Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-05-04 / 18. szám

vagy másként? mire a másik bölcsen azt mondja : erre választ akkor adok majd, ha fel leszünk támadva. Ha Pál e kitételeket nem pusztán rhetorikai, magasabb szellemi meggyó'zó'dését többnyire farizeus hívei előtt erősebben symbolizáló kitejezésekképen használta, azt kell róla mondanunk, a mit vallásunk nagy hőse, Luther, Pál apostol allegorizálásairól mond: Dass sie zum Stich zu schwach sind. Mert bár mi hivő legyen valaki, azt mégsem hiheti, hogy kétszer kettő=öt, s épen igy nem képzelhet lelki testet, azaz testet, mely dimensiók helyett lelki határoxmányokkal birna, helyet nem foglalna, egy időben ott is, itt is lenne stb. Ha áll már most, hogy Urunk megjelenése, melyről Pál beszél, nem testi, hanem szellemi volt: ennek kell állnia — a mint fölebb is mondáin — a Kéfásnak, Jakabnak, a tizenkettőnek és az ötszáznak történt megjelenésekről is, miután Pál a magáét az azokéval egyenesen egy sorba teszi. Ha azonban értekező megfoghatónak nem látja, hogy a látomásokat lehetősitő exáltált állapot hosszabb ideig, s nem egykettőnél , hanem többeknél folyvást tartson: utasítjuk, arra nézve, értekezőt az ujabb psycliologiai kutatásokra, különösön Perty Maximilian „Die mystischen Erscheinungen der mensclilichen Natúr4,4

,

cimü legújabb munkájára, hol ilyekre példákat feles számmal találhat; de utasítjuk még kiilönösöbben a napjainkban, szemünk előtt, évek óta folyó Revival-féle tüneményekre. Hogy hitünk ezen első alapitói, eltelve azon szent gondolatokkal, bensőjük valóságos látomásait, objectiv tünemények gyanánt festik, ebben csak ismétlődni látjuk azt, a mit az egész sz. Íráson keresztül tapasztalunk. A sz. irásí férfiak bensőjük isteni látomásait folyvást Isten közvetlen okozatai és objectiv valóságuaknak veszik; igy a próféták, kikről Luther azt mondja : „Darum hat Gott in ihrem Gewissen mit ihnen geredet, das habén die Profeten fiir eine gewisse Offenbarting angeirommen," és ezt Luther azokról mondja, kiknél íme ilyeneket olvasunk: Jer. I. 4 — 9.- szóla azért az ur nekem, mondván : Minekelőtte a te anyádnak méhében formálnálak, ismertelek téged, s minekelőtte születnél, megszenteltelek tégedet: prófétának rendeltelek tégedet a pogányok között. Es mondék: Ah, ah t ram Isten! íme nem tudok szólni: mert gyermek vagyok én. Es monda az Ur nekem : ne mond ; gyermek vagyok én, hanem valamire küldlek téged, elmenj, és valamiket parancsolok neked, megmondjad. És kinyujtá az Ur az ő kezét és megilleté az én számat és monda nekem: íme, adom az én igémet a te szádba/4

. Ha oly körülményesen leirt cselekvény csak benső tapasztalatnak a zsidó íróknál szokásos objectivizálása, bizony nem hihetetlent mond Schweizer, midőn hasonlót az uj szövetségi Írókról állit. Nekem tehát ugy támadt fel a Krisztus, a hogy él s örökkén élni fog, és e hitben egész bizalommal kiálthatok : „Hol vagyon halál a te diadalmad ?u Ezek az én, őszinte igazságszeretettelés becsületes igyekezettel folytatott bibliai tanulmányozásimból merített s e tárgyra vonatkozólag Schweizeréivel egyező, nézeteim. Ha az evangéliumi könyvek authenticitását, Németország legnagyobb theologusaival együtt, senki által még meg nem cáfolt érvek alapján annyiban kétségbevonom, hogy például a Máté neve alatt ismeretes evangéliumot nem tartom oly alakban Mátétól eredetinek, a milyenben jelenleg birjuk és ha azért azon „kisegítő erötu

magamban nem érzem, melynélfogva történelmi dolgok felett hit alapján, hitbeli dolgokról pedig történelmi érvekkel tudnék ítélni, azon erő hiányán meg kell nyugodnom. S megnyugodhatom annyival inkább, mert az én logikám az ilyféle okoskodásban tökéletes circulu's vitiosus-t lát: a testi feltámadást hinnünk kell, mert történelmi tény, de hogy történelmi ténynek fogadhassuk el, a hit kisegítő erejére van szükségünk. A mit a Schweizer által felállított, Krisztus testi feltámadásának a jelen világnézettel való ellentétességét illetőleg, elmondott értekező, arra nézve az a megjegyzésem : én a bibliát, a világnak nemcsak örökös correctivuma, hanem a hit dolgaira nézve a népek egyetlen és utolérhetlen világosságforrásának tartom s a civilisatiót is csak ugy tartom boldogítónak, ha annak alapja és éltető szelleme a keresztyénség; de a midőn igy vélekedem, egyáltalában nem tarthatom a ker. szellem kétezer évi befolyása alatt fejlődött világnézletet még ma is oly kiskorúnak, hogy az meg ne vizsgálhassa, mi tartozzék hite körébe, mi 36