Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-05-04 / 18. szám

ség elébe; de az is szükség, bogy azoknak vitatása azulán minden eretnekezö türelmetlenség s minden tudományos fensőbbségét aíTectáló gőgös declamatiók nélkül történjék. Ne féltsük symbolicus könyveinket, annálkevésbbé bibliánkat a nádszálakat ide s tova hajtogató széljárásoktól; a felettök szabadon elvonuló viharok amazoknak álló tavát csak tisztító életmozgásra költi, emezt pedig isteni erejének szilárdságában csak annál győzedelmesebben tünteti fel... A mit Schweizer a Krisztus feltámadásának ténylegességéről elmond, azt előtte mások már nyíltabban s bátrabban is elmondták,„anélkül, hogy azért a feltámadásnak általa úgynevezett „hagyományos egyházi tana" feldőlt volna. Nem lehet tagadni, hogy ö az elhalt Baur után a német theologus világnak egyik legerősebb itésze; de őneki is megvan azon minden Ítészekkel közös achill-sarka, hogy erösebb a rombolásban, mint az építésben, erősebb mások nézetei igazságának átlyukgaíására, mint azok helyébe saját nézeteinek minden oldalról erősen megállható felv onására. Ö, eddigi munkáit tekintve, ugy ismeretes a német theologus világ elölt, mint a ki a schleiermacheri eszmék és kifejezések bőköpenyébe burkolózva, a közvetítő irányt kívánná követni, gondosan kerülvén akár a jobb, akár a baloldalhozi határozottabb csatlakozást. Azonban Zürichben is kezdik már sejteni, hogy irányának örökös hullámzása a két oldal partjai között mily kevés megnyugtató pontot nyújt azoknak, kik a vallásban a szavak logicai sorozatánál s a kifejezéseknek sokat sejtető homályos mélységénél kissé többet is kívánnak. Sőt azt is mondhatom, bogy Zürichben a határozottan rationalista Biedermannak s a feléje nehézkedő Schweizernek ellenébe oly tekintélyes ellenzék fejlett ki a legújabb időben, mely ezen ellenzék irányának győzedelme felöl alig hagy fen kétséget-Schweizer egy bizonyos pontig az igazság élén jár, de alig hogy hátrálásra kényszeritette ellenét, letér v. inkább leesik arról. Ez történt vele a „Prot. Kirchenzeitung" ez évi első számában, hol az erkölcsiségnek a halhatatlanságtól merő függetlenségét vitatja Wuttke Adolf ellen ; — s ez történt vele ugyanazon lap 15. számában Güder ellen irt ismeretes cikkével. Schweizer ezen cikkében kimutatni kívánja, hogy 1. mennyire hibázik Güder, midőn azt, a mi hit tárgya, p. o. a Krisztus feltámadásának ténylegessége, mint csupa történeti kérdést akarja vegyes közönség előtt merőben tudományos vizsgálódás alá venni; 2. hogy mennyire tévesztett dolog Krisztus „testi" feltámadását vitatni; 3. hogy a Krisztus ,,testi" feltámadása helyett hirdetni kellene, annak ,,valódi"1

(reális) feltámadását. Az első pontra nézve igazat adok Schweizernek, mert Krisztus feltámadásában a történeti és hitbeli kettős mozzanatot egymástól teljesen elkülöníteni nem lehet; anynyira, hogy a kiben a hitnek kisegítő ereje hiányzik, az mindig fog találni, v. legalább foghat találni a feltámadás történeti tényének igazoltsága ellen kifogást, legalább azon alapon, hogy kétségbevonja az evangyéliomi könyvek történelmi hitelességét. Melyre nézve annak, ki a feltámadás ténylegessége felett merőben tudományos vizsgálódástakar tenni, legelsőben is az evangyéliomi könyvek történelmi hitelességének constatirozásán kellene a munkát kezdenie s ezt mellőzni v. előre constatirozott tény és igazság gyanánt felvenni akkor, midőn csupa tudományos vizsgálódást kívánunk tartani, és igy midőn oly közönséget kell magunk elébe képzelni, mely a ker. vallást illetőleg mindent kérdéssé tesz, — nem egyéb mint petitio principii s a vizsgálódásnak a tudomány fórumáról leszállítása. De mivel a ker. vallásnak tanitinányai s az egész váltságmunka történeti mozzanatai mint láncszemek fűződnek egymásba, nem is helyes és nem tanácsos azok közül egy szemet kiszakítani s azt a többitől elkülönítve venni tudományos vizsgálat alá. Mi Schweizeftől eltérve, a váltságmunka történeti mozzanatait nem féltjük a tudományos vizsgálódás világától sem, csupán azt kérvén, hogy azok egész származékos összefüggésökben s ne egymásból kiszakgalva állíttassanak az elébe. Egészen másként áll a dolog, ha az értekező ker. közönséget képzel maga előtt, a mely már a biblia történelmi hitelességét, söt isteni kijelentésből származott voltát is elismeri : itt már egyéb munka az értekezöre nem várakozik, mint Krisztus feltámadásának a bibliába foglalt történeti vonásokból kimutatása, mely foglalkozásnál azonban, hogy a tetetni szokott ellenvetések elhárítására is ki lehet terjeszkedni, alig szükség mondanom. Schweizernek ezen első pontra vonatkozó felszólalását annyiban is méltányolnom lehet, hogy benne az apologeták szokásos tűlbizottságát s hányaveliségét visszautasítva találom. Az orthodoxia apologetái rendesen minden ellenvetést kicsinyelnek minden betühajlást eretnekeznek s a hit legmélyebb tárgyai körül is oly evidens belátással s áttekintéssel akarnak kérkedni, a minőnek ott már a dolog természeténél fogva is helye nem lehet. De amit Schweizer a 2-ik pontra vonatkozólag elmond, azt osztanom nem lehet. Azt állítja ö, *) hogy Krisztus „testi" feltámadását a már annyi tapasztalattal és ismerettel gazdagodott világnézet oly kevéssé engedheti meg, hogy annak megengedése esetében szinte kényszerülve vélné magát és minden természeti tapasztalatait és ismereteit feláldozni. Vannak itt — úgymond — mind a természetről, mind az isteni világigazgatásról szerzett ismeretek köréből felmerülő sok oly nehézségek, melyeket nem csak a pantheista, de az őszinte keresztyén is bevall. , Hogy vannak itt nehézségek, azt bizonyosan senki sem fogja tagadni; de hogy a Krisztus,,testi" feltámadásának a természetről és az isteni világigazgatásróli ismeret*) Ezen dolgozatomnál kisérem a Prot. Kirchenzeitung eredeti közleményét s nem a Prot. Egyh. és Isk. Lap forditmányát, mint a mely az eredeti cikknek sok és fontos helyeit, a melyekre pedig vonatkozom s vonatkoznom kell, kihagyta. F. L.