Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-04-27 / 17. szám

seggel éreztetett bőség és kényelem soha meg nem unható élvezete mellett is, a hosszas, majd három egész napig tartó gyüléskedést: mégis oly elégedetten, oly nyugodt lélekkel jöttem haza róla, a milyennel a közelebbi időkben még egyről sem. De nemcsak én örülök, nemcsak én nyugszom meg, hanem, tudom, örülni fognak és megnyugosznak lelkükben mind azok is, kik az ügygyei, mely egyházmegyénket, kerületünket, a vidéki szüléket és a nevelésügy minden barátait a közelebb mult időkben oly gyakran és oly érzékenyen szorongatta, többé kevesbbé ismerősök, ha megtudják az én örömömnek s megnyugvásomnak okát. Azért nem halaszthatom, azért sietek elmondani, kihirdetni s tudtokra adni mindeneknek, a kiket illet, hogy : A gyönki iskola ügye — valahára tisztába hozatott, s kellőleg elintéztetett! A kik tudják, mily homályba voltak keverve, mily szövevénybe zavarva közelebbi időkben ez iskolának ügyei; a ki tudja, mily nehéz természetű, mert sérelmes, és mégis tiszteletreméltó akadályok feküdlek ez ügyek tisztábajöhetésének útjában; a ki tapasztalta, hogy ezen régibb időben nem rosz hii ü iskolának virágzását, közelebbi években mint meglankasztotta, mily komoly veszélylyel fenyegette az a sok kellemetlenség, az a sok rendetlenség, az a sok vesződség, az a nagy bizonytalanság, mely az emiitett zavarokból, mint kiapadhatlan forrásból, oly özönnel áradozott: az érteni fogja a mi örömünknek, a mi lelkünk nnegnyugovásának okát, és örülni fog velünk együtt és megnyugodni lelkében, midőn hallja, a mii mondunk. Uraim! a kik még eddig őket nem ismertétek, vagy legalább nem úgy, mint kellett volna : le a kalappal a gyönki földesuraságok, le a kalappal a szegény külső-somogyi egyházmegye előtt, melyet némely nagy emberek annyiszor nevettek, csipkedtek, söt tépdestek. S ezek mellett megérdemli a boldog és szerencsés tolnai egyházmegye is, hogy a kalapot előtte is megemelitsétek! Tudjátok-e, kinek köszönheti a vallás, a tudomány, a haza, hogy egy nagy terjedelmű vidéken, melyre szintúgy, mint ama másikra, melyet a halhatatlan Festetics szenthelylyé avatott, rá illettek a költő szavai : Debrecen, és Patak Messzi estenek Ide, hol a Músák Nem is esmértettenek. egy vidéken, mely körül öt vármegyében nem volt a számtalan koszorús hegyek között egy kis Pimpla a músák számára, — oly egyházmegyében, melynek nagyobb része a kis tükör állal örökre megbélyegzett Somogy-vármegyéhez tartozik, a múzsáknak tempéjük nyilott, a világosságnak forrása fakadt, a mivelödésnek bölcsője készült, a bölcseség elemeinek sátor emeltetett, műhely állíttatott, — tudjátok-e kinek köszönheti ? A szegény külső-somogyi papoknak, tanítóknak, ekklézsiáknak, és a gyönki lelkes közbirlokosságnak ! Nem célom itt a gyönki iskola történetét irni: de röviden meg kell említenem, hogy a nemes mag, egy „centralis deák iskola" eszméje több mint félszázaddal ezelőtt a szegény kül-somogyi egyházmegye akkori vezetőiben támadt, és kelt ki, és először az egyházmegyének legszegényebb egyházában, Magyar Nagy-Székelyben ültettetett el, öntözgettetett és ápolgattatott a becsületes emlékezetű Csicsvay, Gángol, Vécsey, Horvát Ádám, Keck, Kenessey, Höke, Egressy, Varjas, Laki, Jánzon, és a még most is élő Mányoki stb. anyagi és szellemi dajkálásuk alati. — Midőn pedig itt a földnek, a melybe ültettetett, soványsága és a tenyészetnek útjában álló akadályok nagysága miatt nevekedéséhez nem sok remény mutatkozott, az említettek közül az előbbiek gondossága jobb földet keresett számára, melyet az akkori gyönki közbirtokosság — a buzgó Sámuelek, Hajós és Magyari, a jóra Serény Péter, ugyancsak Magyari, a szelíd lelkű János — de Papi Vizsolyi, nemes kebleikben meg is talált, néhány évek múlva Gyönkre átplántáltatott, ott szépen meggyökerezett, megnevekedett s elég széles körben jótékony árnyékot terjesztett a tudományszomj miatt epedő lelkekre, s táplálta azokat mennyei gyümölcseivel, folyvást ápolgatva, önlözgetve a külső-somogyi egyházak, lelkészek, tanítók, a gyönki földesuraságok áldozatai és némi részben a tolnai egyházmegye részvéte közreműködésével; mig később ismét a halhatatlan emlékezetű Dórjai Hajós Sámuel ismeretes nagyszerű alapítványa által addig el nem ért erőt és uevekedésre képességet nyert. Az Entwurf magas igényeihez képest természetesen ez erők is elégtelenek voltak. S ekkor a k.-somogyi egyházak, lelkészek, tanítók ismét ujabb terheket vállaltak, hogy a szükségek fedezve legyenek. S ha az emberiség fényoldalai csak magokban állhatnának, a nélkül, hogy magok kórul aránylagos árnyékot ne vessenek, ez iskolának, melyet egyházmegyénk mindenkor szeme fényeként tartott és őrzött, derült egére hihetőleg sohasem borultak volna a sötét fellegek, melyek annak napját közelebbi években oly félelmesen, oly nyugtalanitólag borították. Hanem hála Isten ! a mit elébb a priori is gondolhattunk, most a posterieri csakugyan elmondhatjuk: igy kellett ezeknek történni, hogy a lelkek megpróbáltassanak, hogy a jóakarat, tér és alkalom, ellenség és akadály hiánya miatt tétlenségbe ne sülyedjen. Akármint volt legyen, az idő meghozta, a mit rég ohajtottunk, — elvonult a felleg, most ne kiabáljunk utána; a sürü ködön erőt vett a világosság ; és a jóakaratnak, hogy a gyönki iskola ne csak régi jó hirét visszanyerje, hanem annál magasabbra is emelkedhessék, semmi sem áll többé útjában. A két utolsó nehézség a gyönki iskola ügyében volt, némely alapítványok bizonytalansága és az uj iskolaépület kérdése. Ez az uj emeletes, a régihez képest valóban nagyszerű díszes épület, mint tudva van, az iskola egyik atyjának, alapitójának, pártfogójának, régóla főfelügyelőjének, a k.-somogyi egyházmegye érdemekben gazdag, közel félszázados gondnokának ngos Magyari Kossá Sámuel ur-