Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-03-30 / 13. szám

Mindezekért a nép köteles háláját bemutatni akarva'n, nagy készséggel feligérte magát, hogy tavaszszal, vagy a nyárra, bármily mezei munkával szolgálatára készen áll. Ö, dacára kéréseiknek és saját rábeszéléseinknek is, nemcsak hogy el nem fogadta, de nemes lelkének egy magasztos jellemvonását mutatta be e szavakkal: „Atyámfiai! ez merő kötelesség, melyért nem járhat sem hála, sem jutalom!" Adjon Isten sok ily nemeskeblü önzetlen honfiakat a hazának és egyháznak ! Jeszenszky Pál, g.-panyiti ev. lelkész. külföld. BERLIN. (A 1 h a m a és Malamoros.) Azon kérelem folytán, melyet e két üldözött evang. spanyol érdekében nyújtottak be a követek házához, a külügyek minisztériumának biztosa azok ügyében a következő felvilágosítást adta: „Alhama és Matamoros, azon elitélt egyének, spanyol alattvalók. Bizonyos felségsértési összeköttetés miatt előbb katonai törvényszék elébe voltak állítva, hanem ez felmentvén őket, polgári törvényszékhez utasította. Ez aztán prot. istentisztelet és az evang. bibliatársulat bibliáinak terjesztése miatt az áfrikai gyarmatokban töltendő 7 évi kényszermunkára Ítélte őket. A mint ez Ítélet köztudomásra jutott, a madridi királyi követ azonnal a spanyol külügyministerhez sietett s hathatós nyilatkozatokat tett arra nézve, hogy ezen Ítéletnek alkalmazását, ha mindjárt az ország törvényeivel öszhangzásban volna is az, királyi kegyelem utján meg kellene gátolni, mint olyannak végrehajtását, mely a civilisált világ öntudatát nagy mértékben sérti. Követünk, hogy inkább célt érhessen, érintkezésbe tette magát az angol követtel is. A kir. porosz kormány nem késett ez eljárást helyeselni, sőt utasította a követet, hogy fáradozásait erélyesen folytassa. Egyúttal irt Londonba is s ottani ügyvivőjét felhívta, hogy e tárgyat az angol külügyi államtitkár előtt szóba hozva, fejezze ki előtte a porosz kormány kívánságát arra nézve, hogy ez óhajtana az angol kormánynyal együttesen e tárgyban minél előbb közreműködni s egyszersmind kész az angol kormány lépéseit hathatósan támogatni. Válasz e megkeresésünkre ugyan még nem érkezett; hanem Angolország rokonszenvén kételkednünk egyáltalában nem lehet." — CH1NA. Mult év végével halt meg Chinában a távol körökben ismert missionárius DR. BRIDGMAN. Alig van egy Chinát illető tudományos vállalat, melyben dr. Bridginan 30 évi missionáriusi működésének ideje alatt munkás részt nem vett volna. 1830 óta felváltva Cantonban vagy Sanghaiban élt, sok éven át volt d r. Morisonnal együtt a becses „Chinese Repository"-nak szerkesztője, később a Chinában hasznos ismereteket terjesztő társulat segítségével kiadta „Chinai chreslomathiáját, mely különösen a cantoni dialeclus megtanulására hasznos szolgálatokat tesz; utóbb alapitója és előmozdítója volt az u. n. „Morison education society" és a „Medical missionary societyu

-nak és még élete alkonyán is foglalkozott a szentírásnak a cantoni dialectusra való fordításával. A „North China Branch ofthe Royal asiatic society" (királyi ázsiai társaság éjszak-chinai osztálya), melynek tudományos munkássága és jelentősége évről évre növekedőben van, dr. Bridgmannak felette sokat köszönhet, mert bár lelkészi hivatalától nagyon igénybe volt véve, még sem mulasztotta el a társulat közleményeit számos becses értekezésekkel gazdagítani és ugyancsak ama társulat segítségével nyomatta ki Sanghaiban az amerikai egyesült államok chinai nyelven irt történetét második kiadásban, mely munkához való földabroszokat azon tanítványok illuminálták, kiket dr. Bridgman neje a missioi iskolákban keresztényekké és hasznos emberekké nevelt. TÁRCA. MISSIOI LEVELEK DR. BALLAGI MÓRHOZ. I xxx Mily különös ez az élet; mennyi vágyat és reményt kell sirba temetnünk ; hányszor kell különböző érzelmek árjain evezni a léleknek valamely cél felé: ezt mindnyájan tudjuk; de sokszor ugy vagyunk vele, mint a sajkás, ki nem ügyel a siető habokra, melyek bár megcsapkodták, de a part, szép tájékihoz siettetik. És én ne volnék igy ? érzelmeim futó hullámok, keresztülrengetik magokat lelkemen, néha enyelegve, olykor háborogva. — Hogy híveim kívánságának eleget tegyek, Ploeströl Pitestre zarándokoltam, másodszor tartani meg a Krisztus születése ünnepét s az uj esztendőt. Itt megint a már egyszer elsietett ünnepi érzéseket kellett felöltenem, hogy a lelkesedés szent lángjaival melegíthessem hallgatóimat. És e nélkül kevés áldás van a legigyekezöbb prédikáláson is. Az igehirdetőnek át kell hatva lenni azon magasztos érzelmektől, melyeknek tolmácsolója, egy szent tűz kell hogy legyen a prédikáló lelke, melynek lángjaitól még a hideg keblek is felmelegedjenek. Nagyon nehéz ez, sok küzdésébe kerül önlelkünknek is nem egyszer, mig magát felgyújthatja az evangyéliom lángoló igéi által. Megint más térre mentein. Pitesten pár hetet töltvén, elkészitém híveimet a megnyugvásra, hogy már csak húsvét felé megyek hozzájok, mert azt szeretnék ez és amaz hiveim is, ha mindig velők volnék. Ittlétem alatt az egyéves egyházi tanácsot, mennyiben szükséges volt, megujittattam a gyülekezettel; — a templomadósságot elrendeztem ugy hogy semmi kellemetlenség ne érjen miatta mig kifizetni képes leszek. Egyszersmind az egész esztendei számadást az egyházi gyűlésnek bemutattam, mindvégiglen érvényesitni akarván azon presbyterialis törvényt, hogy az egyháztanács mindennemű kiadása és bevételeiről, mint szintén az egyházi ügyek vezetéséről esztendő végén az egyházi közgyűlésnek számolni köteles. Nem tagadhatom,