Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1862-03-30 / 13. szám

hogy volt kellő retlenségem ennek életbeléptetése miá ; de nekünk nyilvánosság kell; az igaz nem jár a sötétben, s én vétkezném, ha kezdettől fogva nem erős és szilárd alapon vetném meg az egyházi kormányzatot. A templommal még nem tudom hogy leszünk : foly­tathatjuk-e mindjárt tavaszszal; vajha Isten megengedné, hogy ha késő nyáron is, bevégezhetnénk. Remélem ! Test­véreink hitsorsosink, áldozatkészsége nem engedi, hogy megszégyenüljek! Pitestről hallván, hogy Tirgovesten egy evang. házas­pár van, mely évek óta nem tudván összekelni, törvényte­lenül élt: siettem, hogy őket összeeskessem. Ez alkalom­mal találtam Tirgovesten 12 ev. ref. családot, kik esengve esengtek, hogy küldenék nekik egy magyar tanitót. — Pré­dikáltam, urvacsoráját szolgáltattam nekik s megesketem az emiitett házaspárt. Pár hét multán a napokban teljesitém ezen elhagyatottak kívánságát, hogy 11 gyermekök és maguk re­ánk nézve el ne veszszenek.—Ugyanis E c sedi Antal ploesti másodtanitót kivivém, s megalapítók ott egy Ploesthez tartozó leányegyházat. Szállása s kosztjáról gondoskodnak a hí­vek ; — ruhával pedig majd csak eltartom én, — Isten megsegít, én halál adok néki, hogy már ezen uj évben is adott alkalmas időt a Tirgovesti csemete e v. ref. magyar egyház elültethetéséhez ! Még egy nevezetes dolognak nem lehet kimaradnia jelen levelemből. — Midőn múltkori utazásom után bete­gen feküdtem, jött hozzám egy levél a kecskeméti ref­egyház érdemteljes lelkésze nagyliszt. Fördős Lajos úr­tól. — Üdvözletet és áldozatot hozott az nekem; legyen dicsöilve érte a ritka buzgalmu kecskeméti szent egy­ház tanácsa. — A levélből kivonatot alig közölhetvén, ide mellékelem azt, a mint küldetett nagytiszt. Ford ö sLajostól: „Kedves barátom ! Mióta baráti körünkből Kecskemétről eltávozál s a missionáriusi töviskoronát annyi nemes ügyszeretettel, tűréssel, szenvedéssel, önfeláldozással fonogatod: azóta sok viz lefolyt a Dunán, s rni egymással mégsem érintke­zénk. Itt az ideje, hogy érintkezzünk. Még eddig nem nagy szükséged volt reánk, mert hiszen elég lelkes bizta­tóid s pártfogóid voltak missionáriusi pályád kezdetén. Ta­lán neked is jobban esik, ha küzdelmeid derekán nyujtjuk baráti jobbunkat el-elboruló lelked felé. Egyháztanácsunk a mult vasárnap tartott ülésében megbízott engem, hogy sikert és áldást kívánó üdvözletét küldjein hozzád, mit ezennel teljesítek. Azután pedig el­határozá két — általad kijelölendő — moldva-oláhországi református fiúnak kecskeméti kollégiumunkban a lelkészi pályára leendő kiképeztetését. Ezzel kétségkívül igen fon­tos szolgálatot tesz buzgó egyháztanácsunk a havasalföldi rokonoknak, habár csak későbben termendi is meg gyü­mölcseit. Te dolgod immár, két jó tehetségű, tiz évesnél nein kisebb korú gyermeket küldeni hozzánk, kik a mi gondjaink alatt — ha Isten is ugy akarja, missionáriusokká növekedjenek. Gondoskodni fogunk rólok minden tekintet­ben, nem fényesen ugyan, de az elégségig. Légy szives azért bennünket tudósítani a következőkről. 1) Mikorra küldhetsz két ily fiút ? 2) Mi úton s módon ? 3) Mennyibe kerül ide szállításuk? mely szállítási költséget egyházta­nácsunk viselendi s hozzád előre elküldendi. — Végre el­rendelé egyháztanácsunk azt is, hogy ekklézsiánkban a havasalföldi missio számára pénzsegély gyűjtessék. A gyűjtő-ivek febr. 2-án fognak megindittatni, s teljes re­ményem van, hogy a kecskeméti buzgó hivek sietni fog­nak tehetségök szerint lerakni filléreiket a szent ügy ol­tárára. Mihelyt annyi pénz jön kezemhez, hogy a posta­költséget megérdemli: nyomoruságaidat enyhítendő, azon­nal küldeni fogom egyenesen hozzád. De kérlek légy szi­ves arról is tudósítani: elküldhetern-e a segélyadományt osztrák bankjegyekben, vagy okvetlenül aranyokban szük­ség azt küldenem. — Megvallom, nem emlékszem már, váj­jon adtál-e missiói leveleidben erre utasítást ? Ismered-e „Buzgóság szárnyai" cimü kis imakönyvemet, mely 1853-ban jelent meg 2-ik bővített kiadásban? Ebből küldhetek mintegy száz példányt hiveid közti kiosztás végett, ha jónak látod ! Isten áldjon meg. — Vagyok Kecskeméten, január 20. 1862. szerető barátod Fördős Lajos, s. k. reform, lelkész." Ezen levél a mily meglepő kedvességü vala reám nezve, ép oly szépen jellemzi a kecskeméti ref. te­kintetes egyháztanácsot s annak múltban és jelenben fáradhatatlan buzgalmu lelki­pásztorát. Én bár külön levélben is szives köszönetet mondtam a kecskeméti egyháztanácsnak buzgó áldozatté­teleért, melylyel két szegény gyermeket moldva-oláhorszá­gi missionáriussá fölnevelni és kiképezni ajánlkozott; bár, mint irám, maga hordja magával pálmáját a je­les, s kisértsék azt letörni, zilálják meg: — hasztalan a nem szép igyekvés — annak gyökere az erkölcsiség leg­szentebb öntudatából mindig uj gallyakban és lombkoszo­rukkal mutatkozik: nem tehetem hogy nyilvános köszöne­tet is ne mondjak a kecskeméti magasztos lelkű egy­háztanácsnak. Példa az ő tette, egy dicső példa a buzgók előtt is. — Elismerés, segély s a jövendőre kiható gon­doskodás nem a legszebb lélek tanújele, nem az élő hit­buzgóság példás kinyomata-e ? Alig találok mind ezekre megköszönő szavakat. És sok cifra szó helyett, melyekkel bár szegény v?gyok, élni nem szoktam, mély köszönetem után szent ügyünk nevében egy szent sóhaj száll lelkem­ből: adjon a felettünk őrködő gondviselés sok oly jeles pártfogót nekünk, mint a kecskeméti szentegyház; a kecs­keméti szentegyházra s annak érdemekben diszlö lelki­pásztorára szent kegyelmét árasztván, engedje meg, hogy mindenkor minden szentebb ügy körül ily példás áldozat­tal adhassa jelét a lelkében élő vallási és hazafiúi szent buzgalom kifogyhatatlan ságának ! E kívánattal s a legérzékenyebb örömmel zárom be ezen levelemet. Lelkem előtt a jövendő szép reményei fonnak koszorút, s kik e koszorút csak egy levéllel is nö­velék, legyenek áldva mind örökre a minden megáldatások Istenétől! — Ploest, febr. 17. 1862. Czelder Márton.

Next

/
Oldalképek
Tartalom