Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1862 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1862-03-09 / 10. szám
pedig mikép menjen végbe a tanitványökká tevés, az két téte I ben adat i k e1ő , je 1 esen elébb be kell m erileni, azután pedig tanitani kel 1." És hogy én a szentiró szavait helyesen értelmeztem igy: azt, a ki ért valamit az exegesishez, nem fogja kétségbe vonni. Ugy de a mit én mondtam : az nem azt teszi, hogy szerintem két momentuma van a tanítványokká tevésnek. Mert, hogy én a keresztségen nem oly keresztséget értettem, melyet prédikálás és hivés nem előzött meg; s hogy igy szerintem a tanítványokká tevésnek, nem két, hanem több momentuma van, azt világosan láthatni e szavaimból: az eddig előadott két hely kölcsönösen kiegészíti egymást. Az apostolok tiszte ezek szerint: az evangyéliom prédikálása, aztán a Jézus Krisztusban hitteknek be merítése, s aztán (hövebb) tanítása. íme tehát e helyre nézve igy járt el Peti úr: munkámból oly beszédet mutatott fel, mely ott nincs, aztán jól megróvta a nekem hibásan tulajdonított előadást, megmondván, hogy mit lett volna jó írnom (ilyenül mutatván fel azt, a mit én irtam.) Más helyen azt mondja Peti űr, ismertetésében : „a ki tudja, hogy nem csupán a megfeszített, hanem a halálon dicsőségesen diadalmaskodott, s szent lelkét a tanítványokra elküldő s az övéit soha el nem hagyó Krisztus a mi megváltónk s az örök élet fejedelme : „n e m k é p z e 1 e rn, h o gy az mikép mondhatja, hogy a halálra adott idvezitő testéből, nem a jelenleg élő idvezitö személyiségéből nyerünk életet." Vájjon mondtam-e én azt ? Én az 52-ik lapon, az oda célzó vitatás közben, hogy a helv. vallástétel szerzője a „K r i s ztus teste evésén s vére ivásán" nem a Krisztus égben levő teste substantiájábóli éltető erőnyerést értette, mint Kálvin, hanem a Krisztus váltsághalála elsajátítását, hivatkoztam mellékesen a consensus ligurinus 23-ik cikkére, s annak kiirása után annak tartalmára vonatkozólag ezt a magyarázatot tettem .-tehát az értünk halálra adott testből (nem a jelenleg élő idvezitő személyiségéből) nyerünk életet, azaz örök életet s mi ennek előfeltétele, bűnbocsánatot (nem pedig valami éltető vagy üdvözítő erőt). Im ezt teszi a vallástétel szerzője szerint a Krisztus testével és vérével tápláltatn i." Mondtam-e hát azt, mit Peti űr előadott ? A szavakat igenis fel lehet az én mondatomban lelni. De talán a bibliából is össze lehetne ama szavakat válogatni és rakni; de vájjon azért, ha valaki ugy rakná össze a bibliából mesterségesen a szavakat, mondhatná-e azt, hogy a biblia azt tanitja, mivel ő nem másunnan mint épen a bibliából szedte a szavakat? Az én magyarázatom értelme semmi más, mint ez : mikor a vallástétel szerzője a Krisztus teste evése s vére ivása általi életre táplál tatásról szól, azon nem azt érti, hogy mi a jelenleg élő Idvezitő személyiségéből (jelesen Kálvinként az ő égben levő teste substantiájából) valami éltető vagy idvezitő erőt nyerünk : hanem azt, hogy az idvezitő értünk halálra adott testéből, azaz a Krisztus váltsághalála következtében, annak elsajátítása által, nyerünk bűnbocsánatot s örök életet. Másutt igy szól ismertetésében Peti úr: „Az unió mysticának én sem vagyok vallója, a mint általában nem vagyok híve a mysticismusnak. De csak azért, hogy ezt megbizonyítsam, nagy árnak tartanám az élő idvezitöveli összeköttetést, a vele való egyesülést is egészen feladni és megtagadni.... Én hiszem és vallom hogy a Krisztus Szentlelke él és munkálkodik ma is a hivők leikeiben, . . . hiszem és vallom tehát, hogy minden mysticismus nélkül is lehető, sőt szükségeskép lenni is kellő az idvezitőveli benső összeköttetésünk. . . . Tökéletesen megcáfolja és halomra dönti Menyhárt űr okoskodását mindjárt az első pont, melyet a XXI. rész 5. §-ából idézett volt. A legnagyobb határozottsággal és világosan mondatik abban, hogy a Szentlélek az, ki velünk az Úrnak testét és vérét lelkileg közli. — Kérdem, vájjon mit következtethetünk a Peti űr ezen kiirt szavaiból ? Én azt mondom, hogy tökéletesen világtalan volna az, ki át nem látná, hogy Peti űr (mint az unió mysticának nem vallója, mint általában nem híve a mysticismusnak, mint a ki az Idvezitőveli belső összeköttetésünket a Krisztus lelke bennünk munkálkodásában helyhezteti, ki azáltal hogy a vallástétel igy szól : ,,a Szentlélek az, ki a Krisztus testét s vérét velünk közli," az én okoskodásomat halomra döntöttnek állítja, ki bírálata későbbi folyamában is a Krisztus szellemét azonosítja a Szentlélekkel), azt akarta azokkal, kik az ö ismertetését olvassák, elhitetni, hogy én a Krisztus lelkének, vagy a szentléleknek bennünk való munkálkodását megtagadtam. De vájjon megtagadtam-e ? Feleletül álljon itt egy két példa az én müvemből. Munkám 79. lapján azt állítottam, hogy mi a hit által közösségbejövünk a Krisztussal. Aztán azt, hogy miben áll az a közösség, igy fejtettem ki a 80. lapon. Azt a hit által eszközölt Krisztussali közösséget, melyet a Krisztus elsajátításának neveztem, 1-ör abban kell helyheztetnünk, hogy a mely pillanatban felgerjedt bennünk a hit, az üdvkegyeltnü Isten abban a pillanatban annyira összeforrottaknak tekint bennünket a Krisztussal, hogy az ő üdvezitö életét a miénknek tekinti; ugy veszi, mintha mi állottuk volna ki bűneink büntetését, mi tettünk volna eleget az isteni igazságnak. Ezen nekünk tulajdonitás után tehát miénk a Krisztus élete, halhatatlansága, dicsősége boldogsága is — mi együtt támadtunk fel ö vele, együtt mentünk fel az égbe, s együtt ültünk "f í az Isten jobbjára (lásd többek közt Eféz. 2, 5, 6 ). — De 2-or nemcsak ily külső vagy alaki nekünk tulajdonitásban álló a mi Krisztussali közösségünk, hanem bel, lelkületi is egyszersmind, s áll erkölcsi jellemünknek a Krisztusévali azonosságában, vagy legalább ahhozi hasonlóságában. Az Isten tudniillik, mivel maga szent, tőlünk is szentséget kiván, s Krisztussal a szenttel csak a hasonló szentségre törekvés feltétele alatt tekint bennünket összeforrottaknak, és hogy e szentséget, a mennyire gyarló emberektől kitelik, megközelíthessük, közli velünk a Szentlelket, ki a Krisztusnak is lelke. És ez
