Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-01-13 / 2. szám

férfiak, kik megértve a kor kiáltó szózatát, a megváltozott, javított tudomány és istenitisztelet szemmel tartása mellett vagy eredeti énekeket szerzettek, vagy a régi egyházi atyáktól jelesebb müveket és német darabokat fordítottak, vagy pedig szent Dávid zsoltárait szabadon kidolgozva énekelték az összesereglett, az ige hallására összegyűlt hívek előtt és hívekkel. Az eredeti darabokat a mi illeti, nem valami nagy számmal találtatnak ugyan , részint azon körülménynél fogva, mely szerint még az éneklésben sem igen akartak eltérni a szentirástól, a melyek már többnyire kivalának dolgozva még a reformatiót megelőző időkben, részint, mert nem vala teremtő szellem és erő, mely számosabb önálló müveket alkothatott volna; — vagy ha volt ilyen, az is a zavargós korban a dogmák, a vallástudományra és a térítésre fordítván figyelmét, megelégedett az átvett, a kölcsönzött énekekkel — ismételem, az eredeti darabok bár nem nagy számmal találtatnak, mindazáltal nem hiányzanak ilyenek sem. S dicséretére legyen mondva ezen kornak, mindenkor a mennyire lehetett, még midőn a haza és egyház bajait akarták is siratni, mindenkor bibliai helyeket és történeteket vettek az illető írók,—természetesen viszonyítva egyiket a másikhoz,—költeményeiknek alapanyagul. Ilyen p. „Siralmas könyörgése Magyarországnak a Jeremiás próféta oratiójábólu

című ének, mely még a mohácsi vész után nem sok időre szereztethetett; mert az akkori viszonyokat tárgyazza. stb. Vagy ha vannak nem közvetlen bibliai történeteken és helyeken nyugvó énekek, azok legnagyobb részt, minthogy dogmás tartalmúak didakticus, tanköltészeti elemmel bírnak ugy annyira, hogy némely darabok egész prédikáció jellemmel vannak felruházva. Bizonyítékul egyes énekek helyett jobbnak látom Bornemisza Péter Detrekőn 1582-ben kiadott énekeskönyvének előszavában, midőn énekes-könyve tartalmát tárgyazza, mondott ezen szavait idézni: „Másodic részében kedig egynéhány válogatott hosszú énekec vadnac, az szent-írásból szép tanúságokra rendeltettek: kickelházunknál és házunk kivül, menyegzőbe és mértékletes nem zabáló lakodalomba, és minden helyeken , ha élünc, szabadon predikatio gyanánt lehetnec." Ezen idézet természetesen legjobban áll azon énekes-könyvre, a melyből vétetett; de azért, habár kisebb mértékben is, még Gönczi Fabricius György gyűjteményére, valamint az azután készült minden gradualókra is. Mert ezekben igazán szólva nem igen találtatnak olyanok, melyek hitteljes szívből származva, a mi pedig minden vallásos éneknek főkelléke, minthogy ez is a lyrához tartozik, a minek főjelleme az érzelem kifejezése, valódi énekeknek neveztethetnének. Vannak ugyan ilyenek is, de ezek igen ritkák. E neme az igazi énekeknek, csak a mostani kézen forgó énekeskönyvben található, de itt se nagy mértékben. Ilyen például: „Oh könyörgést meghallgató.'4

Ezen ének az, a melyről méltán és bátran elmondhatja mindenki, hogy ének. A latin és német nyelvből átvettekre nézve is, hogy szóljak valamit, különösebben pedig a latinból kölcsönzöttekről, — ezek tulnyomósággal birnak a többiek fölött. Ennek igaz volta nemcsak a sok idézhető példákból, nevezetesen „Gyermek születék Bethlehemben, Puer natus ii* Bethlehen; Jövel népeknek megváltója, Veni redemptor gentium'4

stb. énekekből; nemcsak azon virágvasárnapi hymnusból, mely fölé nincs ugyan a kűtfŐ kezdete odatéve; de helyette ott áll ezen megjegyzés: „deákból fordíttatott4

4

, s a mely így kezdődik: „Dicsőség és dicséret tenéked megváltó királyunk4

' s többekből: hanem Gelei Katona István Graduálja elébe tett ezen szavaiból is kitűnik : „Az melyeket noha az mi boldog eleink, az pápislaságból való kijövetelek után, azt mint egy elsőben olyan hirtelenséggel, az evangyéliomi vallásnak együgyű szelidségéhez képest, az reformationak első üszögében, leheli, az deákból magyarra elég illendőképen forditottanak, de osztán egyik exemplárból másokban való sokszori által s megáltal irattatások miatt közzéjek sok tapasztalható és elszenvedhetetlen fogyatkozások őgyeledtenek , az exemplárok egymással sokban nem egyeztenek, mert az énekek egyben sokkal többek és különbek voltanak, mint másban. Ezt látván, tagadhatatlan mondom., hogy ifjúságomtól fogva, miulta valami itéletecském kezdett lennni, mind vonattam neminemü kegyes indulattól arra az kívánságra, hogy támasztana az ecclesiáknak őrállói közzül, az ki azoknak közönséges ususokra egy mindenféle énekekkel tökélletes tellyes, az sok fogyatkozásoktól penig üres, Graduált (az mint az nótáknak gradusikért híják) készítene, hogy abból osztán, mint egy példából többeket is Írhatnának le. Mely kívánság mindannyiszor izgattatott bennem, valamennyiszer az éneklésben valami vétket vöttem eszemben. Az minthogy ezen okért tsaknem mindannyiszor kívánom az Graduál mellett levő kisebb Cantionálét is megjobbitatni, az mennyire annak énekeit hallom énekeltetni, melyre is talán még Isten valaha reá segit, avagy én kivülöttem mást valakit felindít.44 Az idézhetnék sok példákon kivül Geleinek ezen szavaiból annyiban következtettek a latinból vett énekeknek tnlnyomóságára, a mennyiben nem más költemények, de ezek nemcsak az énekes-könyv megjavítása óhajtásának eszméjét és kívánságát támasztották kebelében és fejében, hanem később még arra is ösztönözték, hogy Keserűi Dajka János erdélyi superintendenst is felszólítsa az énekek példányszerű megjobbitása és kiigazítására. S hogy ez tény, kitűnik ezen szavakból: „Nem ohattam néhányszor szó nélkül udvari papságomban is, némely fogyatkozásokat és illetlenségeket, hanem az idvöziilt praedecessoromnak, Keserűi Dajka János uramnak, az erdélyi orthodoxa ecclesiáknak akkori dicséretes püspökjöknek, az isteniszolgálat ntán rebesgettem, jelengettem, és előtte, mint egy ujjal szurdáltam, melyeket ö kegyelme is megismervén, és az jobbítást szükségesnek lenni ítélvén, addig ostromiám egyszer is, másszor is ratioimmal, hogy reá vevé magát az reformálásra, kívánván az én segítségemet is, s megindult boldogul benne'4

stb. A németektől behozott énekek csak későbbiek, bár már Gönczi Fabricius György énekes-könyvében is találhatni néhányat, p. Luthertől: Erős várunk nékünk az Isten, Atya Isten tarts meg minket stb. Nagyobb mértékben csak