Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-01-13 / 2. szám

a „Zengedező mennyei kar, azaz németből magyarra fordíttatott és más magyarul szereztetett isteni dicséreteket és lelki énekeket magában foglaló könyvivel hozattak be, (Augustában 1735. adatott ki), melyből• az énekek aztán a későbbi Graduálban is felvétettek; például az „Uj zengedező mennyei kar, azaz régi és újonnan szereztétett válogatott, isteni dicséreteket és lelki énekeket magában foglaló, szép rendben vétetett Graduálban, (Pozsonyban és Kassán 1778-ban adatott ki) nagyobb részt feltalálhatók. Mindkét nevezett könyvben meglelhetni ezen énekeket. A nap immár elenyészett, Nun sich der Tag geendet, Adjunk hálát az urnák, mert érdemli, Danket dem Herrn, dann; Krisztus ki vagy nap és világ, Christus der du bist der Tag stb. E felhozottak mostani énekes-könyvünkben is meg vannak. Mielőtt tovább mennénk, megemlitendőnek tartom, hogy a latinból fordított darabok eredeti minőségükben Syriai Ephrem, Alexandriai Kelemen, Ambrus, Prudentius egyházi atyák, mint szerzők közt oszlanak föl a már ismert „Zengedező mennyei kar" előbeszédje szerint, melyben a nevezett egyházi atyákról ez mondatik: „Kiknek szép hymnusai rész szerint magyar nyelvre fordíttatván a Graduálban feltaláltatlatnak, és egyebeket, kik mind nemü-nemü énekeket irtanak." Nagyon nevezetes részét teszik régi egyházi énekeinknek a szent Dávid zsoltárai után készített dicséretek, melyekben egy ének kétszer, háromszor is ki van dolgozva, s egymásmellé helyeztetve ily felirattal: „Azon nótára" — természetesen más-más szerzőtől, llgy hogy bár hetvenhárom zsoltár van csak körülbelül felhasználva, mégis a psalmusokból való istenidicséretek száma, mintegy kilencvenötre megy. Ezek teszik legnagyobb részét Gönczi György énekes-könyvének, míg a mostani kézenforgóból teljesen kimaradt. Legnagyobb mester volt ezen psalmusokból való istcnidicséretek szerzésében a költő, a zenész és térítő Sztárai Mihály. Nem hagyhatom megemlítés nélkül azon körülményt egyházi énekeink történetére nézve, hogy midőn a reformatio magyar hazánkban terjedni kezdett, itt több hussita gyülekezetek voltanak, melyek, minthogy némi tanrokonságban állottak a protestánsokkal, különösebben az urvacsorára nézve Zwinglivel, szinte elfogadták a tisztított evangyéliomi tudományt, s áttértükkel templomaik is protestáns imaházakká változtak állal. Ezt bizonyítja Tóth Ferenc a ratkói evang. templommal, mely Schmal András odavaló lelkész (1765.) tanúsága szerint a hussiták birtoka volt, hasonlót mond a modri imaházról, mely 1674. vétetett el a protestánsoktól. Ebből és Molnár Albertnek zsoltárai elébe irt beszéde ezen szavaiból: „Mert látom, hogy főemberek által, a zsoltároknak nagy része meg vagyon fordítva Cseh, német és tulajdon nótákra/4

valamint Tóth Ferencnek szinte ilyennemű, de már erősebb ezen megjegyzéséből: „Azonban, mivel Dávid minden zsoltárit senki Molnár Albert előtt egészen magyar versekbe még nem foglalta, és azoa egynéhány lefordított zsoltárok is csak holmi idétlen cseh, német vagy magyar nótákra voltak szabva" stb. — azt kell következtetnem, hogy énekeink közé nem egy hussita ének csúszhatott be, s plántáltathatott énekes könyvünkbe. Példát ugyan nem igen hozhatok fel, mert nem levén szerencsém csehül tudni, irodalma csaknem teljesen ismeretlen ország előttem. Azonban az isteni gondviselés megőrzött egyet, meglehet azért, hogy legyen egy cérnaszál, melylyel összeköttetvén a hussita és protestáns hymnologia, az azok közti viszony kikutatására valakit felösztönözzön. S ezen ének kezdő sora így hangzik: „Háborúsága Dávid királynak egykoron nagy vala." Szerzőjének neve a versfők első betűjéből igy jő ki: „Harsiáni Imreh hus;" megtalálható az ujabb Graduálban is azon különbséggel, hogy a 4-ik versszakban az S helyett T van, míg Gönczi Fabrinicius György gyűjteményében még a leirt módon. A kutforrások ezen utolsó nemét csak mint igen valószínű hypothesist állítom fel. Énekeink dallamtörténete. A dallamokat a mi illeti, a tulnyomóság itt is a latin, a római egyház dallamaira esik. Mert legtöbb levén a latinból vett ének, természetes, hogy a latin dallamnak is legtöbbnek kell lenni, viszonyítva a más nyelvből kölcsönzöttekhez. Mert azon kezdő korban, mint most is, nem a dallam, mit változatlanul a protestantismus kára nélkül használhatlak, hanem a tartalom volt az, a mire különösen ügyeltek, függesztették figyelmüket a tisztított tudomány terjesztői és őrállói. (Lásd Géléitől idézettek első sorait s a latin kutforrásokra nézve). De nagyon természetes is, hogy a latin dallamok lőnek leginkább elterjedve, mert az áttértek, tudjuk, mind római katholikusok levén, kivéve azon keveseket, kik hussitákból lettek protestánsok, csak is oly dallami énekeket zenghettek közösen, a melynek zenéjét magukkal megtanulva áthozták. Sőt nemcsak latin dallamu, de egészen latin szövegű énekeket is használtak protestáns eleink, különösebben a kezdeményezés korában, midőn még nem voltak magyarított énekek. Ennek nyomait még a szatmárnémeti zsinat által megállapított énekes-könyvben is fel lehet találni, nevezetesen a halotti énekek közt, teljes latin szöveggel van : Clemens mihi Jehova sis, In pace decedo Dei, Jam moesta quiesce querela; vagy a kételkedők számára, hogy egy pár strophát ide irjak: Jesu Deus fiens homo, Affixus et patibulo: Pro me tulisti quum necem, Mihique placasti patrem. Te per crucem tuam rogo, Mihi benignus sis reo : Exantlo si fincm meum, Mortisque tangó praelium stb. Ezen ének és énekdallami összeköttetés csak Gelei Katona István Graduáljával (1636.) kezdett tágulni , a mennnyiben itt már, mint maga is élőbeszédében említi több uj darabokat szerezvén, azoknak dallamairól is bizo-