Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-01-20 / 3. szám

versek első sora kezdő betűibe rejteni, sőt a mi töhb, még egész hosszú latin, avagy magyar mondatokat is beleerőszakolni. S ezen furcsaság most kútfő a nevek kikutatásában. Sztárai Mihály, hogy csak néhány példát hozzak föl: nemcsak nevét rejté igy el, hanem még meg is toldogatja egy vagy más frasisokkal, p. a XCII. zsoltárból készített énekéből ez jő ki: „Michael Starinus contra impios;" a XXXII* zsoltárból: „Starinus de justo." Szegedi István ily kezdetű énekéből: ,,Halát adok néked ur Isten, Mert én vagyok nagy örömben" stb., megint ez jö ki: „Szegedi Istvánnak a török rabságból kiszabadulásáért való hálaadása." Bornemisza Péter meg ilyen mondatot rejtett egy énekébe: „Balássi Jánosnak és Sulyok Annának predikatora Bornemisza Péter Christus nevével inti ez világot az üdvösséges életre." Egy névnélküli énekben pedig ezen latin mondat található: „Mihi aulcm absit gloriari nisi in cruce domini nostri Jesu Cristi," egy más szinte névnélküli már elbeszélésből (mert Bornemisza Péter énekeskönyvéhez bibliai elbeszéléseket is ragasztott) meg ez olvasható ki Jhibás orthografiával: „Homo ama et adóra et honora dominum deum tuum, creatorem celi et terre, cui honor et glória et graciarum actio ab omni creatura, visibili et invisibili, celesti et terrestri, mortali et inmortali per omnia eterna et secula seculorum. Amen." Csak még ez egyet emlitein meg; Nyilas (melotai) István a maga neve mellé nejéét is odatette ily kezdetű házasságra irt énekében: „Sokszor kértem én az istent nagy szivem szerint, Hogy mutasson nekem ez világ szerint, kivel holtig együtt éllyek az isten szerint" — ilyen módon: „Stephanus Nilas, Anna Sámboki" stb. Van még ezenkívül egy más mód is, a mely szokásos volt. S ez abban állott, hogy nevüket a versirók a bevégzett munka végire irták, p. ilyen formán : „Ez éneket szerzették Gyulafejérvárban, Battyáni Urbán feküvén kórágyban, mikor irnak vala ezerötszáznegyvenhétben stb. stb. Most már névkutatás forrásait ismerve, lássuk egyszerűen csak a neveket; mert rólok beszélni most nemcsak a közlő lap szükköre, de az idökburkoló homálya, hova elébb világ kell, sem engedi: Batizi András, Battyáni Urbán, Bárczai Máté, Bornemisza Péter, Barát István, Beythe István, Bethlehen Gábor, Dcvai Mátyás, Dézsi András, Dohai András, Doczhi Ilona, Gelei Katona István, Gönczi Fabricius György, Harsiáni (vagy Hartiani) Imre, Hardman, Huszár Gál, István deák (v. Deák István ?) Kádas András, Kecskeméti Vég Mihály, Ludovicus (?) Laskói István, Mágocsi Gáspár, Massai Ágnes, Juhász Péter, Miklós (?) Németi Ferenc, Nyilas István, Palaticz György, Paniiti János, Patai István, Radán Balázs, Sárosi (Skhárosi), Szegedi Gergely, Szegedi István, Szegedi Lőrinc, Szeremlyéni Mihály, Szepetnoki János, Shvadóli János, Sztárai Mihály, Sziriáki Balázs, Siderius György, Sylvester (Erdős) János, Siklósi Mihály, Tolnai György, Tinódi Sebestyén (egy bibliai elbeszélésből), Thomas Albensis, Tolnai Bálint, Töke Ferenc, Thordai Benedek, Tuba Mihály, Zeleméri László, Újlaki Péter, Valkai (Clemens) Kelemen, Valentinus (?). Székely Istvánt sem hagyhatom emlités nélkül, mint a zsoltárok első református fordítóját, annyiból inkább pedig nem, mivel ő is adott ki latinból fordított hymnusokat, de a melyek fájdalom, elvesztek, vagy legalább eddig ki se tud rólok semmit. (Folytatása köv.) ISKOLAÜGY. Nt. szerkesztő ur. Miután szerencsém volt nt. szerkesztő űrnak engedélyét, sőt felszólítását kapni, becses lapjába írandó tudósításokra, — bátor vagyok jelen soraimmal kezdeni meg azon levelek sorát, melyeket, ha Isten engedi, Poroszhon fővárosából minél gyakrabban küldeni szándékozom. A hely, hol e sorokat irom, bizonyára elég anyagot szolgáltathat, — mely anyag bősége mellett azon érdekességet sem nélkülözi, mit Protestáns Egyházi és Iskolai Lap igényel; anyagban tehát nem szűkölködöm, a jó akarat nem hiányzik, — s ha Isten képességet ad, — talán jó munkát cselekszem. Mint minden lelkesebb, hazáját és egyházát hiven szerető egyén, örömmel indul útra, hogy a külföldet megismerhesse és szerzett tapasztalatait az édes otthonnak oltárára rakhassa le — örömmel távozám el én is, — s midőn elhagytam az édes haza határát, — égen földön akkor virradott épen. A hajnal első sugara volt az égen, mikor búcsút mondtam a szülőföldnek, — az legforróbb vágyam, hogy fényes nappal legyen mindenütt, mire ismét visszatérhetek. Igaz, hogy valamely országnak s népnek megismerése csak ugy lehet tökéletes, ha az utazó huzamos időt tölthet a megismerendő földön: de másrészről tagadhatlan hogy egy egy pillantás, kisérve azután helyes combinatiótól, szinte nem csekély világot vethet a tárgyakra. Gyorsan elrobogó vonat szállított át a Németföld tetemes részén, de e pillantás elég volt arra, hogy valóban elismerjem, mennyire igazuk van mindazoknak, kik „müvelt"-nek nevezik ez országot. Bizonyára nem mondok ujat, ha állítom, hogy anyagi és szellemi jóllét oly szoros kapocsban állanak, miszerint egyikről méltán lehet következtetni a másikra, — s ha ez áll, — a mint valóban áll is egész országokat illetőleg — ugy e nép bizonyára müveit szellemileg is, — mert anyagi jólléte kétségtelenül megfogja lepni az utazót. Sűrűen egymás mellett levő tiszta falvak tűntek fel és el szemeim előtt, — a falvak házai csinosak, nyájasak egyaránt,—minden falucskában igazán diszes épület áll az Isten imádására,—ugy, hogy ez egész kép oly kedves, miszerint lehetlen nem képzelni első pillanatra, hogy e nép jó, erkölcsös, szorgalmas. Jó térségen haladtam át, s nem láttam földet, mely megművelve ne lett volna, nem láttam tért, mely hacsak használható vala, parlagon hevert volna. Az utak, mik e gyönyörűen müveit mezők között visznek, oly jók, hogy a magyarországi egyén bizony irigy szemmel tekinti őket, — s a mi föfokra emeli szépségüket, ez, ama gyönyörű,