Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-09-29 / 39. szám

Dei. Si solus expellar: decrevi Palestinam abire, et in illis Hieronimi latebris, in vocatione íiíii Dei, et testitnonia perspicua de doctrina scribere, et in tnorte Deo animam commendare. — Vita Germanoruin Theologorum. Calvin az általa 1536-ban felállított genevai presbyteriumnak haláláig maga volt elnöke, de haldokolván, maga kérte a körülállókat, hogy ezen örökös elnökséget, mely csak veszélyes hatással van az egyház bel- és küléletének kifejlesztésére, töröljék el. Nem is volt örökös elnöke utána a genevai egyháznak, — „At moriens ipse demonstrabat, periculosum esse uni homini tantae auctoritatis munus perpetuo cornmittere. Neque idcireo post eum perpetuum ecclesia genevensis praesidium habuit." Mosh. pag. 767. — Bucan. Inst. Theol. loc. 42. azt mondja: Quod vero

_ az egyházi tisztviselőkről beszélvén — illis spatium, non perpetuum, sed vei annuum, vei longius praescribitur, idcirco fit: 1) Quod plerique munus istud ultro, ut nunc sunt tempóra, recusant. 2) Quod expediat interdum eos mutari. 3) Quod Ecclesiae interest, ad ecclesiasticam tyrannidem vitandam : ut aliqui etiam ex plebe norint, quid in consistoriis et ecclesiastica iurisdictione geratur, et quam recfe leges de iis rebus observentur. Valójában, egyházi életünk átalakulási korában még népképviselet magában nem elég, hanem a szabad választás elvénél fogva az örökös hivataloskodás megszüntetésének is életbe kell lépni. Nézzük meg a képviselet által kifejlett államok életét, utt is azt látjuk, hogy minden képviselet mellett is változnak a hivatalok, söt Éjszak-Ainerikában, ki hivatalt visel, egyik háznak sem lehet tagj*-*, „valamint nálunk is az alsóházban. Feltűnő azonban a nagyon tisztelt Makiári Pap Lajos űr azon állítása, miszerint a tisztújítás szükségét egyházunk nem is érezte az apostoli kortól rnaig, tisztviselőit soha nem csereberélte. Engedelemmel legyen mondva, ez oly állitás, mely a bírálatot nem állja ki. Az apostoli korban erre nem volt szükség, mert azok mind egyenlők voltak, Jakab csak olyan tekintélylyel bírt mint Péter Apostol, nem is levén egy helyhez köttetve, a szerteszélylyel való járás és tanítás által örökös restauratióban éltek. Azonban a későbbi időkben a püspökök és kisebb egyházi tisztviselők általtétetvén egy helyről más helyre, ők is aláestek ez által a restauratiónak, — és ezen restauratio oly közönséges volt^ hogy csak is a szardikkai gyülekezet tette ellene óvását, de ez is csak azért, meri ezen átváltozások a pápa megkérdezése és tudtán kivül történtek. Világos példa erre nézve a kölni Eufron, kit sz. Basilius a nikopoli püspökségre tett által. A római szék ugyan maga, mivel az ily eljárás által tekintélyét látta veszélyeztetve, mindig kárhoztatá az ily tudta nélkül történt átváltoztatásokat. Van is rá példa, miszerint a római szék azt, kit a nemzeti gyülekezetek emeltek a római székre, kegyetlenül megboszulta, mint például Formosust, kit ellenségei sírjából felásva, testét megcsonkították. A nemzeti gyülekezetek azonban ezzel mit sein gondolva, az egyházi hivatalnokok változtatása tárgyában továbbra is függetlenül {rendelkeztek; mert így hozá magával a régi rendtartás, a minthogy e tárgyban az afrikai gyülekezetek könyvében világos törvény volt. — Még a fölebbezési bíróságot illetőleg is, melyet a hamis decretalis levelek a pápák körébe határoztak , mutatja az egyházi történet, mennyire ellene szegültek ennek a püspökök, miután azon központosítás az egyház szabadságát veszélyeztette. Tudva van ugyanis, miszerint Hinkmár, a Karnovai Ivó és sz. Bemard mennyire ellene szegültek az egyház törvényével ellenkező eljárásnak, mivel világos lön előttük, miszerint a peres ügyek nem igazán terjesztettek a pápák elé, kiknek udvara tele levén különböző színezetű ügyvédekkel, kik egymást és a peres feleket jégre vive, csak is azon mesterkedtek, hogy idegen pénzzel meggazdagodhassanak. íliven rajzolja sz. Bemard, mikép a püspökök, ráunva a hosszas pörlekedésre, a nagy költségre, bajos utazásokra, hangosan sürgetve kényszeriték — mivel mégsem nyert elégtételt a panaszos fél — csalárdul kimondott végzések visszavonására a római széket; miben ha nem boldogultak, az elmarasztalt fél a censurákat megvetette, és ha a pápa azért a püspököt Ietevé s mást rendelt helyébe, amaz fegyveres erővel védelmezte magát, az afrikai gyülekezetek támogatására számítva. Fleury. Tertullian a 2-ik, Origenes pedig és Cyprian a 3-ik században — kiknek iratai nélkül igen keveset tudnánk a 3 első századról, mind azt állították, hogy az egyházi ügyeket nemcsak a püspökök és presbyterek, hanem a népképviselőkkel együtt az összes papság határozhatják csak meg. Igy ir ugyanis Cyprian: „Püspökségem kezdetétől fogva elvégeztem magamban, hogy a lelki rend tanácsa és a köznépnek javalása nélkül semmit ne cselekedjem." — Epist. 18. lib. 3. — és ezen állitás, akkor szentnek tartatott, mivel az apostolok korából vette származását. — Szilvás-Ujfalusi Imre pedig — elébb debreceni tanár, utóbb váradi pap és esperes — ki a 17-ik század elején ugyanazon kűtforrás után ugyan ezt tanította, a zsarnok Hodászi püspöktől üldöztetve, mint erős meggyőződésének vértanuja számkivetésében halt meg 1616-ban. De az általa képviselt rendszer újra fölébredt Tolnai Dali János és társai által, kik annak terjesztésére az angol puritán tanárok által meg is eskedtettek, és dacára annak, hogy mind öt, mind társait az általuk képviselt rendszerrel együtt a szatmári zsinat elitélte, utána, Megyesi Pál és elvbarátai Nagyari Benedek és Kovásznai Péter, nagy hirti és nevü váradi lelkészek, a szatmári zsinatban elkárhoztatott presbyterianismust újra felébresztek. Mennyi zaklatáson mentek keresztül ezen ujitó és béke felzavaróinak nevezett jeles és tudós férfiak, megtetszik az 1650-beri Szatmárra, 1651-ben pedig Piskoltra összehitt zsinatok történetéből, mely zaklatásokat, és a püspöki igazgatás túlhatalmaskodó kinövéseit a kepviseleti presbyteri rendszerrel mindinkább-inkább megbarátkozott egyházi és világi elem megunván, az 1699-ben Krasznára összegyűlt zsinatban elrendeltetett, hogy a püspöki és esperesi hivatal ne legyen örökös, hanem a püspök a generális, az esperes pedig a partialis zsinattól kérjék, hogy róluk