Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-02-03 / 5. szám

nézve; mégis oly nevezetes énekeskönyvünk történetét illetőleg, hogy hozzá csak az 1806-ki évet vehetjük hasonlónak múltjával és jövőjével. Fénypontja a letűnt időnek, mikor az öt megelőző múltnak hangyamunkássága teljes és méltó elismerést nyert, 1646-ra esik; midőn a szatmárnémeti népes nemzeti zsinat, Gelei Katona István által Rákóczi György parancsára a püspöki hatalmat felforgaták (independensi törekvés) ellen összehiva, az eddig megjelent énekeskönyveknek nemcsak revisióját, hanem egyetemes érvényre emelését is egyik _ föteendöjének tartotta. Elővette a zsinat a kisebb (cantionale) és nagyobb (Gönczi Györgyé) énekeskönyveket, s Szenczi Molnár zsoltárait, és rájuk üté a hitelesség pecsétét, hogy megnyugvással fordítaná hasznára az utó nemzedék. S ez időtől fogva csak egyszeri (1743-ban) megtoldással, nálunk kálvinistáknál 1806-ig, lutheránus rokonainknál 1805-ig javitás nélkül, mintegy symbolikus rangra emelt könyv, folytonosan használtatott majd graduál, majd pedig egyéb énekeskönyvi homlokirattal. Hogy az igy szentesitett énekeskönyvek az ülés után rögtön egy rendszerbe öntettek-e, arról adatok hiányában, 1736-ig mitsem mondhatok; mig arról, hogy a különfélék csak összekötve, de nem egy rendszerbe hozva voltanak, igenis, bizonyítékkal szólhatok. Ilyen a Brever Lőrinc által 1676-ban Lőcsén kiadott énekeskönyv, mely az érvényesített részeket, mint különállókat csak egygyé fűzve foglalja magában. Magában foglalja nevezetesen először Gönczi György gyűjteményét, másodszor a zsoltárokat Szenczi Molnár Alberttől, harmadszor a kisebb debreceni (cantionale) énekeskönyvet, és negyedszer ezekhez toldva Újfalvi Imre debreceni professor, később odavaló lelkész által legelsőben összeszedett „halo-tti énekeket," melyek ugyan ily cimmel 1598-ban bocsáttattak világ elé. Itt nem mellőzhetem el megjegyezni a cantionáléról, mely ily homlokirattal van felvéve: „isteni hymnusok, melyekkel az magyar reformáltatott ecclésiákban élnek, mostan az együgyübb ecclésiák kedvéért, a melyekben az graduálnak szerit nem tehetik, a debreceni psalterium (lásd 1590. psalmusokból való istenidicséretek) mellé rövideden adattak" — hogy ennek már 1636 előtt közkézen kellett forognia, mivel Gelei Katona István nemcsak emlékezik róla, hanem mondhatni öreg graduáljának eképeni alapját. De hogy ez idő előtt, m£ly tájon, 1592-től föl 90-ig, vagy 1590-től le 1636-ig jelent-e meg, mivel kettős gyanitást enged magához férni, meg nem határozhatni, annyival kevésbbé pedig, minthogy a cimiratban, mint a Bód Péter által feljegyzett Gönczi énekeskönyvének homlokiratában, szinte bele van téve a már egyszer kérdésbe tett ,,(*aduál," a melynek megfejtése, tudása némi kis fényt vlfne a dolog mikénti állására. Bár magam sem tartom helyesnek a kettős hypothesis felállítását, mert vagy egyikhez, vagy másikhoz kellene csatlakoznom, mégis ide iktatatom azokat, mivel csaknem egy pillanatban születvén meg fejemben, az elsőséget sem egyiknek, sem másiknak nem merem átadni. Válasszon közőlük addig az olvasó maga, mig valami határozott tudósítással szolgálhatok. Álljon tehát mind a két hypothesis. Azon feltétel, hogy Gönczi F. György énekes könyve 1592-ben napvilágra jővén, miután az a psalmusokból való istendicséreteket is felölelte, szükségtelenné tehette vala a cantionalénak, mint olyannak, a mely csak ünnepi énekeket tartalmaz, kiadását, mivel az ilyen alkalomra szóló darabok, bár különbözők amazéitól, belőle sem hiányzanak, — azt sejteti velünk, hogy 1592-től fel 90-ig kellett megjelennie. A másik hypothesis pedig azt vitatja, hogy nem akkor, hanem utóbb, 1592—1636-ig kellett világ elé bocsáttatni mondván: Gönczi F. György, ha énekeskönyve előtt meg van, a cantionálét, mint az övétől különböző tartalommal birót, miképen a psalmusokból való istenidicséreteket és Bornemisza Péter énekeit felvette, szentesítve a többi énekeskönyvkiadók hason eljárása által, szinte ezt is felvette volna. De minthogy ez nincs énekeskönyvében, látszik, hogy azt nem telte; s ebből az, hogy a cantionalénak az ő gyűjteményénél utóbb, tehát 1592—1636-ig kellett kinyomattatnia. Ezen bizonytalanság keletkezte idejéről nem engedé nekem a cantionálét a különben illetékes helyen említhetni, s nem is engedi, mig valamely ügybarát szívességéből róla határozott tudósítást nem nyerek, mig nem tudom származási helyéi és idejét. De lássuk a könyveket tovább. 1735-ben adatolt ki néhány lelkész szorgalma után, hihetőleg Ács Mihály ag. conf. kövelő lelkész által, mivel ezen énekgyüjtemény a nevezett urnák „Arany-lánc" feliratú imádságos könyvével nemcsak hogy össze van kötve, hanem az énekek elétett élőbeszédben még hivatkozás is van annak élőbeszédjére, — egy ily cimü énekeskönyv: „zengedező mennyei kar, azaz németből magyarrá fordíttatott, és más magyarul szereztetett istenidicséreteket és lelki énekeket magában foglaló könyv, mely most töbl>, mint száz énekkel megbővittetvén a Krisztus szenvedésének históriájával, Jeremiás siralmával és Jerusalem veszedelmének leirattatásával együtt kibocsáttatott." Nyomatás helye : Augusta 1735. Ezen szó alatt levő zengedező mennyei kar, hogy nem az első kiadás, cimiratából is eléggé világos, a mely az eredetinek csak eddig: „lelki énekeket magában foglaló könyv" lehetett homlokirata, az utóbbi rész csak 1735-ben tétetvén hozzá. (Folyt. köv.). A FOTOS-MARTONOSI HELVÉT HITŰ EGYHÁZ ÉLETRAJZA. 1676-tól 1860-ig. Két jelentéktelen falu, a Fotos-Martonosi iker Egyház ismertetését tűztem célul. Két kis folt a földgömb roppant terén, s nemcsak históriai emlékkel nem bir, de a Földrajzban is e két név alig ismeretes. S mint hajdan Socrátes megpiritá a birtokaival dicsekvő Álcibiádest, kény-