Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-01-27 / 4. szám

f Exordium. Háborúsága Dávid királynak egykoron nagy \ala, Mikor bűnéről Náthán propheta megfeddette, vala, Keserves szivvel sirván Istennek igy könyörög vala. Conclusio. Szenl Dávid király az ö lelkében igy könyörög vala, Az Isten előtt mikor bűnéről vallási tészen vala, Ötvenegyedik dicséretiben ezt beirta vala. Régi költőink, minthogy céljuk az igaz vala, a szép pedig nem, vagy azért mivel nem tudták ezt amazzal megegyeztetni, vagy mivel az vala hitük a formalitásokban gyönyörködő római katholikusok ellenében, hogy az igaz nem szorult külsőre, — tehát vagy tehetetlenségből, vagy reactionalis elvből, minthogy az igazat a széppel nem egyeztették meg, nem is hozhattak valami művészi eredményt létre. S minthogy nem hoztak művészi eredményt létre, hozzá járulván talán még az egyenlő fokú műveltség is, mindaz énekiró egyformának, egyenlő tehettségnek tűnik fel, ugy hogy nem igen van költő, kit egyik vagy másik fölé lehetne emelni ezen korból. Szenczi Molnár Albert kiemeli ugyan zsoltárai elébe irt élőbeszédében: Szegedi Gergelyt, Sztárai Mihályt, Bornemisza Pétert, Huszár Gált, Beythe Istvánt és Skaricza Mátét, de ezeket is csak a külső verselés módját tekintve. Azonban, ha valakit ki kell emelnünk, akkor mind verselés, mind költői dictio, mind phantasia tekintetében Sztárai Mihály az, a ki kiemelendő, már csak azért is, mert ö leglelkesedettebben kezelte lantját, hirdetvén és tanítván az Isten igéjét a népeknek és téritvén a népeket zengő énekekkel. Ennyit előleges ismertetésül régi poétáinkról. A mi mostani énekeskönyvünk énekeinek szerzőit illeti, most rólok nem szólok, majd alább igen. Különben is, a ki fel akarná azokat keresni, tekintse meg a Sárospataki Füzetek 1858-ki második félévi folyamát, ott megfogja találni (859. lap) tisztelendő Szentpéteri Sámuel ref. lelkész úrtól közölve. Utoljára arra kérem az illető urakat, kik azon egyházak lelkészei, a hol Lengyel József (debreceni phil. prof. azután szalacsi pap), Keresztesi József (elébb váradi, azután szalacsi pap) és Nagy István (hajduböszörményi pap) lelkészek voltak, ne terheltessenek a szerkesztőséghez róluk életirati közlésöket megküldeni, hogy dolgozatomban felhasználhassam. r Enekeskönyvek. Az énekszerzés bár jókor, adatunk szerint a mohácsi vész évében, megkezdődött; mit bizonyit azon két ének, a melyekkel Tóth Ferenc helyesen igazolja a reformationak még a mohácsi ütközet előtt bejöttét magyarhazánkba, s a melyekről azt állitja, hogy azok közvetlen 1526-ban Írattak, mivel oly tényeket sorolnak elő, a mik már 1527-ben nem mondathattak, minthogy már ekkor Ferdinánd meg volt koronázva, sat. bár jókor, még 1526-ban megkezdődött az énekköltés; mindazáltal a reformatio első másfél tizedében, mert Istvánfi Miklós után, 152l-re teszem a vallásujitás első kezdetét, általánosan közös és nyomtatott, magyar énekeskönyvek az isteni tiszteletnél használatban még nem találhatók. Ezen idő alatt hogy mik pótolhaták a hiányt, ha adataink nem volnának, egyszerűen azt mondanók: a régi latin énekek, még idegen nyelvű minőségökkel. Mert azon egypár, mohácsi gyász esetre irt siralmas ének, melynek egyikét már címről ismerjük, s a másiknak felirata pedig, Gönci énekes könyvében ez: „Más siralmas könyörgése Magyarországnak, mely láttatik szereztetöttnek az mohácsi veszedelem után," — nem sokat bizonyítana ellenök. De minthogy vannak adataink, melyek, bár a latin énekeknek eredeti minöségökben való ez idő alatti használhatása hitelességét teljesen soha meg nem szüntetik, mind a mellett is, hogy Toldy Ferenc három katholikus magyar kéziratos karkönyvet (lásd Magyar költészet 387 lap), fedezett fel szinte ez időből valót; de régibb eredettel, úgymint: Batthyányifélét a gyulafehérvári, s két mást, a sárospataki könyvtárban, melyek a mellett szólnának, hogy a reformatio előtt más énekek is használtattak, mint a latinok, a római egyházban; a mi pedig historiailag egyátalában nem áll,— ismétlem, minthogy vannak adataink, melyek a két emiitett énekhez csatlakozva, miután most már egyesülten azt erősítik, hogy voltak más hiány pótlók is, határozottan állítjuk, miszerint a kérdéses másfél tized alatt irott énekek használtattak, lettek azok eredetiek vagy fordítások, szereztetve az ország egyik vagy másik részében működő papok és reformátorok által. Ezt igazolja Tóth Ferencnek Radán Balázs (egyike az első reformatoroknak)debreceni papról tett azon feljegyzése, melyben ez mondatik: ,,készített a debreceni ekklésia számára, egy az akkori időhöz illő éneket, melyet minden vasárnap a predicacio előtt rendelt a gyülekezettel énekeltetni, mely a 280-ik dicséret (régi énekes könyv szerint), mely igy kezdődik: Buzgó szivvel te fiaid kegyes atyánk, könyörgünk." Hasonló énekszerzőnek állitja Tóth Ferenc Dézsi Andrást, kiről azon hozzátétellel, nem tudja: rector vagy pap volt-e, ezt hagyja emlékezetbe, hogy 1549 körül élhetett (lásd egyh. tört. 36. lap). Ezen a szükség pótlásának mikéntjét oly jól jellemző adaton kivül, idesorozhatjuk szinte emiitett historicusunknak azon megjegyzését: „dicséretekről" cimti cikkében, a dobszai (Szigetvártól nem messze nyugatra) ref. egyházról, melyben egy kéziratos énekes könyvet tulajdonit az emiitett egyháznak ezen szavakban; ,,van most is egy régi és még a reformatio elein íratott mesterséges betűkkel festett és a régi kézírásokkal felékesített énekes könyve, melylyel azon eklézsia is élt, és 1643-dik esztendőben harmadikszor köttetett be. Ezen énekes könyvben találtatik egy ének a megigazulásról, melynek utolsó verse igy van:" ,,Ez éneket szerzettük ennyi időben, Ezerötszáz negyvenötben Szivünk bánatjában, Hogy emberek ne bízzanak az ö érdemekben, Csak bízzanak erős hittel Krisztus érdemében."