Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-01-27 / 4. szám

Nein tudom, hogy ez énekes könyv most megvan-é ? Nagyon óhajtanék, hogy az illető lelkész Barla István ur, egy tudósítást közlene velünk a szerkesztőség által; a mi nagyon lekötelezne. Azonban ebből hogy minden egyháznak egész kötetre menő énekes könyve lett volna egyszerre, azt következtet­nünk egyátalában nem lehet; mivel tudjuk, hogy a lemá­solás teméntelen költséget igényelne, a szegényebb egyhá­zaknak a gazdagokénál sokkal nagyobb száma semmi mó­don nem bírhatta volna meg. De, meg ha képesek lettek volna is megszerezni, még sem tulajdonithatunk minden egyháznak egész kötet énekes könyvet, minthogy a kez­deményezés szakában különösen, nem lehetett annyi kész magyar ének, miután azon énekek szerint, melyekben a szereztetési év feljegyeztetett, esak az 1540-dik év s utáni időt vehetjük az énekköltészeti termékenység emelkedettebb korának. Azt mondjuk tehát, hogy volt az az idő, mikor az egy­házaknak jobbára csak egy énekkel kellett beérni, mint a debrecenieknek Iladán Balázs korában, ugy azonban, hogy az lassan lassan egy kis füzetté, s később egész énekes könyvvé nőtte ki magát, mellé lemásolgatván a kerengő énekeket vagy az illető tanitó vagy a pap, vagy pedig más irni tudó ember. Ilyen neműnek tartom én részemről a dobszai énekes könyvet, ismerve az egyház állását, a mely anyagi tekin­tetben, értve az egyházi birtokot, nem valami kitíinö helyet foglal el, mint többnyire minden prot. gyülekezet. S ezt annyival is inkább hiszem, mivel az énekforrás, Sztárai Mi­hály működési tere, Laskó vidéke legfölebb 10 mértföldre esik a nevezett egyháztól, a honnét könnyen elszivárogha­tott az ének patak módjára Pobszába. De ez csak gyanitás. (Folytatása köv.) ISKOLAÜGY. A FELSŐ-SZABOLCSI H. H. EGYHÁZMEGYE szel­lemi életmunkáságának ujabb jelét adta az által, hogy ez év folytában az iskolai választmány kebelében is megalakult. Tagjai a lelkészek közül: Szilágyi János, Tót Péter ; vilá­giak közül: id. Bónis Sámuel, Gróf Dégenfeld Gusztáv, Pilisy Lajos, és két tanitó: Tar Sándor, Kósa Imre. — De már tudomásunkra jött, hogy az ifjú Gróf Degenfeld lemon­dását be adta. Nem lehet érzékenyen el nem panaszolnunk, hogy minket mind a két Gr. Degenfeld elhagyott. Mikor az apa megvált tőlünk örömünk keserédes vala, mert tudtuk, hogy a távolban is miénk marad; de nincs többé gyűléseinken utánozhatlan munkásságával magas születése szelid huma­nitásával, mely előtt a makacs fenhejazás is önkénytelen meghunyászkodott. A nagy reményű fiúhoz édes remények kötének minket; de ő sem miénk többé. A választmány első rendezett gyűlését tartá Eperjes­kén Decemb. 13-án Szilágyi János elnöklete alatt. Első ha­tározata : hogy az egyetemes választmány által készitett alapszabályokat tartja sinórmértekül, és ez által magát az egyházkerületi választmánynyal kivánja minden iskolai ügyekre nézve közvetlen érintkezésbe tenni. — Átnézvén a körlátogatók jelentéseit, inindennütt nagy és fontos aka­dályokra talált, melyek az iskolai nevelést hátráltatják, pél­dául a gyermekek iskolába nem járatása, a tanitók fizeté­sének meg nem adása, — vezér- és kézi könyvek, valamint más iskolai szerek hijánya. Mind ezekre nézve az esperesi hivatal kéretik fel, hogy az ilyen akadályokat a szokott egyházi látogatás alkalmával egész erővel és buzgalommal elhárítani igyekezzék. Nem kerülte ki figyelmét a választmánynak a szegé­nyebb sorsú iskola tanitók szánandó helyzete sem, kiknek csekély jövedelrnök nem, hogy a kor kivánata szerinti elö­haladást gyámolithatná, hanem a mindennapi életfentartás szükségeit sem fedezi. Erre nézve a választmány egyik tagja — P. L. — ki a közügyek körül szóval és tettel min­dig az elsők sorában szokott állani, — inditványozá: hogy ő midőn egy részről a tanítóktól szigorú kötelesség telje­sítést kíván; más részről követeli az egyházi testülettől, sőt az egész társadalomtól, hogy azon szellemi munkásá­nak, ki néki tagokat s polgárokat nevel, adjon méltányos dijt, — mert a legkisebb egyház is tagja lévén az egész testületnek, azt tehetetlenségében magára nem hagyhatja — erre nézve halaszthatlannak látja, hogy az ilyeneknek rögtön pótlék segély adassék; jövőre nézve pedig a taní­tók özvegyeinek s árvainak sorsuk egy felállítandó intézet által biztositassék. Az elfogadott indítvány minél gyorsabb kidolgozása küldöttségre bízatott. — Intézkedett továbbá a választmányi gyűlés, hogy az alapszabályok rendeletei, és a tanrendszer mindennütt lehetőleg életbe léptessenek; valamint statutumunk azon pontját is fel elevenité, mely a tanítóknak rendeli, hogy a ,,Prot. Egyh. és Isk. Lap"ot kö­rönként egyesülve hordassák. Sz.— KÖNYVISMERTETÉS. Oskolai és házi növendék-élet. Erkölcsi és tudományos olvasmány, hazai élet apróbb eseményeivel, történelmi váz­latokkal és fejtegetésekkel, mindkét nemen levő növendé­kek számára. Irta Fáy András Pest. Emich Gusztáv m. acad. nyomdász. 1860. Az édes meglepetésnek és örömnek azon nemét éreztük e könyv megjelenésével, melynek címét ez ismer­tető sorok elibe jegyeztük , mint a milyen rendesen el­árasztja lelkünket, ha egy nyári estén a nap, melyet a láthatár nyugoti alját borító felhőrétegek miatt már le menni gondolánk, reményünk ellenére egyszer csak újra kiüti fejét a felhők alól s mielőtt lenyugodnék, bűcsuképen még egyszer bevilágositja fényes sugaraival körültünk a tájt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom