Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1861-02-17 / 7. szám
állapodott szokásost Itt tehát csak arról lehet szó, a több vagy kevesebb szertartás *) a prot. hitfelekezeteknél honunkban, szolgáltathat-e elegendő okot arra, hogy a két felekezet némi idegenkedő szemmel nézzen egymásra ? Hosrv szertartás van mind a helv. mind az ág. hitvallásuaknál senki sem tagadhatja, csak hogy az ágost. hitvallásuaknál több, a helv. hitvallásuaknál kevesebb. Mind a két felekezet megegyez abban, hogy különös, a végre kirendelt helyen, templomban vagy imaházban jönnek össze Isten tiszteletére, abban is, hogy bizonyos egyéneket szükségei, kik kiválólag avval foglalkoznak, hogy az isteni tiszteletben 1 Kor. .14, 40. mindenek ékesen és jó renddel legyenek közöttök. Létezik tehát mind a két prot. hitfelekezetnél a papi hivatal, melyet avval megbíznak, hogy az isteni tiszteletről gondoskodjék. Enek, igehirdetés, ima és áldás képezi mind a kettőnél az isteni tisztelet lényeges részeit. Egyetértenek a sakramentomok alapítására és mennyiségére nézve, miszerint nekik csak az sakramentom, mit Krisztus alapított, és a mennyiben ez csak a keresztség és ur vacsorájáról áli, szám szerint kettő. Az esketés és végtisztelettételre nézve sincs köztök különbség. Szóval egy az alapelv, egy az alapeszme, és ha vissza akarnánk menni a régi időkre, sok helyen még a külső formákban **) is sok megegyezőt tudnánk felmutatni. Ha pedig a külső formákban most inkább különböznek, az mind oly csekélység, hogy az előtt, ki igaz ihletéssel, józan ésszel és történelmi szempontból fogja fel a dolgot, igazán szót sem érdemel. Sőt inkább Pál apostollal mondandja: „Mindenek szabadok nékem, de nem mindenek használnak; < 1 Kor. 6,12. 10, 23. A ki csak szempillantást akar tenni a történelemre, mind ezeknek okát keletkezésök alkalmával a Reformatio korszakában könnyen fogja feltalálni. Ugy hiszem e részben irányadóbb mi sem lehet, mint, mit a két alaphitvallás, a Conf. Aug. és Helv. mond. Ott pedig ezeket olvassuk: Conf. Aug. p. 13. De ritibus ecclesiasticis docent, quod ritus illi servandi sint, qui sine peccato *) Melyet különben is mint a rituálék szokásos belső oeconomiájához tartozónak kell és lehet tekinteni. **) Régi képen láthatni helv. hitv. papi arcképeket táblácskákkal, minők jelenleg csak az ág. hitvallásuaknál divatoznak. servari possunt et prosunt ad tranquillitatem et bonum ordinem in ecclesia, sicut certae feriae, festa et simila. De talibus rebus tamen admonentur homines, ne conscientiae onerentur, tanquam talis cultus ad salutem necessarius sit. — Ap. p. 151: Nec necesse est, ubique similes traditiones humanas esse seu ritus et ceremonias ab homínibus institutas." Conf. Helv. II, p. 530. „Repudia-mus traditiones humanas sufficiunt piis pauci, moderati, simplices nec alieni a Dei verbo ritus *). A túlzott egyszerűségre csak azon aggodalom **) vezetett, hogy a külső szertartások által tán könyebben tétethetnek a protestánsok újra a romai papismus rabjaivá. Valamint maga Luther is, midőn 1523 a „Formula Missae et Comunionisi1 , cimü müvét készité, csak azt hagyta el a rom. kath. szertartásokból, mit az evangyéliommal ellenkezni látott, egyébiránt a tőle ajánlott módját a szertartásoknak egyáltalában nem akarta kötelezővé tenni. A papi ruhát illetőleg ott ezeket mondja: „Vestes praeterivimus. Sed his ut de aliis ritibus, sentimus. Permittamus illis uti libere, modo pompa et luxus absit. Neque enim magis places si in vestibus benedixeris. Nec minus places si sine vestibus benedixeris. Sed nec eas consecrari velim aut benedici, velut sacrum aliquod futurae sint prae aliis vestibus, nisi generáli illa benedictione, qua per verbum et orationem omnis bona creatura Dei sanctificari docetur, alio qui mera superstitio et impietas est, per abominationis pontifices introducta sicut et alia." Az isteni tisztelet rendjére nézve vasárnap pedig ezeket írja 1526 : „Da lassen wir die Messegewand, altar, lichter noch bleiben, bis sie alle werden, oder was gefellet zu endern, wer aber anders will farn, lassen wir geschehen.4 ' Már ebből kiki láthatja, mily csekély nyomatékot tett maga a nagy reformátor eme szertartásokra, és mennyire mellékes és közönyös dolgoknak tartotta azokat. Ha azonban az isteni tisztelet a szív azon ösztönének kielégítése, mely szerint a mindennapi élet gondjairól elfeledkezvén, a végett akar felemelkedni az Istenhez, hogy a mulandóság közepett *) Matthes Comparative Symbolik. **) Mely aggodalomra megint az 1548-ban kibocsátott lipcsei Interim szolgáltatott okot, minthogy az a romai katholikusok és protestánsok közt némi egységet akart vala létrehozni.
