Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-02-10 / 6. szám

mint minden keleti faj, vérig ragaszkodik apáitól örökölt <)siségeihez. Erdélyt illetőleg a reformátusok részéről meg kell említenem az eddig elösoroltakhoz , hogy Kolozsvárott 1837-ben egy ily feliratú énekeskönyv jelent meg a mi magyarországi használatban levő könyvünk után : „Megújított énekeskönyv az erdélyi nagy fejedelemségbeli evangelico-reformata anyaszentegyház használatára , közönséges határozatából s helybenhagyása szerint szerkesztve." E célját tévesztett énekeskönyvnek álljon itt saját értesítésének egy része az öt teremtett történetre nézve: „Erdélyi evang. reform, anyaszentegyházunk régi ohajtott énekeskönyve, az 1834-beli közönséges szent zsinatban megállapított alaprajz- s az 1836 és 1837-ki k. szent zsinatok helybenhagyásai szerint szerkesztve, adódik ezennel kezükbe a buzgó keresztyéneknek. Maga e gyűjtemény szól ugyan magáért az egyes itélönek, ki az 1777-től fogva teljességgel nem újított, s nem jobbított énekeskönyvünket és jelenkorunk sürgető kivánatait ismeri; de mint közérdekű vallásoskönyv, s az ezt használó közönség tekintete is, bővebb ismertetést és értesítést megkívánnak." Tovább jelenleg nem szükség idéznem az elöbeszédet, miután az olvasók megérthetik e csonka részből is külső történetét. A beltörténelmet illetőleg pedig az idézet végsorainak értelme szerint majd alább adok értesítést a közönségnek, kiegészítendő, ugy a mint a dolog valóban áll a kültörténetet. Záradékul, mielőtt az ismertető rovathoz áttérnék, a tévedhetések kikerülése végett az eddig mondottakhoz azt kell hozzácsatolnom, hogy a megnevezett énekeskönyvek tartalom tekintetében egymástól nem különállóan és függetlenül jelentek meg; hanem köztük a legnagyobb rokonság találtatik; mivel a későbbiek az előbbieket mindég magokba felölelve, s csak is a kéziratban kerengő, vagy az illető könyvkiadó által szerzett énekekkel megtoldva bocsátattak a közönség használatára. Igy példánakokáért , Huszár Gál felvette Székely István énekeskönyvét, Bornemisza Péter meg Huszár Gálét, és Beythe István Bornemiszáét, Gönczi pedig Beythe Istvánét stb., természetesen mindenik az emiitett módon megtoldva, s az öröklött énekeket saját tetszése szerint kiválogatva és megigazítva. S e toldozgató kór egész 1743-ig foyton tartott, sőt még tovább is azon kivétellel, hogy az ezután megjelent könyvek már többé teljesen sohasem olvastattak be a liturgiái használatra kiadottakba, mint például, a szentek hegedűje és az éneklésbe tanítómester, a melyekből néhány kiválogatott darab vétetett csak fel jelen énekeskönyvünkbe. S ezen eljárásnak eredménye az lett, hogy énekeskönyvünk oly nagyszerű gyarapodást nyert, miszerint a mostani énekeskönyvet megelőzőkben az énekek száma a nyolcadfélszázat is felülmulta és meghaladta. (Folyt. köv.). A FOTOS-MARTONOSI HELVÉT HITŰ EGYHÁZ ÉLETRAJZA. 1676-tól 1860-ig. (Folytatása köv.) Porkaláb András után 1784-ig kik voltak oskola mesterek, homályfedi. Ekkor Madocsai Simon osk. mester, s nője Benkö Eva ugy említetnek a Jegyzőkönyvben, mint a kik az Ur asztalára több rendbeli kegyes adományokat tettek. Madocsai Simont követte Márton László 1796-ban ki hasonlóan a szentegyházra tett kegyes adománnyáért említtetik. A jók s kegyesek emléke fönn marad, midőn a jeles tett nélkül elhunytaknak még nevöket is ertörli az idő. 60 évek, mint meg annyi habok tűnnek, el az idő gyors folyamán, mig lelkészre találunk Étfalvi Sámuel után a Jegyző könyvben, s csak 1796 ban akadunk lelkész Szentkirályi Gábor nevére, ki 20 forintokat ajándékozván az Eklésiának adománya Jegyző-könyvbe iktattatott, de ki papi hivatalát azelőtt jóval elkezdette: mert ezután csak hamar 8 év múlva le szállott az élet pályájáról. Magtalan levén több kegyes adományai által hagyta fönn nevét. Halálakor hagyott az udvarhelyi tanodának is hatszáz forintokat. Bévégezvén 1804 ban Sz. G. földi pálya futását—még azon évben meghivá az Egyház a megürült Kathedra elfoglalására a Sz. udvarhelyi tanodából száraz ajtai születésű Bartha Lukácsot. S itt az Egyházban egy uj korszak kezdődik. Anya, és Jegyzőkönyvek pontosabb alakot öltnek, az addigi rendetlenségek eltűnnek — az Egyház romlásnak indult épületei helyett ujjak emelkednek — s az ifjú lelkész az Egyház kormány gyeplőjét, a világi hanyag kezekből kiragadva, (mint az uj időben Homola) mindent tesz, senkitől sem tartva, az Egyház jóllétére, virágzására. De bár mily szent legyen a cél, melyért izzad az erény bajnoka mint ki a rohanó árral szembe usz, annak akaratja ellen is sok keserű kortyot kell nyelnie; igy B. L. pályája is nemcsak darabos, és tövises volt, — de öt az ellene tornyosult habok közül több rendben csak a bölcs tapintatű Elöljárók ügyessége, s erélyessége menté ki. Egyébaránt az is bizonyos, hogy több eszélyességgel, s mérsékeltebb indulattal maga is sokat kikerülhetett volna. Mindjárt papi pályája kezdetében egy sajátságos baljóslatú bárány felhő tűnt föl az ifjú pap láthatárán. Midőn mint felszentelendő, az akkori divatszerint lóháton, az Ilyefalván tartatott köz sz. Zsinatra utazott, szembe talála egy lovagló nemes embert. Az ifjú pap kedvelt hivatala méltóságától áthatva, vagy talán, minthogy akkor a Laicusok közt is német divat uralgott, bajuszt, és szakált igen kevés magyar viselt, félre ismerve a vele szembemenőt, imígy köszönté: „Alászszolgája a Tisztelendő Urnák." Minn a gőgös aristocrata annyira fellobbant, hogy a papjelölt után vágtatva, ki tudakolá tőle, hogy ki és mi járásbeli. Másnap panaszt lett a Zsinaton, hogy egy oly miveletlen, ki öt tisztelendönek címezte, nem méltó a fölszentelésre, s elmozditatását kérte. De akkori Püspök f. t. Abacs János ur eként választa: „Soha se szégyenlje a Tekintetes ur a tisztelendő cimet, bár volnának a Tekintetes urak mindnyájon tisztelendők." Ennyire meg vetett, s lenézett hiva-12