Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-02-10 / 6. szám

protestánsok kedélyét megnyugtatni; az eddigi szerencsétlen súrlódásoknak jövőre örökre véget vetni; sok vegyesházasságokban a családi békét és boldogságot erős alapra fektetni és örök dicsőséget szerezni mind magának, mind nemzetünknek. Mert a „nemzetek mindennapi kenyere" a közös jog és igazság, és ennek „kiszolgáltatása." Ez, miképen a kenyér, semmi mással, hosszabb időre—ki nem pótolható. Ki az igazságot és annak kiszolgáltatását akár egész nemzettől, akár egyes felekezetektől megtagadja, az társadalmilag és szellemileg azt teszi, mit a tápanyagot meghamisító üzérkedők cselekesznek ; a nemzet erkölcsi életét, a hon és szabadság iránti vonzalmat aláássa, vagy mulhatlanul bekövetkező véres háborúnak magvait hinti el. Azért az Isten igéje is, a földnek hatalmasait, miképen a nemzeteket, egyaránt igy inti: „Utálatos legyen a királyoknál istentelenséget cselekedni; mert igazsággal erősíttetik meg a királyi szék. A ki vet álnokságot, arat nyomorúságot. Az igazság felmagasztalja a nemzetséget." Példab. 16, 12. Bauhofer Ggörgy , budai lelkész. EGYHÁZI ÉNEKEINK TÖRTÉNETE, ISMERTETÉSE, ÁTNÉZÉSE. AZ ÉNEK FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSA. JAVALLATOK AZ ÉNEKESKÖNYV MEG.IOBBITÁSÁRA. (Folytatás). Hogy mely évben láthatott világol először, miután az eredeti példányt nem ismerem, pontosan meg nem határozhatom. Azonban annyi világosítást még is adhatok róla, az 1778-ban kibocsátott „uj zengedező mennyei kar, azaz régi és újonnan szereztetett, válogatott, isteni dicséreteket és lelki énekeket magában foglaló, széprendbe vétetett gradnal" nyomán, melynek eredetije 1743-ban jelent meg először szinte ily felirattal, — hogy a 17-ik század negyedik részében, tehát 1675 után bocsáttatott ki. Idevonatkozó szavai az emiitett uj zengedezőnek: „Végre az emiitett száz esztendőnek (Molnár Albert zsoltárainak kiadási évétől 1607-től tehát a 17-ik századot számítva), negyedik részében az Istennek sanyarú látogatásin megindulván, a Jósefnek ezen kárának kipótlására (t. i. hogy ez ideig nem adott ki senki énekeskönyvet ujabb tartalommal) némely jó lelkitanitók igyekeztenek: a mint az megtetszik a „Zengedező mennyei karnak" titulusa alatt kibocsátott könyvből, mely jobbára németből újonnan magyarra fordíttatott énekeket foglal magában. De mivel még az sem tett eleget mindeneknek: azért ezen száz esztendőben megbővittetvén, világosságra bocsáttatott, mig végtére az Isten az erőtlenekben meg akarván mutatni erejét, ugyanazon zengedezőt, minek utána abból némely nem elég épületes énekek kiirtattak és azok helyébe több mint száz uj énekek beállittatván 1734 (ez hibás) esztendőben kiengedte nyomattatni." Ezen értesítés nyomán feljegyzett könyvünk harmadik kiadásnak tűnik fel. Ezen zengedező mennyei karnak két első példányát nagyon érdekes volna látni, minthogy sejtelmein szerint a jelenkezelt tények után ugy tűnik fel e könyv, mint első megkezdője az egyes énekek és versszakok megszámazásának, mert az eddigi énekes könyvek közt több ilyet nem láttam. Ezért kérek egész tisztelettel minden protestánst, ki saját thekával bír, vagy kire valamely köz könyvtár van bizva, ha megtalálná, ne terheltessék a kérdéses példányokat a szerkesztőséghez, mely helyettem jót álla, megküldeni, hogy világosságot deríthessek ez ügyre. Hogy nem valami régi lehetett a fenforgó idő előtt az énekek számmal való megjegyzése, bizonyítja Márgitai János debreceni nyomdásztól kiadva 1736-ban megjelent énekeskönyv, melyben a különbféle az előtt önálló énekeskönyvek már egyesítve találtatnak, de sajátságos éneknem szerinti (hymnus, dicséret, ének) rendben hasonlítva a már ismert Keresztesi Ábrahám, váradi nyomdász könyvében felállított rendszerhez. Rendszeréről később. Felirata a könyvnek ez : „Az Isten anyaszentegyházabéli közönséges istenitisztelelre rendeltetett énekeskönyv, melyben vágynák hymnusok, zsoltárokból szereztetett dicséretek innepekre és egyéb alkalmatosságokra tartozó régi istenes énekek-Most ujabban és értelmesebben, tisztábban és nagyobb vigyázassa!, mint ennekelötte, az énekek rendeiknek s verseiknek illendő feljegyezgetésekkel megékesíttetvén, kibocsáttatott." A bizonyitéki erőt a számozás újságára vonatkozólag e leirt címnek azon végsorai adják, melyek mintegy dicsekvőleg vannak hozzá ragasztva a valódi homlokirathoz. Ezen végsorok pedig annyiban igazolják a kimondott állítást, a mennyiben, ha nem valami uj lett volna a számokkal való megjegyezgetés, bizonyosan nern írja Márgitai ur oda, hanem hallgatna vele, mint a többi nyomdászok, kiknek már a számozás szokottság miatt fel sem tűnik. Márgitainak ezen énekeskönyve azon elsők közül való lehet, melyek a szatmárnémeti zsinaton szentesitett könyveket már egy rendszerbe öntve, mint egy könyv, foglalják magukban. 1743-ban Maróthi György, mathesis és görög nyelv tanára bocsátotta ki ily cím alatt énekeskönyvét: „Zsoltárok négyes nótájik és a harmoniás éneklésről rövid tanítás" Debrecenben (lásd dallamtörténet). Ugyancsak 1743-ból külön feljegyzésre méltó a már ismert ,,Uj zengedező mennyei kar, vagy szép rendbe vétetett graduál," mivel ez első kiadása a „Zengedező mennyei karral," megbővitett azon kiadásoknak, melyek a közvetlen alapot szolgáltatták mind a lutheri, mind a kálvini egyház mostan kézen forgó énekeinek. Hol, s ki bocsátotta ki, nem tudatik. Rendszere eltérő Márgitai énekeskönyvéélől. Nagyon fényt derítő ezen énekeskönyv 1778-ki kiadásának elobeszéde apáink nézetére a verselést illetőleg. Szórólszóra igy van: „A minthogy ugyan ez volt eleitől fogva a lelki versszerzésnek egyik célja és haszna: hogy az énekek lennének a mennyei tudománynak az emberek között való elhintetésének eszköze és annak bévétettetésére is hatalmas serkentése. Mert, hogy ne szóljunk a gyönyörűséges nótákról, melyek az ember szivét a buzgóságra gerjesztik, és az isteniszolgálat ezen nemének gyakorlá—