Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-01-06 / 1. szám

mivel, habár direct nem is, de indirect arról is volt szó a jelenkezö életjelek felmutatásával, hogy korunk minek, nevezetesen az ébredésnek, az eszmélésnek kora. Erre nézve én tehát legkisebb hátrányt sem látok; másdolog az, a mit a figyelmes olvasó hiányzani érez. S ez azon kérdés megfejtése, hogy micsoda okok hátráltatták egyházi irodalmunk kifejlését, s eszközölték annak fájdalmas hanyatlását, annyira, hogy világi irodalmunktól teljesen elmaradt. Ha megengedhető volna, hogy tréfát is vegyítsek értekezésembe, nem minden igazság nélkül, mert azon körülmények között, melyekben világi irodalmunk fejlődött szinte előtte volt a tér magát fejleszteni, — azt felelném „mert mi maradtunk, az meg nem várt." De erre azt mondják, tudom sokan, ez nem ide való Azonban mielőtt az akadályok részletes elősorolására mennék, szükségesnek látom megemlíteni, hogy a római egyházat, mint olyat, mely az emiitett időszokokban csak az önvédés érdemében gyakorolt befolyást az irodalomra, most már elmellözöin, annyival is inkább, mivel ö reá az emlitendö akadályok nemcsak hogy nem tartoznak, hanem még gát volt; s ugy áll mint Petőfinek a téli esték cimü költeményében az öregség, melyről a költő azt mondja: „Nem előre szeret nézni, hanem hátra." Most már lássuk rövideden az okokat. — Hogy a 16-dik században szépen fejlődésnek indult irodalmunk a folytonos előbbre haladás helyett mind-inkább inkább csökkent, hogy végre csak predikátióirodalommá alacsonyult le, egyik legfőbb okát az idők politikai viszonyaiban kereshetjük. Ugyan is, ha vizsgálat alá vesszük hazánknak a reformatiókori viszonyait, ugy találjuk, hogy ugyanazon körülmények, melyek kedvezöleg hatottak az ujjitott tan elterjedésére, voltak akadályai is egyszersmind a tudományos élet emelkedhetésének. I. A törökökkel való folytonos harcon kivül a fősúly az azon korban élt fejedelemekre esik, kik 2-dik Lajos szerencsétlen halála után a trónt elfoglalván, kezdetben a reformatiot számításból megtűrték, s ki is tárták karjaikat, de csak azért, hogy aztán annál könnyebben halálra szoríthassák. Az eszélytelen Zápolya pedig, a ki oly igen könnyen elharitta volna nem csak a reformatióra háramló, hanem a magának végveszélyt hozó bajokat is, Blandrata hizelgéseinek engedve a protestantismusnak díihös ellensége volt, úgyannyira, hogy a libethbányai ev. pap Nikolai Filep és György mesternek, az elsőnek a dobronai várnál, az utóisónak Zólyomban lett megégettetése által az üldözést egész a máglyáig vitte. így történt hogy I-sö Ferdinánd maga ugyan a protestánsokat nem bántotta, mert ott valának az általa behozott jézsuiták. 1548-ban egy igazán a jézsuila kézszennyet magánhordozó rendeletet, törvényt bocsátott ki: „Különösen a vallásra nézve az ország minden rendei és statusai egy szájjal szivvel ugy értenek : hogy az isteni tiszteletet a régi normára kell visszavinni és az eretnekséget minden ünnen ki kel irtani." Mit szegény őseink, mig az ekkor magyaroszágon elharapódzó Anabaptismus és Socinianisrnus ellen; addig római atyánkfiai általában minden nem római ellen értettek, tudtak hozatva lenni, amazok „a régi normára" visszavitelt az apostoli korra, emezek a római vallásra vonatkozólag értelmezvén. Maximilian ugyan törvényt nem hozott, de szinte megtűrte a jezsuitákat, s apja kétértelmű törvényének semmi más határozottabb értelmet nem adott. Rudolf az az 1604-dik évi országgyűlés végzéseihez adot 22-dik cikkelyében a római vallás részére addig hozott törvényeket mind megerősítette. S meg is lett eredménye; mert még azon évben Kassán a protestáns templom elfoglalva, az egyházi birtok elkobozva s a papok száműzve lőnek. sat. így lehetne lejebb és lejebbjőni; de ezt elhagyom, miután nem ez a cél, azon hozzátétellel: Istené a dicsőség, hogy adott Bocskait, Bethlent, és Rákócit. 2. Ily nemű gátló ok volt az önállóságért vivott harc is Bocskai, Bethlen és Rákóci alatt; mert tudjuk, hogy a musa féli a háborút. S ezekhez járul még az is, hogy a békeszegések soha sem szűntek meg, s még akkor is remegésben tartották őseinket, mikor már félni is alig lehetett. 3. Akadályul szolgált továbbá a két protestáns felekezetnek még 1527-ben meghasonlása, s ennek következtében 1554-ben a csengeri zsinaton teljes elszakadása, mit minden erő és törekedés sem tudott még máig is megszüntetni. 4. Gát volt maga a reformatio is, a mennyiben nem magyarországon kezdődvén, ifjaink hogy az eredeti kútfőből meríthessenek, mint még ma is, a külföldet látogatták. S ennek az lett következménye, hogy elszokván a magunk fejével gondolkozni, nemcsak hogy tudományukat, hanem még külsőségeiket eltanulták német szomszédainknak. 5. Midőn a bécsi (1606 és 1608), nikolsburgi (1621) és linci (1645) békekötések által biztosítva volt a protestantismus, akkor meg bel szervezetére kellett a gondot, figyelmet fordítani. 6. Nyelvünk müveletlensége is gát volt. Mert általánosan tudva van, hogy a theologia valamint a philosophia is már egy meglehetősen kiművelt nyelvet szükségei. 7. Nagy kárára szolgált a magyar protestanlimusnak a biblia szerencsétlen fordítása Károli által, mely vizenyős nyelvével, bár hiszem, hogy néhány évig kielegitő jó volt a szükség fedezésére, teméntelen kárt okozott, miután a biblia alapja minden theologiai tudományosságnak. S természetesen, ha az alap rosz, az arra épített ház sem lehet jó, becsületes, erős. 8. Ezekhez járult még azon szerencsétlen körülmény is, hogy az iskolai nyelv még mindig a holt latin volt. Még ezelőtt egy pár évtizeddel is tudjuk ugyancsak járták a signumok. 9. Az átkos sajtótörvény is, nyomorú agy szüleménye valamely hitvány embernek, gátló okul szegődött. Minek egyrészről azon gyászos következménye lett, hogy a szabadabb munkák a censurát nem állhatván ki, mind kézírásban maradtak, s nem lehettek közkézen forgóvá; vagy