Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-12-08 / 49. szám

mertetve s ama borsodmegyei kihalt családból néhányadattal megtoldva. Rómertől veszszük még az oroszvári románszaku templom, a bánhidai románkoru oldalajtó, a tarjáni románkoru köfaragvány, honi ös faragványaink egyik jelesebb példánya és a győri föegyház ismertetéseit. Minden füzetben „Egyveleg" cim alatt vannak apróbb, ugy történeti, mint régészeti költemények, melyek több érdekes adatot tartalmaznak. Igy cimeik szerint vannak „Orvosi rendeletek," közölve ily cimü könyvből „Liber de proprietatibus rerum Bartholomei Anglici Ordinis Minorum. . . . Impressus Argentine Anno domini p. d. v." Ebben sok orvosi rendelet áll, melyek nagyobb része tisztán latin, mások magyar műszavakkal tarkázvák, néhánya pedig egészen magyar nyelven Íratott. Van továbbá az „Egyveleg" közt „Krónika-töredék" 1438-tól 1514-ig ; „Római emlékek," melyek alkalmából tanuljuk, hogy hazánkban is Velencze körül, Budán és Szönyön találtattak napimádásra vonatkozó oltárok. — ,,A pannonhalmi régiségtáru

-ban őriztetik egy kancsó fehér agyagból, sárga virágból álló ékitménynyel és ónfödéllel; ezen látni Tököli képét és következő fölírást: Vivát liberum religionis exercitium, Vivát libertás, vivát Emericus Tököli Dux Protestantium, Vivát Cassa Eperjes Ilona asszony szerelmes. Vinum bibunt Hajdones ceteri Labanci fontes. Petrus Torkos 1680. cui simb (olum) P. D. E. P. Pro Deo et patria 1678. Ugy szintén vannak az „Egyveleg" közt „Árjegyzékek," köztök egy, 1686-ban Bécsben kelt magyarul írva; „Telekesifélék a XVII. század végéről;" „Hunyadi Mátyás királyunk mellképe Boroszlóban;" „Mutatvány a versekben irt német evangéliumokból" és „Hunyadi Mátyás miseruhája." Világosan mutatják mindezek e füzetnek méltánylandó törekvését. Vajha sokáig szolgálhatnák történeti és régészeti irodalmunkat! G—y. Egész halmazzal állnak előttünk az ismertetésre méltó müvek: részint tudományos folyóiratok vagy nevelési közlönyök, részint iskolai tan- és kézikönyvek, — s a mi legvigasztalóbb a dologban, mind oly müvek, melyek mind édes hazánk nyelvén, magyarul és eredetileg szerkesztve és irva, saját házunktól teltek ki, s melyek mint a magyar prot. tan-és nevelés ügy szerény, de hü munkásai buzgalmának és hivatottságának gyümölcsei, mind a legközelebbi egy pár év alatt jelentek meg. Örvendeztető tanúság ez egyfelől arra nézve: hogy mi szűkölködés nélkül meg tudunk élni saját emberségünkből is, — hogy nem csak rendezni tudjuk egyházi és iskolai ügyeinket, hanem mindazon szellemi és anyagi eszközöket is elő birjuk teremteni, melyek a helyes és célszerű neveléshez tartoznak, csak tér és alkalom legyen reá ; mig másfelöl hangos cáfolat azon rágalom ellen is, mely ránk akarta fogni, hogy: Magyarországon nemcsak hogy a jó és eredeti magyar kézikönyvek hiányzanak, de még tanításra képes férfiak sincsenek elég számmal. E tanúságot olvasóink előtt is minél kétségtelenebbé teendők, de mert a szentírás mondásaként: „a gyertyát nem azért gyújtják meg, hogy véka alá rejtsék" —, tehát hogy az iskolák elöljárói tudhassák, mik vannak s milyenekből választhatnak saját szükségeikre, — szándokunk ezennel a közelebb megjelent fontosabb és figyelemreméltóbb ama művekről rövid ismertetéseket közleni. Ily célból veszszük elő a következőket: I. MAGYAR FELADATOK a német nyelv gyakorlására. Szerkesztette Ballagi Károly, tanár. Második újból rendezett s javított kiadás. Kiadja Oszterlamm Károly, 1862. Ára 60 uj kr. Ki hazánkban s illetőleg hazánk magyar tanintézeteiben a német nyelv tanításával foglalkozik bizonyosan ismerendi a szerzőt, kinek itt müvéről s magának a műnek is legálább első kiadását, melyről mint újra rendezett és javított kiadásról szóllani akarunk. Hogy Ballagi Károly jeles német nyelvtanár, arról kezeskedik nemcsak azon fényes siker, melyet * német nyelv gyakorlati tanítása által tanítványainál évenként felmutatott, hanem Német Grammatikája is, mely már — ha jól emlékszünk — ötödik kiadásban forog a közönség kezében. Ezekből önként kellene már most következnie, hogy e Magyar Feladatok stb. cimü kézikönyv is méltó szerzője nevéhez, s épen olyan jó, mint a Német Grammatika. Elismerjük, hogy e következtetés nem volna épen helytelen, de valljuk meg, eléggé helyes sem : a fencimzett kézikönyv már nem olyan jó, mint a német grammatika, s nem különösen annyira, hogy hiányait csak nagy szigorúsággal lehetne vagy kellene kimutatnunk. Oly kézikönyv szüksége, mint a fentebbié is, ha azt akarjuk, — pedig lehetőleg akarnunk kell, — hogy a növendék a német nyelvet ne csak értse, hanem azon egykor beszéljen és irjon is, elvitázhatlan, — s csak köszönettel és elismeréssel tartozunk szerzőnek, hogy egy olyannak elöállitásáról gondoskodott. Nem lehet nem méltányolnunk azon indokokat is, melyekkel ugyanő könyve előszavában annak jogosultságát igazolja, s egészen vele tartunk, midőn állítja: „ha valaki azt hiszi, miszerint arra, hogy a tanuló magyarból németre fordítson, a magyar olvasókönyv is elégséges, nagyon csalatkozik. Mert: minél jobb a magyar olvasókönyv — már pedig óhajtandó, hogy jó legyen — annál kevésbbé alkalmas az arra, hogy a magyarajku ifjú által németre fordittassék. Ez nyelvünknek a némettől merőben elütő sajátságaiból magyarázható. — Szükséges, hogy egy fordítási könyvben olyan darabok legyenek, melyek a lefordításra nyelvtanitási szempontból épen legalkalmasabbak : továbbá, hogy a magyaros kifejezéseknek )(