Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-11-24 / 47. szám

többet nyomnak a latba magasabb közbenjárások. S ily esetben liányszor tétethetnék az idegen gyertya véka alá, mig a tulajdon mécs csak gyéren világitana az asztalról azoknak, kik a szobában vannak. 3. De az élethosszi tántoritbatlanűl kimért hivatalosltod ást Virgilnek azon állításánál fogva sem pártolom: „n e s c i a mens h o m i n u m servare módiira rebus sublata secund is." Virgil e mondással a szerencsére utal. De én kérdem: tud-e az ember mindig megmaradni a mérték korlátai közt, ha magát hivatalában hozzáférhetlen alapon látja ? Kötve hiszem. A szerencse meg az elbizakodott biztosság mint két testvér karöltve, rendesen együtt jár. Mindezeknek folytán pártolom részemről a tisztújítást. Végül még nagytiszteletü Dobos úr szavaira felelek. Állítását itt szóról szóra nem idézhetem, mert véletlenül a „Prot. Egyh. és Iskolai Lapnak" azon száma nincs kezeim közt. De állításának értelme körülbelül ez volt: Ha a tisztujitás behozatnék, nem fogna-e az végre a lelkészek és tanítókra is kiterjesztetni." Ugyan nem akart-e ez mumus lenni a gyermekek ijesztésére ? Csekély véleményem szerint a gregarius papok és tanitók választása nem tartozik s nem is tartozhatik a tisztujitás körébe. Mert ezen egyházi szolgák és az egyház mint urnö közli viszony Írásbeli contractuson alapszik, hol mindakét fél a szolgálati időre bizonyos életbe vágó feltételekre kötelezi magát. A lelkész és tanitó kötelezettsége az hogy mind szóval mind példás élettel egyházát evangyélmi étellel ellátja, — az egyház meg ezért tanítónak mint lelki táplálóinak anyagi élelméről gondoskodandik. A contractusnak pedig már természeténél fogva állania kell mindaddig, mig egyik vagy másik fél meg nem szegi a kötelezettségeket. De a contractus megszegése nem tartozik-e már a politikai téren is a törvényszék elé? Annálinkább kell ennek az egyházi téren is állnia. Vannak is e végre consistoriumaink, s ezek tudni fogják, kit kelljen hivatalától elmozdítani, kit ben meghagyni. Maradok egyébiránt nagytiszteletü Dobos urnák tisztelője, dacára e véleménykülönbségnek. S ha lapunk hasábjain hallom dobját, mindig öröm fogja el szívemet, mert tudom, hogy sturmnak kell bekövetkeznie. A sturm pedig mindig döntő szokott lenni, általa a harcnak hol jobbra, hol balra okvetlen kell fordulnia. S legeslegvégtére nagytiszteletü M. I. kecskeméti föesperes urnák — a „Prot. Egyh. és Isk. Lap" 45. számában felhozott ezen mondására: „elvégre is aligha csakugyan a zsinatnak nem kell e tárgyban határozni" — én azt mondom, hogy Isten ments. Hátha a zsinat 70 év múlva találna összehivatni — mit ugyan magam sem hiszek, de est possibile quid — hát kérdem : a roszat ily sokáig kellene megtartani? Ez annyi lenne, mintha a bűnös ember azt mondaná: mindaddig halasztóm javulásomat, mig az Idvezitönk angyali seregében megérkezik az ítéletre." No ez ugyan jól megválasztott terminus lenne. En a tisztujitásnál a zsinatra sem gondolok, hanem bízom a „Prot. Egyh. és Iskolai Lap" erélyében, mely lap még eddig egy vállalkozásában sem szenvedett hajótörést. Majd kiderül, mi célszerű, mit kiván a többség. Brocken Lajos, komlós-keresztesi evang. lelkész. J<>r— ISKOLAÜGY. PÁPA, nov. 12. Nagytiszteletü szerkesztő űr! Engedje meg, hogy kerületi főiskolánknak különben viszontagságos életéből egy szép és fényes napot kedves lapjának hasábjaira följegyezhessek a történet számára. Örömünnepünk volt; örömünnepe a pápai ref. főiskolának, s ez által örömnapja a dunántuli helv. hitv. egyházkerületnek. — Folyó hó 11 és 12-én négy tanár igtaltatott be ünnepélyesen a hit-, jog- és ókori remekirodalmi tanszékekbe. A legközelebbi tiz év alatt alig volt észrevehető a magyar nemzet életének lüktetése. Csupán a lelki tűzhelyek, a szellemi oltárok, tudományos intézetek voltak még azon iiterek, hol a központosulhatott életerő láttatá a sokat szenvedett nép jobb létre hivalottságának biztos jeleit, — hol megmentheté a nemzetet. Súlyosan, zsibbasztólag hatott ugyan ezekre is a bachféle hatalom, mely minden nyilvános nemzeties mozoghatást elnyomni, kiölni készült; de a szellemet megölni nem lehetett, sub pondere crevit palma. A lenyomás következménye volt, hogy fő- és középiskoláinkba tanárainkat majdnem ugy kellett becsempészni; ünnepélyes nyilvános beállittatásról még csak szó sem történhetett. El kellett hallgatni az 179°/i-i 26. t. c. világos szavain alapult jogérzetünknek és joggyakorlatunknak. Azonban a népjogok és törvények Istene felénk is kezdé fordítani kegyteli arcát. S igy kifejlődhetett az országlati, egyházi és iskolai életünkben ama szabadabb cselekedhetés, minek köszönhetjük tanintézeteinkben a jogi székek visszahelyeztetését és bölcsészeti tanfolyaminknak nagyobb térre fektetését. Mult aug. hóban, a Győrben tartott dunántuli ref. egyházkerületi közgyűlésünk is kimondta, hogy a közóhajtás következtében, ujabb adakozás és áldozatra felhívás után visszaállított jogi és egyúttal bölcsészeti folyamban, a tanitóképezdei némely tanoknak kissé nagyobb körű tanithatása által megürült hellén és latin remekirodalmi tanszékre, a kijelölt személyek közti választás megtörténvén: ocí. hó elején a választottaknak ünnepélyes beiglatása végrehajtassák. — A beigtatás, közbejött körülmények miatt, mostanig maradt, midőn végre egyházkerületi főjegyző főtiszt. Széki Béla úr által megtartatott. Miután főtiszt, beiglató úr az istenészeti folyam hittani és szentirásmagyarázati tanárait, ní, Kiss János és Kotasz István urakat bemutatta — kik közül affiaz már 5, ez pedig 8 év óta működött állomásán — hivataluk fontossága és a szokásos beigtatás ünnepélyes jelentőségére emlékeztetett volna: Kotasz úr lépett a szószékbe, és előa.dá a sz. írás olvasása és észszerű magyarázatának jogát s