Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-11-24 / 47. szám

Miután Jézus a benső tanúságot szintúgy, mint a történelmileg bebizonyitottnak igazságát, mint kétségtelen bizonyost érezte és a tanítványokat azon külső tanúságra (a sz. irásra) utalta: e benső tanúságnak minden hivó'ben is meg kell lennie. Az irást önfelvilágositása és szentesítésére olvasnia és teljes erejéből kutatnia kell, mint a mely a váltság örök végzete és a megváltó művéről tanúskodik: de minden bibliaolvasás célja, hogy a hivő a benső bizonyságot (kenetet) nyerje. A benső bizonyság föltételezi a történelmi tanúságot, az igehirdetést Jézusról: különben nem volna a történelmi valóságban igazság. Minthogy pedig az igazság, a történelmi okmányszerű tanúság elhomályosodása, de különösen a biblia mellőzése, vagy épen végképi eltűnése mellett a községben: a benső hitnek szükségkép rajongóvá, képzelgőssé, valótlanná kell válnia mind egyénileg, mind egyházilag. (Folyt.' köv.) MÉG EGY-KÉT SZÓ AZ EGYHÁZI TISZTUJITÁSHOZ. A tó, ha vize szelektől mozgásba nem hozatik, poshadtsága által a benlakó állatokat, ragályos páráival meg a partjain ékeskedő növényzetet enyészteti el. De ha ugyanazon tó habjai szelektől hányatnak, tiszta vizével és fris gőzeivel mindenfelé életet áraszt, ugy belül mint kívül, medrében, ugy mint partjain. Ugyanez áll a fáról is. Ha ezt a légfuvalmak nem hajlítgatnák, életmüszerei becsukódnának, s ezek a nedvet meg a napnak melegét magukba nem szívhatván, a fa kiszáradna. Mig ellenben a fa szelektől ide s oda hányattatván, nyilt szerveinek segedelmével életnek örvend, virágzásnak és gyümölcsözésnek induland. Ezen két kép hathatott özztönszerüleg a Prot. Ev. Egyházi és Iskolai Lap szerkesztőségére, midőn becses lapját az egyházi közönséghez útnak inditá. Mert nem volt-e Kr. Urunknak Tyberis tava, melyet ö hazánkba oly célból kebelezett, hogy itt is tanitványival halászhasson, — több évekig tétlen mozdulatlanságban ? Nem volt-e az evangyéliom életfája növésében szintén több évekig tespedés miatt megakasztva ? Nem volt-e tehát ily körülmények közt mozgató, élesztő s buzdító erőre nagy szükség ? S ime, ily erőre tett szert az evang. egyház, a Prot. Evang. Egyházi és Iskolai Lapban. Ereje alatt megnyíltak a magyarhoni evang. egyház életfájának minden szervei, ép úgy, mint egykor Mózes pálcája alatt a holt-tenger habjai, vagy pusztán a szikláknak vizei. Sámsoni erővel nyitotta meg e lap ifjaink előtt a pesti Academiának, mint az evang. tudományosság székének kapuit; Mózesi hittel segítette e lap lehozni a fellegekbe merült Sinai hegyről Mózesnek tábláit, hogy átnyújthassa a népnek, mely már is az aranyborjút kezdé imádni; és nem nyerettek-e meg, e lapnak hasábjain az e. e. e. gyámintézet részére több ezereknek szívütései? S nem száll-e le ezen lap merész búvárként a népnevelés ügyéhez, hogy ezen elrejtett gyöngyöt is a napvilágra hozza, s becsét híveivel megkedveltesse ?*) S midőn szentegyházunknak életfáját minden csemetéivel együtt életre serkenté, — most egy uj munkához fogott a prot. evang. lap. Ugyanis ezen fáskertje körül kerítést fon, hogy az ördög valahogy kertjébe be ne lopódzzék, s ott gazdálkodását meg ne kezdhesse. S ezen kerítés, véleményem szerint nem más, mint az egyházi tisztújítás. Nagy, s következményeiben áldásthozóbb az egyh. tisztújítás, mintsem az első szempillantásra lenni látszik. S épen ez oknál fogva kívánatos, hogy e tárgyban mentül többen szóljanak, Írjanak, doboljanak. Mert nem kell-e a rostát is jobbra balra veregetve kezeink közt forgatnunk, ha a magot tisztán birni akarjuk ? mig ellenben, ha a rostát csak egy oldalról ütjük, a mag szemetestül együtt más oldalra hajtatik. Eszmeharc tehát, eszmeharc e téren is. S e harcban szeretnék én is, — ha mindjárt nem is 24, de legalább 6 fontos golyóimmal — az ellenzék bástyáján egy kis rést törni. A mit mondandok, ne vegye kérem senki célzásnak, mert én itt csak eshetőségeket hordandok fel. Pártolom tehát a tisztújítást következő eshetőségeknél fogva : 1. A szentírás azt mondja: mindeneket megpróbáljatok, s a jobbakat megtartsátok (1. Thess. 5. 21.). Ezt, azt hiszem, módosítva igy is lehetne adni: „mindenkit megpróbáljatok s a jót megtartsáto k." Már most kérdem, nem lenne-e az időszakonkénti restauratio ily tűzpróba az egyházi hivatalnokokra nézve ? nem lenne-e ezen körülmény hivatalok lelkiismeretes teljesítésére némi impulsus, nem lenne-e ez sarkantyú, mely törekedésükben őket a jó, jobb, legjobb s legeslegjobb comparatióra serkentené ? S ki e tüzpróbát becsülettel kiállaná, mi akadály benne, hogy ez a bekövetkezendő restaurationál hivatalában továbbra is meg ne hagyassék ? De a tisztújítás e részben azon erkölcsi előnynyel is bír, hogy a választók nyugott lélekkel elmondhatják időszakonként; ,,statpro ratione et bona fide voluntas; ellenkező esetben meg, — horrendum ad dicendum — egy fél *) Hogy lapunk a protestáns egyház ujabb éledésében nem pusztán a hajnalt hirdető kakas szerepét vitte, magunk is hiszszük; de magától értetik, hogy ha valami dicséret illeti lapunkat, azt legnagyobb részben jeles munkatársainknak tulajdonithatni, kiknek az elismerés úgyis az egyedüli jutalom. Ezért engedtem helyet e dicsérő soroknak. Szer k.