Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-02-03 / 5. szám

\ Bánfi György, Naláci István, Bethlen Miklós, Keresztesi Sámuel, Püspök Veszprémi István, Naláci Lajos ref. fö Consistorium Nótáriussá nevök alatt, bizonyos szabályok hozattak, melyek közül az l-Ö cikk igy hangzik: Azért szükséges dolog, hogy minden Eclákban Megyebirák választassanak, az Aedilisek eleibe adják a regulákat, melyeknek szigora szerént (magokkal együtt) az Eclákban esett, és ezután esendő illetlen, és törvénytelen dolgok megorvosoltassanak. Mely Egyház főtanácsi rendelet 1709-ben adatott ki Teleki József, és Bernáld János nevök alatt. Ezen rendelet értelmében a Fotos-Martonosi ref. Egyházban M.Birónak vállasztatott nemzetes Gyújtó János — mikor is pap Baconi Ferenc oskola mester Porkoláb András volt. 1727-ben Baczoni Ferenc, helyébe következett Tatrangi János, 1736-ban Étfalvi Sámuel. A Megye birói hivatalba pedig Gyújtó János helyébe Gáspár István. 1749-ben az Egyház vagyonja regestráltatván, egyéb adosságok között, volt a Megyének 7 köböl búzája is kiadva, melyért az adósok a jegyzőkönyv tanusitása nyomán, az akkori ár szerént fizettek 7 mond hét váltó r.forintokat. Miért panaszlunk hát jelenben a szűk pénz ellen ? Hiszen csak 13 évtizeddel visszalépve a múltba, bámulandó olcsóságot látunk — minek oka kétség kivül a szük pénz volt. (Folyt. köv.). KÖNYVISMERTETÉS. Néptanítók könyve, protestáns növelészeti közlöny. Szerkesztik és kiadják Szeberényi Lajos és Vince Sándor. Az uj folyam 1. kötetének VI. füzete. Aradon stb. Nem emlékszem, hogy fencimzett folyó iratról e becses lapokban, az előfizetési jelentésen kivül, bővebb szó vagy ismertetés közöltetett volna. E rövid közlemény által hadd légyen a mulasztás némileg pótolva. A kezünk alatt lévő füzet az egy év előtt megindult, életszükségünkön segitö folyóiratnak VI, az I. évi folyamatnak utolsó füzete. E füzetben elől közöltetik az eddig megjelent füzetek változatos tartalma. Azután jön egy értekezés : ,,Mikép vezéreljük növendékeinket honszeretetre ?" Vince Sándortól. Értekező cikkét következő tételek, mint fejezetek alá osztja be : „1. Fejtsük ki növendékeinkben az ős magyar jellemet. 2. Vezéreljük kegyeletes tiszteletre növendékeinket minden iránt, mit őseink intéztek, alkottak, alapitottak. 3. Tanitsuk népiskoláinkban a honi történelmet, kiemelvén annak különösen főbb mozzanatait, főbb jeleneteit." 4. Vezéreljük növendékeinket hazánk földének — Magyarhonunk — Öntudatos ismeretére földrajzi s ,,honismei tekintetben." 5. „Vezessük növendékeinket a magyar nyelv, anyanyelvünk legbensőbb ismeretére. E jó magasra tűzött pontok, az értekezésnek irányát, tartalmát, minden további ismertetés nélkül is, híven mutatják. Itt is, mint száz meg száz esetnél kézzel fogható adat van kezünknél arra, hogy vajmi nehéz a gyermekek dolgába bölcsen avatkozni. Kérdem, ha a 3-dik pontból a „népiskoláinkban" szó kihagyatik: váljon ama pontok akármely academiai ifjúság nemzeties képzése programmjába szóról szóra nem beillenek-e ? Történelmet tanítani a gyermeknek nem könnyű feladat s szerintem a magyar történelem sem képez kivételt, mindenik erős elmeműködés, érett felfogás tárgya, ezt semminemii patriotismusnak, — ha észszerű akar maradni, — feledni nem szabad. Mi az ősmagyar jellem fejtésével a gyermek körül nem tépelődünk, mi a csemetét nem kényszeritjük, nem kényszeríthetjük, hogy nekünk mindjárt óriás ágakat ereszszen, melyek a viharral, — mini százados tölgyek a bérctetŐn , — megbirkózzanak. Mi a csemetében csemetét, a gyermekben gyermeket szemlélünk, kinek jóformán annyi a hazafi nemzetiség , honszeretet szókat emlegetni, beléjük diktálni, mint őket lélekzésre nógatni, hiszen ők magyarul beszélnek, magyarok közt, magyar levegőben élnek s ez előttök oly természetes, mintha nem is lehetne másképen. Ennélfogva mi a népiskolai gyermekből még most nem hazafit, — mert hisz mi ő más természet szerint? — hanem jó és értelmes gyermeket akarunk formálni, s ha szülei, — testvérei, tanítója — s a vele érintkezők irányában kötelességét híven teljesiti: társadalmi állásának mint gyermek megfelelt. Tovább menve, mi a népiskolából, — a sz. történelmet kivéve, — minden történelmet, mint könyvnélkülözésre való tantárgyat, kirekesztenénk, a hazai történelmet pusztán az olvasó könyv körére szorítanék. De hát honi történelem tanulása nélkül menjen ki a gyermek a tanintézetből ? Igen ... az olvasó, könyv után — kellő felvilágosításokkal kisérve, — épen annyit fog kivinni, — ha nem többet — mint a memorizálás után. De ha meg nem bírván semmit ki nem vinne is, iskolai pályájának utolsó napján utolszor találkozik a gyermek az ápoló, vezérlő annyával az egyházzal. ?!.... Ez épen a nagy baj! a 9 — 10 éves iskolás gyermeknek minden tudományi örökséget, apait, anyait a legutolsó fillérig kiadjuk, mint a kivel az életben többé soha, de soha nem találkozunk !! ,,A német tanítók XI. nagygyűlése Koburgban 1860. máj. 29, 30 és 31 napjain. Közli: Sz. L.u Nevezetesebb előadók: „Lüben," a növénytan tanításának módszeréről. Előadásának veleje ez: Nem elég a növények kész alakjára fordítani a növendék figyelmét, hanem a létesülöre is, és a növény belső életét is föl kell az oktatás által tárni a tanítvány előtt. Dr. Schulze ezen kérdés felett értekezik: „Mikép halhat az iskola a mulatságok nemesítésére ?" 1. Vallásos növelés, 2 utasítás jó játékokra, 3. a természeti örömök kedvének táplálása, 4. Vezérlés által a dalolásra. Az 1 pont alatt mondja előadó: „A vallásos növelést nem szorítom a sajátképi vallás tanításra. A tanitó az iskolában és azonkívül, munkánál és mulatságában, beszéde és példája által hasson vallásosai! gyermekeire. Annál kevésbé akarok szólásformákban nyilatkozó szenteskedés mellett szót emelni. De legkevésbé kívánom az orthodox rigorismust alkalmazni, mely minden örömben bűnre való hajlamot lát. Legyenek a gyermekek kegyesek, de egyszersmind vidorak és szabadok, — vidorak isteni félelemben. A valódi kegyesség alapja a nemes vidorságnak." stb.