Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-11-10 / 45. szám

száma. Ama mondat értelmére: „seris venit usus ab annis4

' tekintve, az öregségnek akarták nyújtani az ifju évek előtt a pálmát, és talán... azon hűségnek, melylyel — gyakori erőtlenkedésem dacára is — hatodfel évek alatt, mint szabad kézre eresztett alesperes, hivatalos teendőimben eljártam, és soha, egy panaszosnak is folyamodását, vagy segélyért esdő szavát félre nem vetettem addig, mig a hozzám felterjesztett ügyben a lehetőség határai között nem intézkedtem. Igy fogom én fel, tisztelt bizottmány! azon jóakaratot, melyet irányomban lelkésztársaim nagyobb része kitüntetett; és ezt azzal igyekezem viszonozni, hogy mig erőm s tehetségem engedi, ennekutána is hiven fogok eljárni mind azokban, melyek a reám ruházott hivatal teendőihez tartoznak, s melyekkel e n. t. egyházmegyének, és az ennek kebelében létező kisebb s nagyobb hivatalviselőknek, lelkészeknek és tanitóknak, egyházaknak és iskoláknak valamiben szolgálatjokra lehetek. A minek teljesítésére mindenek felett ugyan a M. jó Atyánknak áldását és kegyelmét de egyszersmind — minekutána maga ő Felsége, a minden áldások atyja is, eszközök által munkálkodik, nagyon tisztelt elnöktársamnak s a több világi és egyházi ülnököknek, mint szintén igen tisztelt hivatalnoktársaimnak, becses tanácsukat és segitségöket kérem, s magamat továbbra is kedvező jóindulatukba ajánlom. íme! én e beszédemben nyilván kimondottam, hogy esperesi hivatalomat addig viselem, mig erőin engedi; de minthogy ezt gyengülni érzem: hihetően nem fogok én három esztendőt sem várni, s alkalmasint előbb engedek tért a restauratiónak, mint annak három éves hősei. De, — mire figyelmet kérek, — ezt koránsem azért teszem, mintha a minden áron restaurálni igyekezők argumentumai meggyőztek volna. Épen nem! hanem azért, mert szavamat, mint becsületes ember, én is be akarom váltani, gyengélkedő egészségem gyakran juttatva eszembe Horác amaz allegoricus intését: „Solve senescentem mature sanus equum, ne Peccet adextremum ridendus, et ilia ducat." Es én hiszem, hogy most és ezután is minden becsületes esperes igy cselekszik. Ha pedig valaki még elég erős munkabíró, és mégis hanyag volna, vagy hűtlen hivatalnok: nincs-e elég erő és erély bármelyik egyházmegyében, hogy az ilyen hivatalnokon idő-nap előtt túladjon? Higye el ön! én azt a minden áron keresztülvinni akart hároméves restauratiót ugy nézem, mint valamely egyházmegyének a maga szegénységéről, vagy legalább tehetetlenségéről adott bizonyítványt, mint a mely azon esetben, ha esperese hanyag vagy hűtlen volna, nem érez magában annyi erőt, hogy az ilyet ki bírná mozdítani hivatalából; és hogy e gyengeségét takarja, kész — mint Dobos barátunk magát kifejezi — s minden harmadik évben m e g t'a s z i g á 1 n i a becsületes hivatalnokot. De elég legyen ennyi; mert ha bele bonyolodik az ember, ily szűk írói véna is, mint az enyim, annyit buzogna e tárgyról, hogy loquacem delassare valent Fabium. Azért, Isten önnel, és jó kedv ! M. I. kecskeméti föesperes. PÁR SZÓ AZ EGYHÁZI TISZTUJITÁSHOZ. Az egyházi tisztújítás ügyében jobbra és balra sok mondatott már el, de mégsem annyi, hogy több szó is ne férjen hozzá. A lehető vagy leendő több szóból legyen szabad nekem is némelyeket elmondani. Hogy a tisztújítás eszméje nem ma született gyermek, s nem is a boldogtalan emlékű Entwurf által egyházunk küszöbére ejtett lelencporonty, a mult idők jegyzőkönyveiből a solti egyházmegye köriratában is fölemlített kivonatok mutatják. De a mint ugyanezen köriratban helyesen van mondva : „Egyházunkban a jelen és jövő mindig a mult alapján áll, a mult gyökereiből nő ki. itt az eszmék annálfogva lassan érnek, s nem szabad rögtönöztetniök." Azért a magyar példaszó szerint során kell menni a dolognak. S épen a dolog sora az, a mihez én jelenleg szólani akarok, mert ebből fog kitűnni: vájjon oly igen nyakunkra nőtt-e már a tisztújítás, hogy ugyancsak sietnünk kell vele. Ugy látszik, a tisztújítás eszméje napjainkban is inkább divat — mint korszerű; de hogy majdan korszerű is leend, egyházi ügyeink fejlődési processusa hozandja magával. Miért hallgatott el s maradt egy-két egyházmegye avult lapjain homályba merülve a tiszt- vagyis inkább esperesujilás eszméje a XVII. század utolsó felében? Mert akkor még nem volt időszerű. Inkább csak egy-két esperes fennhéjázásának s önkényes eljárásának korlátozására, mint az ügy érdemében jött indítványba s határozatba. Az akkor uralkodott episcopalis, vagy consistorialis rendszer