Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1861-11-03 / 44. szám
dalmi szempontból is kárhoztatni kell. Óhajtandó a reáltudományoknak köztünk virágzása: de nem ugy, a hogy azokat félszeg tanultságú avatottjaik hirdetni szokták a szellemképzö tudományok, s így a szellem rovására. Nálunk, hol az erkölcsi erőre annál nagyobb szükség van, minél visszásabbak helyzeti állapotaink, s minél nagyobb fogyatkozásokat kell pótolnunk minden tekintetben, — nálunk minden szellemernyesztö s erélycsökkentö behatások sokszorta veszélyösebbek, mint másutt. Innét a jellemképzö eszközök nagy fontossága. Midőn a tudományos iskolák az emberiségnek mintegy összes életén szárnyaltatják át a növendék lelkét: kétségkívül dúsabban kincseihetik föl ama tömérdek szellemi hagyománytárból, vagy legalább tágabb láthatárt nyithatnak a szellemvilágba, mint a csupán térben vizsgálódó és szorosabban a jelenre szorítkozó realismus. S ez nagy előnyük. Bár olly méltánynyal tekintsék ezt a reálismus hivei, mint a humanismus képviselői tisztelik amannak illetékös terét! — Az alaposabb természettudósok nem is igen hallatnak ócsárló szót a humanismus ellen; mert hisz jó részben neki köszönik alaposságukat. De milly sokkal kisebb ezek száma a fönszédelgő tudákosokénál, kik szük alapú s tévirányú tanulmányaik által elkábítva füstöt terjesztnek fény gyanánt. Lázas agyú, jég szívű rajongókkal szaporodva pedig hogyan boldogulhatna a társodalom? De tán nincs is olly jó eszköz, melyet roszra ne lehetne fordítani. Kétélű kard gyanánt szolgálhat bármelly tudomány ; jobbra balra sújthatni vele. Kéz hordozza a fegyvert; s attól függ, hogyan kezeltetik valamelly eszköz Azon fölül nem ritka jelenség a jónak is elfajulása, vagy itt ott mutatkozó fattyukinövése. — A természetben gyakran látható, miképp ollykor a legjobb fajta növényből izletös gyümölcs helyett rút üszög növekszik ki. Illyetén mostoha kinövések a szellemi míveletek mindegyik ágazatában tűntek föl már bőségösen s támadnak bizonyára ezentúl is; mert az emberi értelem korlátoltsága a szellemi ösvényeken könnyen tévedhet : de a tévedések ellen óvó gátokats ellenszereket eszközölni a józan tudománynak módjában is van, kötelességében is áll; hogy az azokból eredő veszélyektől a társodalmat megmenthesse. A valódi tudomány igazsága leghathatósabb ellenőre az áltudománynak. Régi tapasztalat igazolja, hogy a szellem mirigyeinek egyik legveszélyösebb eleme a fölfuvalkodott önhittség, melly tudni véli azt is, a mi a tudás határain kívül esik. — Mennyire együtt jár a fölületes tudománynyal a taréjoskodó gőg, már közmondásunk tudatja : „Ha nem kevély a tudóska, világ nyolcadik csodája." Azt is rég tanítja a néphagyomány, hogy „nem mind tudós, ki pápaszemet visel" ; meg hogy a tudós is még mindig talál, min köszörülje eszét." Készebb azonban az önmagával telt büszkeség kártékony tévedést hirdetni; mint valamiben tudatlanságát szerényen bevallani. — Ez a mindenttudás vakmerő negélye, melly mindig legtöbb bajba tévesztötte az emberi elméket, sajátképpen a semmit sem tudással üt össze ; de sokkal károsabb ennél. Róla még inkább mondható, mint a tudatlanságról, hogy „vele egy szálláson lakik a gonoszság." Milly kevés veszi fontolóra, miképp a görög bölcsek fejedelme Sokrates épp az által nyeré bölcsesége elismertetését, hogy őszintén bevallá tudományának elégtelenségét; — s mindazok, kik keveslőleg szólottak saját tudományukról, annyival nagyobbodtak a közvélemény előtt. Kik ellenben a „lenniu helyett inkább látszatni kívánnak, merész állításokkal igyeköznek szemfényvesztősdit játszani, hogy az elámíthatok szemeiben nagyokul tűnjenek föl: de azok előtt, kik „fenékig látnak az emberbe", kik a szines foltok mögött szivet keresnek, legfölebb nevetségösek vagy inkább szánandók. — „A valóban okos nem képzel sokat magáról" — mondja hagyományunk. (Vége köv.) „Vezérfonal a világtörténet első oktatásánál. Algymnasiumi kézikönyvül irta B a tiz falvi István, tanár. I. rész. Az ó-kor történetei. Pest, 1862. Kiadja Osterlamm Károly." A mi a Thun-féle tanterv folytán hazánkban feltűnő jelenség vala, hogy t. i. a történelmet földrajzzal összekötendönek vélték, az Némethonban, módszer kedvéért, már évtizeddel előbb gyakorlatba volt véve. A hazánknak is, úgyszólván „egyedül idvezitőnek decretált történelmi földrajzi fordított munkákat mellőzve, felhozzuk dr. Kapp Erneszt „Leitfaden beim ersten Schulunterricht in der Geschichte und Geographie," és dr. Tetzner Tivadar „Allgemeine Geschichte in Verbindung mit Geographie" némethoni műnkákat az akkori időbböl. Ez egyesitett tanításról igy nyilatkozik Tetzner: ,,Ily könyvnek szükséges volta mindinkább érezhető; mert világossá lön tanítóink előtt, hogy mindkét tudomány egy egészet képez és hogy az előbbi (a puszta történelem) légvárhoz hasonlít, melynek szilárd alapja nincs, mig az utóbbi (eltekintve a földrajz tudományos feldolgozásától) egyebet fárasztó szám- s név-elösorolásnál nem nyújt." Ezen nyilatkozatból kitetszik, miszerint e két tantárgy egyesítése, csak módszer kedveért, az egyik főtárgy szolgálatára történik, — koránsem azért, hogy mind a történelem , mind a földrajz önálló tudományos tárgyalása a nyilvános oktatásból kizárassék. Ennélfogva tehát, ha a történet, mint főtárgy körébe vázlatosan vonjuk az odavágó földrajzi ismeretet; akkor a kezdő tanuló fogalmait a főtárgy átnézetéig felsegítjük. — Hasonló történt Zachariae ismeretes földrajzában, mely mellé terményrajzi és történelmi adatok csatolvák. Batizfalvi jelen munkájának előszavában igy szól: „Jelen mü vezérfonal a történet és földrajz első oktatásánál", mit tartalma is igazol; de akkor méltán hiányos annak cime, mely csak világtörténetet igér. Mindazáltal talán a címbe foglalt „első oktatás" kitétele menthetné e hiányosságot, a mennyiben fentebb kifejtett nézeteink szerint a kezdők történelmi oktatásában a helyes módszer parancsolja a földrajzi adalékok odafüzését.
