Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-11-03 / 44. szám

eddig legfölebb bámult, de bensöleg tisztelni vagy szeretni semmi okot nem tudott. Az ily alapon ébredt tisztelet, bizalmat szül a népben mindazok iránt, kik azt ki tudják érdemelni. Az e bizalom részesei ujabb ösztönt lelnek ez elismerésben s látva, hogy hintett magvaik nem sziklára estek: a fáradságának gyümölcsét ízlelő kertész örömével szorgalmaskodnának áldott munkáik folytatásában. — Midőn e, mondhatnám, szellemi rokonság kifejlett, midőn az egyik teljes bizalommal, hogy jóra vezéreltetik, a másik iizva, hogy szent céljai kivitelében a nép jó indulatára s jó akaratára számolhat: —pillanat müve, hogy egy jó gondolat, valamely szép eszme, mint égi szikra kipattanva ezer és ezer szívben rokonszenvet gyújtson s egész néptábort tetterőre hevítsen. Lehet ily módon, csak az egymásutánt ne bontsuk meg: állat- , gyümölcskerti , szöllőkiállitást, jutalmazásokat, mütárlatot, gazdasági egyesületet, gazdasági iskolát, mintagazdaságot, mükertet stb. stb. életbe léptetni, azokat fon is tartani és virágzásba hozni mindazt, a mi jó, szép és nemes. — De erre nézve fökellék, hogy Feledjük gőgösködési alapnak tekinteni, ha nemzetségünk törzse talán több százados, avagy világi hatalmakkal felruházva volnánk. Tekintsük kellemes vagy magasb társalmi állásunkat, a hogy kell, t. i. mint épen kötelezőbb s kedvezőbb körülményt arra, hogy a sors ebbeli kedvezményére valólag méltók lehessünk s mint kiket talán az önfentartási gondok nem foglalnak el teljesen : tehát erőnk s tehetségünk szerint tegyünk minél többet a közjóért. Ne tekintse senki: van-e vagy nincs-e közszolgálatokért fizetve ? Fáradozásának célja minden esetre van s a cél magasztos és szent, — jutalma is a jutalmak legbecsesbike — a közelismerés áldó szava leend. *) Cselekményeinket kössük össze szorosan a jól értelmezett hasznosság elveivel; mert ,,az ember nem fárad szivesen, ha sikert nem remél, s ez annyira igaz, hogy nem csak az előrelátó csügged el hasztalan munka közt, de még a semmit előre nem látó is; mert nem kell világos ok visszaijesztésre egy távolróli sejditése az ok nélküli fáradásnak is elég a szorgalmi hév megfagyasztására. „(Széchenyi, Stádium. 57. lap.)" Óvatosak és számítók legyünk tehát indítványaink s intézkedéseinkben, hogy azok a hasznosság elvét magukban rejtsék; mi végett tanuljunk megismerkedni a körülményekkel s azok igényeivel, melyekre hatni akarunk s a kezdeményezendőket jól megértsük, át- meg átérteni igyekezzünk. Ekkor leendnek lépéseink biztosok, célunk határozott sajó eredmény kimaradhatlan és nem félhetünk, hogy a közvélemény figyelemmel és készséggel ne kisérjen bennünket. Ki kételkedhe*) Francia- s Németországban igen általánosak ama nyilvános fölolvasások, minőkről fönebb szó volt s oly közérdekkel ápoltatnak, hogy mint kiki megtisztelve érzi magát, ha ily nyilvános fölolvasást tarthat, — rendes az is, hogy azokat a legfelsőbb osztálybeliek s az állam legmagasb hivatalnokai is szorgalmasan látogatják. tik, hogy ha Debrecenben és vidékén az iskolák a gyakorlati életre nézve kielégítőbbek lesznek s tudjuk műveleteinket, melyekben a népet segítségül hívjuk, a hasznosság elvével helyesen egyesitni, — végre, egyetértés s elhatározó jóakarat nyilatkozandik azokban s a nép a közjóérti tevékenységben maga előtt buzgólkodni látja azokat, kikre szemei függesztvék: — a közügy pártolásának ösztöne varázserővel s csodás hatással lép elő, mint Pygmalion szobrába, a művész kiolthatlan szerelme jutalmául, egy ölelésre élet és lélek szállt. Mig ezek közvetlen, — mit mondandó vagyok, közvetve fognának jóltevön hatni a közügyek iránti érdekeltség emelésére: — t. i. ha hajlandó volna Debrecen és vidékének közönsége, hogy azt, mi nem épen saját kürében nőtt s fejlődött, idegen szemmel ne nézze s ez által a nem kebelbelitől mint idegentől el nem fordulna. — Elismerem, hogy az idegentől tartózkodásnak, söt olykor annak megvetésének is részben helyes indokai vannak s hiszem, hogy ez a mondott vidéken sok ősi hagyomány kegyeletes megőrzésének szülője volt, mint őre a város belintézményei, szokásai, egyes érdekei sértetlen fönmaradásának. Több izben mind politikai mind különösen vallási viszonyok érdekében igen jó hatással nyilatkozott ezen az idegen elemek elleni küzdése a vidéknek ; — de azért nem szabad az aranyszabályt felednünk: nihil nimium! — Visszautasíthatjuk az idegen elemet, mely jól értett érdekeinknek hátrányára van s ezt határozottan vissza is kell utasítanunk; de jól számot vessünk, mielőtt ebbeli elhatározásunkat tettlegesitjük. P. o. hogy egyszer oda gondolt Debrecen város tanácsa, hogy a saját halósága alatt álló kereskedöségnek a vidéki s idegen kereskedők ellenében bizonyos ótalmal eszközöljön: mindenesetre szép és helyes vala ; — de, hogy erre azon módot választá, hogy a vidéki s egyéb idegen vásárosokat a városon kivül, a kertek alá küldötte: ebben bizonyosan nem volt eléggé sem „prudens" sem „circumspectus mert mi következett ? Az, hogy a nemdebreceni kereskedőkkel a debreceniek is kénytelenek levén a város alatt állítni bódékat, épületeket, — azon nem csekély összeg, mely a városbani szebb és a korigényeket jobban kielégítő építkezéseket nagyban elösegitheté, a vásártéri sárkupocokra vesztegettetett s egyéb számos hátrányon kivül főkép azon rosz hatást idézte elő, hogy a mostohán fogadott, árokszélre másított kereskedő is csak arra ügyelt, hogy megvettetésének minél nagyobb adóját húzza be a közönségtől.—Az is igen szép volt, hogy Debrecen és vidékének közönségei egyedül saját városbelieiket s menynyire lehetett, olyakat, kiknek már atyjuk érdemeket szerzett a községi teherviselésben, vitték a tanácsba ; de mi lett az ily, mondhatnám, kizárólagosan fiúról fiúra, vagy legalább családról családra örökösödött tisztviselők ügyvezetésének eredménye ? — Az, hogy épen Debrecenben egy bizonyos nem-debreceni származású polgármester, kit mindnyájan ismertünk, de mindnyájan alig szerettünk — ne tagadjuk; mert tagadhatlan, hogy — elődei s hosszas éven át foglal— kodott tanácsosok megszégyenítésével, — a közjóért s a polgárisodás érdekében (tehát végre is egy idegen) rövid