Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-09-22 / 38. szám

felekezetek főpapjai" a törvényjavaslat kérdéses pontjának már indokolásával se lehetünk megelégedve. Az mondatik t. i. benne „Hogyha a más hitfelekezetek főpapjai az országgyűlésen ülés és szavazattal birnak, ugy az ő püspökeik is helyeztessenek be ezen jog gyakorlatába.'' — Ha ugyanis itt tisztán csak valami közjogról volna szó, semmi ellenvetésem sem lenne ellene. De miután tudvalevő dolog, hogy a más hitfelekezetü — nevezetesen a róm. kath. főpapok az országgyűlésen mint praelatusok, mint kiváltságos főrendek, mint királyi adományozas utáni nagy földbirtokosok birnak ülés és szavazattal: a magyarhoni evangyélmiak pedig praelatusokat egyházterületökön nem ismernek, előjogokat s kiváltságokat pedig a mint nem követeltek soha az egyház- ugy nem egyes tisztviselőik számára, — sőt elvök megtagadása nélkül nem is követelhetnek olyanokat; de meg uradalmakat sem kellvén az evangelikus superintendenseknek ott képviselni: világos, hogy már maga ez a következtetés tévesztett és hamis. r De'én ily előjog elnyerése végetti fellépését • az egyháznak nem tartanám azonfölül a jelenben még időszerintinek sem, — nem célérés esetében nyereségesnek, sőt az egyházra nézve következményeiben még károsnak is. Nem tartom pedig időszerintinek nem azért, mivel a jelen körülmények közt — célérést illetőleg, — kevesebb kilátásunk lenne, mint Klein szerint 1791-ben volt volna; — mert hinni akarnám, hogy legalább pro nunc — hahogy kopogtatnánk, — még a Reiehsrathban is szivesen látnák superintendenseinket: — hanem — mert egyházunkat azon gyanúnak még árnyékától is meg akarnám óvni, mintha mi is azon követelő hazai nápcsoportozatok sorába tartoznánk, kik a nemzet jelen megnehezült állapotát privilégiumok kicsikarására akarnók felhasználni; de még azért sem tartanám idöszerintinek, vagy igazabban mondva korszerűnek, mert a helyzet 1791 — 1848-ig roppantul megváltozott, oly igen pedig, hogy a mi akkor — legalább hasznosság tekintetéből lehetett volna elfogadható, ma már ily előny sem ajánlja azt, — a mennyiben t. i. általános népképviselet mellett — privilegizált rendi képviseletnek nagy jövendőt, azaz a törvényhozásba való nagy befolyást alig ígérhetni. S igy fellépésünkkel még a legjobb esetben is elkéstünk volna, azaz hogy post festa kopogtatnánk. De még másodszor, — az egyháznak ilyetén, inkább csak látszólagos képviseltetését még nyereségesnek sem tartanám. — Ugyanis a jelenleg egész Európát áthatotta korszellem, — melynek befolyása elől még Török- és Oroszország sem zárkózhatnak egészen el, — jóformán mindenütt a jogegyenlőség és a szabadság felé gravitál. — Hogyhogy hihetnők, hogy a vallásegyenlőség és viszonosság — úgymint a szabadságnak épen legnemesebb része, — melynek hazánkban már az 1791-iki, akkor még csak rendi országgyűlésen, mind az alsó- mind a felső táblánál oly nemeslelkü és minden előitélet nélküli elöharcosai voltak még a többséget képező róm. katholikusok között is, — hogy hazánkban — melynek törvényhozása már 1848-ban kimondta a vallásegyenlőség és viszonosság elvét, — egy népképviselet alapján alakult országgyűlés ezen elvnek az élet minden egyes mozzanatai és részleteiben való keresztülvitelét annak idején elmulaszthatná ? —- Már pedig én sokkal dicsőségesebbnek s a nemzeti közvéleménv tekintetéből még annyival előnyösebbnek is tartom, lia a vallásegyenlőség és viszonosságnak kiküzdését ezen uralkodó s a szó legteljesebb értelmében evangyélmi korszellem, — s az ezen korszellem által áthatott — fellelkesült nemzeti képviselettől várjuk, mint ha azt — habár csak részben is, — egy privilegizált főpapi — s ugyanazért mert ilyen, — korunkban nem igen kedvelt — nem szivesen látott befolyásnak köszönnok. De én harmadszor ezen előjognak superintendenseinkre való átruházását következményeiben az egyházra nézve még károsnak is tartanám. E's pedig nem azért, mert talán attól félnék, mintha ily főrendi kitüntetés következtében azonnal valami hierarcliicus válaszfal emelkednék superintendenseink s az egyház közé, — nem is mintha a köztök s a felügyeletük alatti lelkészek közt ekkorig fenállott „primus inter pares'4

féle szép protestáns testvéri egyenjogúságon alapuló viszonynak — felbomlásától tartanék j — mert ámbár a történet után indulva, egyik másik atyánkfia azt mondaná is Phaedrussal „vestigia terrent," azért is hát ,,principiis obsta"; én ily félénk s gyanakodó ember nem lennék; — én