Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-09-15 / 37. szám

mind az Istenhez vezérlő jelenségek. — A makk, az óriás cserfa megható képet ad a gyermeknek, mily nagygyá lehet az emberi szellem. — A puszta kórón lehervadt virág a mint ismét kihajt, s szárán uj bimbókoszorú leng stb. — A hernyó átváltozása, a mint önalkototl koporsójából megifjodva kikél stb. meggyőzik a gyermeket, hogy lelke halhatatlan. — E ponthoz érve tanulja meg a gyermek Jézus nevét, ki az örök életet számunkra megszerezte, stb. A mily helyesen van megválogatva a tartalom: oly szép és fönséges a nyelv. — Mikor egyházi beszédeit volt szerencsém bírálni a tisztelt szerzőnek : bőven kifejtettem a nyelvvel való művészi bánását. — Most ugyanazt kellene ismételnem. Találkozhatnak, kik az előforduló magas szépségeket — a gyermekre nézve igen is magasaknak, nem élvezhetőknek találják : de ö erre maga megfelel előszavában, s én részemről megnyugszom benne. — Ugy is a 7-ik évestől kezdve a 14-ig, sőt azontúl is sokszor előveszi e könyvecskét az, a ki vele egyszer megismerkedett. S épen azon óhajtással teszem most le ismertető tollamat: vajha minden protestáns gyermek, vagy legalább iskola megismerné azt! — Végül pedig a gyermekekhez, kik belőle tanulnak — nekem is van egy szóm: hogy midőn az Öreg szolga eszökbe jut, a ki ezt irta, — fohászukba belefoglalják azt is, hogy az öreg szolga még sokáig éljen. Pápa, aug. 20. 1861. Peti József. KÉRŐ SZÓZAT. Nem Oláhországból irok, de merem mondani, hogy az aratásra való gabonáknak egy oly mezejéről, melyek ugy a nemzetiség mint a vallás érdekében nem kevésbbé figyelemre méltók. Mig Pankotára leginkább az a hir ösztönzött, hogy ott lakó hitsorsosink a római katholicismusra készülnek áttérni : Borosebes felöl ugy értesíttetém, hogy népünk mármár nyelvét is felejti. Amott rövid hét év alatt a hitélet fölgerjesztéséért mit vihettem véghez : arról Istenemnek nyugodtan számot adhatok. Mit vihetendek itt véghez nyelvünknek érdekében is, ez nagyrészint tőletek függ, vallásunk s nemzetiségünk szent ügyének pártfogói. Hogy a nemzetiség mindnyájunk előtt szent ügye itt nem csekély teendőre vár: mutatja az, hogy az elhagyott nép alig képes csak egy magyar szót is tisztán kiejteni s ezúttal nem is emlitve a vidék több helységein szétszórt s eloláhosodott hitrokonainkat, szomorú tény, hogy még magában az anyaegyházban is, e háromszáznyolcvan, magyarnak született lélek, háznépe közt sokkal könnyebben beszélhet románul, mint anyai nyelvén. Legszomorúbb pedig, hogy oly eset is adja elő magát, mint e következő : bizonyos katholika vallású nőszemély e napokban azon kérelemmel nyitott be ajtómon, hogy adnék neki cédulát, melynélfogva engedjem meg az oláh papnak, egy betegből az ördögöt kiűzni; mert nemcsak maga a beteg, hanem a fia is, és többen állítják, hogy valóban ördög volna benne. Kérdém : ki légyen az a szerencsétlen test ? Egy hetvenéves reformált asszony — felelt a nő; s én elborzadva e lelki sülyedtségen prot. embereknél, alig hittem fülemnek. Ha a nt. szerkesztőség nem tartja érdektelennek, mit e tárgyban a gyülekezetnek szóltam, tán a Házi Kincstárban találhatna helyet. Bátorkodom azért tisztelettel ide mellékelve ezt is felküldeni. Ti pedig vallásunk és nemzetiségünk lelkes pártfogói ! láthatjátok csak innen is, hogy mennyire mentünk a távol fekvő egyházak Istenbeni bizodalom rovására történt elhanyagolásával. Kik a moldva- és oláhországi missiora oly buzgón áldoztok: oh kérlek, ne feledjétek, saját házatok táját is tisztán s jó karban tartani! Mert szégyenünkre válhatnék e mai világban azt a fizetést leirni, melyből mind én, mind iskolám szegény de szorgalmas ifjú tanítója nemcsak élni, ruházkodni, de egyszersmind könyveket is szerezni tartoznánk. Örömest utánok járnék s fölkeresném én is az evangyéliom e vidéken szédelgő juhait; s számomra nem képzelhetek boldogitóbb jutalmazást, mint ha legalább csak egyet adhatnék is vissza egyházunk és nemzetünknek; de a nélkülözés Ízetlen kenyere mellett csuda-e, hogyha a pásztor kedve, bátorsága s türelme elveszvén, veszendőbe megy a nyáj is? Addig is tehát, mig az országgyűlés — melynek ki tudja mikor lesz erre ideje — az egyházi hivatalnokok sorsa javítását célba venné: különösen ti egyházmegyénknek lelkesült képviselői s tehetösb tagjai, vegyétek kegyes pártfogástok alá e kebleteken sinlö kis egyházat. Az Isten látja lelkünket, hogy nem annyira magunkért, mint a közügy szentségeért ohatjuk és kérjük gyámolitástokat. Boros-Sebesen, augusztus 12-kén 1861. Tomka Károly, Báthori Sándor, reform, lelkész. tanitó. ADAT DÉVAI MÁTYÁSRÓL. Több helyét ismerjük e reformátorunk működésének, de azt velem együtt valószínűleg sokan nem tudták, hogy Dévai Veszprémmegyében kádártai lelkész is volt. Ezt olvasom dr. Rómer Floris, pannonhegyi bencés, győri fögymnasiumi tanár és muzeumör e cimű munkájában: „A Bakony, terményrajzi és régészeti vázlat/' Második kiadás, Győr, 1860., hol a 141-dik lapon ez áll: „A kádártai ref. gyülekezet a hitújítás terjedésével majdnem azon korú és már 1535-ben említtetik Dévai Mátyás, mint Isten igéjének itteni hirdetője." Ezen adatot a tisztelt szerző kádártai lelkésztársunktól vette s ez okból mint olyat, melynek hitelességéről nincs ok kételkedni, és sokak előtt ismeretlent, jónak véltem e lap utján olvasó közönségünkkel is közleni G—y.