Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-09-08 / 36. szám

egymáslioz a két fél országait, s mondjuk: ká­rát vallják-e azok, melyek a görög tanulást megtartották, ápolják V Mi magyarországi protes­tánsok a reformationál fogva inkább a germán, mintsem a román nemzetekhez tartozunk: vájjon abban, hogy a görög tanulást nem kötelezetté teszsziik gymnasiumainkban, a román nemzetek­hez akarunk-e tartozni? gondoljuk jól meg! A görög tanulás leginkább protestáns tanulás! S mi ezt most akarnók gyengíteni, mikor már a ro­mán nemzetek is szükségét, hasznát belátván, azt mindenütt tanítani kezdik! Hát mit tettek eleink e tekintetben ? Tud­]uk, szegény országunk sok izben hányatott már élethalál között, fejlődése nem ment nyugodtan, szakadatlanul. De valahányszor kis pihenéshöz juta, legott ő is fölismeré a szükséget, s cseleke­dék kötelessége szerint. Emlékeztetem a mélt. főtiszt, gyűlést Bethlen Gáborra, ki mindenkép honositani akará a görög tudományt is; emlékez­tetem I. Rákóczy György idejére, midőn Sáros-Patakra Amos Comeniust hivák ki, s Erdélyben Apáczai Cserey János igyekezék tudományt és tanítási ügyességet terjeszteni. Mind két hires férfiú a görög tanulás elhanyagolásában találá a magyar tudomány, s a magyar mi veit és tudós férfiak hiányait. De hamar mulék el a két férfiú által indított jobb szellem; a XVII. század utolsó negyede megtöre itt mindent, s a XVIII. század három első negyede alatt halálhoz igen hasonló álom zsibbasztja vala az elméket. Azonban föl­ocsudának, bár nehezen is, és a XIX. század elején a görög tudomány is nyomait mutatja Kazinczy­ben, Kölcseyben stb. A mint magába tér a szel­lem és eszmélkedni kezd, legott Hellásra fordul mindenütt, nálunk is. A görög nyelvet mind szükségesebbnek kezdők tartani, és a zay-ugró­ci tanterv azt kötelezett tárgygyá is tevé., Ime mélt. főt. gyűlés, nem is először akarunk most hatá­rozni ez ügyben; s a kérdés már ez: haladunk-e vagy hanyatlunk ? Látván, mit tesznek és tettek másutt a gö­rög nyelvtanitással, s mit tettünk magunk is nem régen: azt tekintsük még, mik vagyunk, kik ezen tárgyról tanácskozunk, s mit tartsunk szemeink előtt? Mik vagyunk, kik most tanácskozunk ? Mi a magyarországi, ágostai hitvallású egyetemesség képviselői vagyunk. Ugy de ezen egyetemesség autonom, azaz önjogu az egyházra és iskolára nézve. Miben áll hát ezen önjoguság ? abban-e hogy egyszerűen tetszésünk szerint határozzunk ? Korántsem! hanem abban áll az, hogy „az egye­temesség fogalmának megfelelően határozzunk, ha kell tetszésünk ellenére is Az egyetemesség fogalma pedig szükségkép a szellemi élet legma­gasztosabb, legteljesebb kifejezése, tehát a mi­veltség és tudomány egész mivolta; annyira, — mert alig birnám világosabban kitenni a fogal­mat, hogy ha a magyarországi 800,000 ágostai hitvallásún kivül az egész többi emberiség el­veszne is, mi magunk őrizhetnők meg és foly­tathatnók az emberiség hitbeli és más tudomá­nyát, kezeinkben nem szakadna meg a miveltség fonala. Igy kell értelmeznünk az egyetemesség fogalmát; mert igy értelmezve azt, magasztossá válik az autonomia, az önjoguság, mely már nem azt teszi, mi nekem tetszik, hanem azt, mit az egyetemes egység fogalma követel. E nélkül s ezenkívül az autonomia törpe, sajnálatos öntet­szés ! Mi tehát a magyarországi ágost. hitvallásuak egyetemességének képviselői s önjogúságának legfelsőbb gyakorlói vagyunk. Mint ilyenek mire tartozunk tekinteni? Egyedül arra, hogy iskoláink terén az egyete­messég fogalmának megfelelően intézkedjünk. Minden félreértés, azon szándék is, mely gymna­siumainkban nem mindenkire nézve kötelezett tantárgygyá akarja tenni a görög tknulástim ab­ból ered, hogy mi az egyetemesség subjectumai szeretünk ugyan lenni, de annak praedicatuma he­lyére a személyes kívánságot teszszük, mely ok­vetlenül szűk és félszeg. Bajosan van közöttünk, ki magát törvényhozónak, azaz az egyetemesség subjectumának, nem érezné, mi kellő, mi szüksé­ges : ámde bizonyosan sokan vagyunk, kik saját nézetünket, kívánságunkat veszszük a teendők mértéke gyanánt, mi emberileg megbocsátható, de félszeg, mert az egyetemesség ellen van. Mi természetesebb ugyan azon apai gondolatnál: „Az én fiam jó gyermek; nem akarom, hogy tu­dóssá, hogy páppá legyen, lesz neki valamicskéje, hál' Istennek; óhajtásom csak az, legyen mivelt protestáns és becsületes hazafi!' Mégis, ha ezen gondolat, melyben egy csepp gáncs sincsen, az egyetemesség összes praedicatuma akarna lenni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom