Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-08-04 / 31. szám

az egyházi fegyelem nem lehet hasznos befolyással az elfajultakra nézve. — Igy okoskodnak különösen a valláscsufolók, kik mintha azt mondanák más szavakkal, hogy a Jézus Krisztustól származott szent vallás, a szentséget és a jó rendet többé fen nem tarthatja a világon, mivel a jó rend teljes bomlásnak indult. Hallgassuk meg, mit mond szent Pál: az igaznak a törvény nem tétetett, hanem a törvényteleneknek és az engedetleneknek, az istenteleneknek és a bűnösöknek, a szentségteleneknek és a fertelmeseknek 1. Tim. 1:9. — E tekintetben már, ha csakugyan igaz, miszerint a jelen egyház az apostoli és első keresztyén egyházakhoz képest nehéz beteg: tehát nagyon természetes, miszerint, hogy a beteg test felépüljön, orvosságra van szükség, ez pedig nem lehet egyéb, mint egyházi fegyelem, melynek lelke bűnbánat és toredelmesség stb. stb. De leginkább ostromolják némelyek az egyházi fegyelmet azon oknál fogva, mivel az által újra felütné fejét az uralkodás, az önkény az Ur öröksége épületében. Ámbár a Krisztus eljövetele előtt mind a két hatalom össze volt néha kapcsolva: mindazonáltal, maga a keresztyén vallás alapitója, ismervén az emberi gyarlóságot, az uj-szövetségben az egyházi és világi hatalmat egészen elválasztotta egymástól, maga sem akarván biró lenni a két perlekedő fél közt. Innét van az, hogy noha a világi hatalom is Istentől rendeltetett, még sem vett semmi részt az uj-törvény papságában, valamint az egyháznak sem adatott hatalom a Krisztustól a világi dolgokra. Ki e kettőt okszerűen meg tudja egymástól különböztetni, sohasem féljen az attól, mintha az egyházi fegyelem az egyház igazgatóinak, valami különös nagyhatalmat tenne és adna át kezeik közé! — Hiszen az egyházfegyelmi jog nem is az egyház tanitóit illeti, hanem magát az egyházat, vagy ennek azon testületét, melyet magának az egyház kebeléből önmaga választ. Es ki az egyházat ezen jogától meg akarná fosztani, az vakmerően bele avatkoznék a Krisztus és az apostolok rendelésébe, mint a kik oly rendszert állitottak fel, melyből zsarnokság veszi eredetét?! De ám mondják ezek az egyházi fegyelmet zsarnokságnak; mindenesetre nagyobb zsarnokok ők akkor, midőn ezen képzelt legerősebb védők mögé bújva, az Isten rendeletének akarnak ellene állani, igyekezvén meggátolni az egyház igazgatóit, hogy ezek Istentől vett hatalmukat a hivek lelki épületére ne gyakorolhassák ! Az egyházi fegyelem csak az erkölcsre néz, és ha ez cégéres bűneiből kigyógyult és a megtért ember bűnein bánkódik: azonnal kebelére r öleli és édes vigasztalással fordul hozzá. Es ily értelemben, ki félhetne már az egyházi fegyelemtől, ugy mint zsarnoki hatalomtól ?! — Annyival is inkább pedig, mert ki más alakban akarná felállítani az egyházi fegyelmet, az e tekintetben az egyház-igazgatók tekintélyét hasonlóvá tenné azon öreg erőtelen emberhez, ki ágyából föl nem kelhetve, mindent,' mi csak kezébe akad, utándobálja pajkos gyermekeinek, — egyszersmind mindent, mi csak eszébe jut, reájuk nyög, hogy telhetetlen haragját kielégítse. Nagyon jól tudják az egyház tanitói és igazgatói Fleury-ként, hogy az egyház lelki villámai haszontalan csapnak azokra, kik tőlök nem félnek, és hogy a megátalkodottak] nemcsak nem jobbulnak, hanem gonoszabbakká lesznek erőltetett fegyverekkel, mivel nekik újra alkalom adatik uj bűnökre, — tudják továbbá azt is, miszerint, ha az egyház pazar kezekkel szórja nyilait, elvégre fegyvertelen marad, — tudják végezetre, mikép kinek Istentől hatalma van a jó rend kedvéért szelíden, vagy keményebben büntetni : van joga egyszersmind azt vagy nagyobbítani, vagy kisebbíteni, a mint Isten dicsőségére, a lelkek üdvösségére, a közönséges, vagy magános ember hasznára jobbnak itéli, Isten dicsőségét pedig és az emberek lelki üdvösségét csupán csak keresztyén felebaráti szeretettel lehet előmozdítani. Es már ilyen értelemben ki merné állitani, hogy a polgári hatalom tekintélyét csak távolról is megsértené az egyházi fegyelem; annyival is inkább, mivel minden keresztyén embernek szent vallásához tartozik, miszerint a mi a császáré a császárnak, és a mi az Istené, az Istennek adja meg ?! — És aztán mig ezen egyik sarkalatos főelvhez alkalmazza magát a,z egyház és ennek nagy községe, ne tartson senki tőle , hogy az egyházi fegyelem a polgári hatalom hatáskörébe