Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-07-21 / 29. szám

zat, mely munka önmagában véve dicső, és egyéb hibája nem volt, mint az, hogy a kormánytól és nem a kormányzottaktól, a polgári hatóságtól és nem az egyház tagjaitól eredt s felülről jött, a helyett, hogy alulról kellett volna lassan fejlődne. Nem tudjuk pontosan megmondani, mi volt a kérdés, de^egyszer a fejedelem egyházigazgatási terveiről beszédbe ered Bunsennel, és az ifjú követségi titkár egész bátorsággal és nyiltszivüséggel — mely két jellemvonást mindvégig megőrzött — ellenmondani merészelt, sőt a király állításait meg is cáfolta. Azonban bár nyilt és bátor volt az ellenmondás, mégis oly tapintattal és tisztelettel volt ejtve, hogy a fejedelem nemcsak hogy meg nem botránykozott rajta, hanem inkább jóakaró figyelemmel fordulván feléje, megígérte, hogy nem fog róla megfeledkezni. Csakugyan 1823-ban Niebuhr a diplomatikai pályáról visszavonulván, Bunsen lépett helyébe, először ugyancsak mint követhelyettes, de 1827. véglegesen kineveztetett minister-residensnek, és e minőségben maradt egész 1838-ig Rómában, munkásságát egyformán diplomatikai hivatalának és a tudománynak szentelvén. Mint követ a katholicismus és pápaság központján méltósággal képviselte protestáns udvara érdekeit. 1827-ben a vegyesházasságok ügyében Berlinbe hivatott, a honnan visszatérve, oly Brevet eszközölt ki 1832-ben XII. Leótól, a minőt senki nem reméllett. Mily nagy tekintélyre vergődött már akkor a diplomatiai világban, mutatja legvilágosabban az, hogy az akkor Rómában tartott európai értekezlet őt bizta meg ama tervezet készítésével, mely „Memorandum del maggio 1832.u

cim alatt ismeretes, s melynek célja volt kimutatni a pápai széknek ama reformokat, melyek az egyházi állam igazgatásában elkerülhetlen szükségüekké váltak. Magában az örök városban oly intézeteknek lett alapitója, melyek nevét örökítették. A capitolium közelében általa alapított prot. kóroda véghetetlen jótétemény szegény hitsorsosinkra nézve, kiknek ez intézet hiányában barátok és apácák ostromolásai ellen nem volt sehol menedékük. Az ő műve az is, hogy egyedül a porosz követségnek van minden prot. követségek közt Rómában a capitolium közelében prot. imaháza. Minden bokros államügyi foglalatosságai nem vonták el figyelmét a tudományok mivelésétől és régi nyelvek, történelem, régészet, a platóni bölcsészet, az egyház s ennek régészete és liturgiája, végre pedig a biblia s ennek magyarázata képezék szakadatlan tanulmányozása tárgyait. Áldásteljes volt ez időtájban különösen az, a mit a római régészet érdekében tett s azon jótékony hatás, melyet ő a római kutatásokra gyakorolt, nem szűnt meg jó gyümölcsöket teremni eltávozása után sem. Német tudományos szelleme tetemesen szélesbitette a római régészeknek kicsinységeken kapkodó ismereteit és uj irányt adott azok kutatásainak. „Róma leírása," melyet Plattnerrel együtt bocsátott közre s később „Hippolyt"-je eléggé mutatják Róma körül tett tanulmányainak széles körét s kifejtett fáradhatatlan szorgalmát. 1826 óta régészi szenvedélyét még inkább élesztette Champollion a hieroglyphok éles eszű megfejtőjének Rómába jövetele. A hieroglyphok s Aegyptomnak tanulmányozására a fenmaradt emlékek nyomán a régi classicus Íróknál s a a bibliában e tárgyban található adatok összehasonlítása által fordította ezután legfőbb igyekezetét Bunsen, mint ezt e tárgyról kijött ily cimü munkája: „Aegyptom szerepe az egyetemes világtörténetben, 5 kötet", tanúsítja. De nemcsak maga fáradozott szakadatlanul, hanem azon is volt egyszersmind, hogy a tudományok iránti buzgalmat másokban is felébreszsze s igy történt, hogy reávette Lepsiust, hogy Aegyptom körüli vizsgálódásoknak szentelvén életét , e tudományágat lehetőleg kifejtse, s hogy Lepsiusnak szándékát lehetősitse,több évre alapítványt eszközlött számára a berlini akadémiánál. Tudva levő, mily hasznos szolgálatot tett azóta Lepsius a régi világ e csodaországának bővebb ismeretére. Már csaknem azt lehete hinni, hogy Bunsen el sem fogja hagyni azt a Rómát, hol annyira otthonossá lett, és melynek emlékeit és nevezetességeit annyira megszerette. Mind a mellett azon szomorú vita következtében, mely 1836-ban a porosz kormány és a pápa közt keletkezett, melynek kiegyenlítését ő kisértette meg, a dolog nem sikerülvén, visszahivatását kérte, s azt Angol-