Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1861-07-14 / 28. szám
Az erdélyi unitáriusok püspöke Kriza János tegnapelőtt érkezett meg Tordáról, székhelyére, városunkba. A kolozsvári ekklézsia tagjaiból számos önkéntesen csatlakozott városi polgár kíséretében küldöttség ment elébe Felekre, hol Gyergyai Ferenc unitárius egyházi tanácsos s egyszersmind városi főbíró meleg szavakkal üdvözölte, a kolozsvári ekklézsiának sajnálatát s egyúttal örömét fejezvén ki, hogy midőn szeretett első lelkésze reá nézve e minőségben megszűnt működni : benne a vallásközönség superintendense támadott fel; a mire a főpap ismert kedélyes modorában felelt, elmondván : igen jól tudja, hogy e megtiszteltetés a püspököt s nem Krizát a volt lelkészt illeti, de a püspök és Kriza kiegyeznek a kitüntetés felett. Örömét nyilvánitá, hogy az alkotmányos szabadság hajnalával a szabad választási jog ismét elérkezvén, ez uton érte öt a kitüntetés, melyet soha sem keresett. — Ö nem leend az a pásztor, ki verőfényes domtetön ülve, mélázva legelteti nyáját s engedi azokat lent a völgyben az ínség s nyomor viharaitól látogatva elhagyatottan széledezni — ö leszáll, ö mindig együtt lesz híveivel, vigasztalni, bátoritni a csüggedöket, részvevöleg osztakozni a szerencsétlenek szomorúságában, — s kérve lelki nagy munkájához a gyá-1 molitást, azzal végzé, hogy „ím még most dombtetőn állunk: menjünk le tehát a teendők völgyébe !u Erre, hosszas éljenezés után, a számos diszfogatból álló menet, melynek élén nemzeti zászlós lovas bandérium száguldozott, a tetőről leindulva, harangzűgás között a városba vonult. A HEVES-NAGY-KUNSÁGI ref. egyházmegye jul. 2-kán Kisújszálláson tartá képviseleti közgyűlését, melynek egybehivását leginkább a népválasztás által ujjáalakult presbyteriumoknak a tractuale consistorium irányábani bizalmi nyilatkozhatása tette szükségessé. A szavazatok fölbontatván, a tr. consistorium in capite et membris tetemes általános szavazattöbbséggel meghagyatott, bizonyságául egyrészről annak, miszerint az a 3 évi tisztújítás bizony nem, a szörnyűséges szörny, mely mindent felforgatással fenyegetne; — és épen helyén lett volna elfogadni az e tárgybani azon indítványt, miszerint határozatilag ez alkalommal mondassék ki a 3 éviglenes hivatalkodás. — Miután azonban a tiszántúli egyházkerület a tisztújítást a zsinati tárgyak közé sorolta : hiában válaszoltatott, hogy ez sokaknál csak hátulsó ajtó, hogy ez csak szembekötősdi játék, mivel a holtiglanos esperesekkböl, holtiglanos segédgondnokokból , assessorokból, a holtiglanos superintendensekböl s főgondnokból alakulandó zsinattól nem igen lehet várni, hogy maguk alól kivegyék a széket, de sőt a zsinattartást épen ezen s ehhez hasonló érdekeknél fogva késleltetik : tisztán abbeli pium desiderium-féle vezetteték jegyzőkönyvbe, hogy elvben a mi egyházmegyénk is ajánlja a ft. superintendentia figyelmébe a tisztújítást. Node jobb a •valami a semminél. Azután meg nincsenek is tisztában némelyek a tisztújítás fogalmával. Ugy képzelik, mintha minden 3 évben in capite et membris ujáalakittatnék a tr, consistorium, s épen ezért nyilatkoznak így: kérdés, három év múlva találtatnának-e ily alkalmas egyéniségek? Holott ha most ismétlenes megválasztatásuk megnyugtató öntudatuk édes jutalmául, tehát némileg dicsőségükre szolgált: a közbizalom többszöri nyilatkozása részünkre nem fokozná-e szivök nemességét, jellemük nagyságát, különösen e mi igen jeles cons. férfiainknak, legkülönösebben pedig esperesünknek, ki nemcsak tractusunk-, de superintendentiánknak is egyik dísze és dicsekedése? A szent-léleklebegett volna-e a jeruzsálemi gyűlés fölött, ha (miként a budai zsinaton) consistorium, egyházi s világi törvényszéki birák fölállításáról s választásáról tanácskozandottak ? ! Országosan elvetettük a budai kánonokat, de azt az egy férges §-t, mely küriarchiát vugy hyerajxhiát egyiránt szülhet, elfogadtuk, s ellenóvszeréröl 70 év múlva tépelődünk! De ha az ág. ev. testvératyafiak iszonyodtak a tractuale consistoriumok fölállításától, s inkább és igen bölcsen s evangyélmilag az egyes egyházak képviseletére alapították egyházkormányzatukat : nekünk is helv. hitvallásuaknak in ultima analysi nem is a tisztujitásról, hanem magának a tractuale consistoriumnak megszüntetéséről kell határoznunk, mert nem illik, nem szabad uralkodni az Ur örökségén. A tractus pénztára, melyben 4,000, s a lelkész-tanitóözvegy-gyámolda, melyben 6,000 forint van, megvizsgáltattak. Betegségem sietve távozni kényszeritvén, a tractualis jegyzőkönyvnek, a tractus- és gyámolda pénztárszámadásainak egyházanként! köröztetését, a m.-turi algymnasiumnak közel 100,000 népességű egyházmegyénk általi lelkesebb segélyezését, a káplánok előléptetése biztosítását, s több ilyesek indítványozását mély fájdalommal kelle elhalasztanom. A kisújszállási hitbuzgó és fényes egyház, hogy egyik elaggott isk.-tanítóját nyugdíjazta, mint szinte a 100 terítékű gazdag asztalérí, melyhez az Úrban hivatalosok mindnyájan meghivattak, fogadja nyilvános hálánkat. Vári Szabó Sámuel tiszaföldvári lelkész. Az ev. ág. egyház ismét terhes veszteséget szenvedett. KRAUS GOTTLIEB harkani lelkész és a felső soproni egyházmegye esperese, több mint huszonegy évi áldásteljes hivatolos működése után hosszas mellbetegség következtében életének 48-dik évében jobblétre szenderült. Áldás hamvaira. Szejpesség. A tizenhárom városból álló esperesség jun, 25-én tartotta gyűlését. A tanácskozás nevezetesebb, tárgyai ezek: 1. A miskolci esperesség jegyzökönyve 13-dik pontjára, valamint az Iglón tartott egyházmegyei tanácskozmány indítványára vonatkozólag, mely szerint a superintendensi fizetés 1200, a superintendens-kápláni300, az esperesi és jegyzői pedig 100 o .é. forintra határoztatott,azonmó-