Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-07-14 / 28. szám

dositás jött létre a szoros körülmények miatt, hogy a super­íntendensnek 800 s káplánjának 200 o. é. forint fizettessék, a jegyzöség pedig, mint eddig, maradjon meg csak tisztelet­hivatalnak. 2. Ugyancsak a nevezett jegyzőkönyv 15-ik pontjára nézve, mely mindakét hitvallású közös ev. ref. theol. tan­intézetről szól, a convent ugy nyilatkozott, hogy bár oly intézet fenállása igen sok tekintetben kívánatos, de annak támogatása mindaddig munkába nem vétethetik az anyag­hiány miatt, mig az egyház aránylagos részt nem nyer az államkincstárból. 3. A generál convent jegyzökönyvének 22-ik pontját illetőleg pedig, mely indítványba hozta az ág. egyházi se­gélyegylet felállítását, a községek oda nyilatkoztak, hogy ők ezután is, mint eddig, a nevezett egyletet erejükhöz képest támogatják. Örömmel lepte meg a conventet azon tudósítás, hogy egy kegyes özvegy Iglón e célra 200 ftot ajándékozott. 4. A 25-ik pontra nézve, mely az iskolák jobb rendbe hozására irányul, a tett indítványban egyet értenek. 5. Végre a középponti bizottmány által az ág. egy­házat illetőleg dolgozott és a községekkel azonnal közöltetett törvényjavaslatokra nézve is szinte egyetértenek, s óhajt­ják, hogy bárcsak minélelöbb törvényerővel bírnának. (Ev. Wochenbl.J. VESZPRÉMI REF. EGYHÁZMEGYEI GYŰLÉS. Mező­lakról, jun. 14-röl írják: Junius 14-kén tarta fiatal keblű, honfiúi érzelmű nt. esperesünk Antal József ur egyházme­gyei gyűlést; hol a képviseleti rendszer elfogadtatott; a hosszú éj után hazánkra mosolygó hajnal fénye uj élet tor­nácán találja a ref. egyházat is, a képviseleti rendszerben. Méltóságteljesen a kor eszméinek megfelelöleg folyt agyü­lés, s a nemzet vérévé vált rendszer nyomán, tisztelt egy­házi hivatalnokaink egymásután mondanak le hivatalukról, mint volt jegyzőnk t. Szalai Miklós lelkész ur s helyére majdnem átalános szavazattöbbséggel a minden közcélt me­legen pártoló nt. Mező Dániel lelkész ur választatott jegy­zőnek, ki csak 3 évre fogadá el megtisztelő hivatalát, úgy­szintén a tanácsbirák is egymásután hagyják el székeiket a kor igényei szerint. Gyűlés végeztével köztiszteletü segéd­gondnokunkt. Tóth Lajos ur hivott meg barátságos asztalá­hoz ; hol nem hiányoztak hazánk boldogságát óhajtó lelkes toasztok, megemlékeztünk erélyes, lelkes országgyűlési kö­veteinkről. Seregély György. — — TÁRCA. GYÁSZHÍR *). Nt. szerkesztő ur! Minthogy becses lapja ugy örö­münk mint bűnk közlönye is, sietek t. olvasó közönségével, — kiket ez közelebbről érdekli, — tudatni: miként tisz­telt lelkésztársunk tisztelendő GOLDBERGER JÁNOS, da­*) Az irományok közt eltévedt s azért késett el. Szerk. cso-lami ev.lelkész,ki majdnem egy évtől fogva vizkórság^­ban sínlödött, máj. 25-kén jobb létre szenderült. Elhunytát kiváltképen kesergő özvegye, tiszt. Petényi Therézia, va­lamint fia tek. Goldberger Kálmán n.-libercsei birtokos, s leánya tiszt. Goldberger Mária, néhai tiszt. Petényi Nátán özvegye, fájdalomtelt szívvel siratják. — Hideg tetemei, lelkészi hivataloskodásának 32 évi sikerdus működése után, — és pedio1 2 éven át mint segédlelkész k.-zellei ev. egy­házban, Nográdmegyében, s 40 éven át, mint rendes lel­kész dacso-lami ev. egyházban, Hontmegyében, — május 28-kán örök nyugalomra tétettek. Végtiszteletén szónokol­tak : alólirott, és tiszt. Lörincsik János al-esperes ur, a liturgiát pedig nt. Masztis Ádám fő-esperes ur végezte. Örök nyugalomra kisérték, nagyszámú közönségén s elár­vult egyházán kivül, 4 honti s 8 nógrádi lelkész urak. Örök békében nyugodjék pora. Ambrózy János, szuhanyi ev. lelkész. Adakozások. A moldva-oláhországi missio számára: A tiszán­inneni ref. egyházkerület 107 ft. 42 kr. — K. J. görgetegi ref. lelkész 30 kr. A libánonvidéki keresztyének számára: A t. abádi ref. egyház 1 ft. Az alsó-vadászi egyház számára: T. Barta Lajos martonosi lelkész ur 1 ft. A pesti prot. árvaintézet számára : Szomor András huszárhadnagy ur 1 ft. — Borsós Imre 30 kr. A nemes-oroszi egyház, lelkész és tanitó számára : A t. abádi ref. egyház (az egyháznak) 1 ft. — a lelkész­nek 2 ft. — a tanítónak 1 ft. A Melanchton-szoborra: a tiszáninneni ref. egyház­kerület 3 ft. 1 kr. A Gusztáv-Adolf-egylet számára: A tiszáninneni ref. egyházkerület 147 ft. 77 kr. A mármaros-szigeti leégett egyház számára : A ne­gyedi (Nyitramegyében) egyház és lelkész t. Bogár Zsig­mond ur 12 ft. 10 kr. Szerk. Gróf Ráday- könyvtár megszerzésére adakoztak: Szegedi ref. egyház 5 ft. 10 kr., t.-abádi ref. egyház 4 ft, 80 kr. Közli Török Pál. A pesti prot. theolog. collegium számára adott a t.­abádi ref. egyház 1 ftot. Közli Török Pál. JELENTÉS A pesti ev. reform, theol. tanintézetben a folyó 1 %Q°/t -dik iskolaévi nyilvános vizsgálatok következő napokon és renddel fognak megtartatni: Julius 27-én d. e. bibliai föld- és néprajzból Szalai Vince, bibliai régiségtanból s egyházi történelemből Faze­kas József vezérlete mellett, d. u. héber nyelvből Ballagi Mór, uj testamentomi görög nyelvből Haberern Jonaihán7 Isagogika, Kanonika, Kritika, Hermeneutika s ó szövetség

Next

/
Oldalképek
Tartalom