Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-06-23 / 25. szám

által elmondott szép beszédet pedig, ha a hely szűke engedné, bizony szeretném egész terjedelmében is felküldeni, hogy belőle ismerhetné meg a magyar prot. világ, szép rajzát azon sokoldalú hivatalos és emberbaráti jellemnek, mely sajátja volt az üdvözültnek. — Béke lengjen sirja felett; tudósitó most többet nem szólhat, tehet. A kegyeletesség e felmutatott szent adója után többrendbeli püspöki s föconsist. leiratok olvastattak fel. — Nem levén közérdekűek, mellőzöm megemlítésüket, s nem foglalom el az olvasók figyelmét azon sok egyházi bajok, kebli intézkedések leírásával , melyek az egyházakat, papokat s a tanítókat illetik, annálinkább, mert azok már idültek, s különben is a baj sohasem kellemes senki előtt. — Hagyjuk azokat, inkább lássuk végül a gyűlés alpháját s Omegáját egy pár szóban. Az alphája, vasárnap levén, istenitisztelet volt, az öszszes papságnak a zilahi buzgó ref. hivek nagy templomábani megjelenésével. Szónokló pap sarmasági 1. t. Elek Károly ur volt, ennek egyházi beszéde s a szépen zengedező karének gyönyörrel tölté el a buzgó hallgatóság szivét. Omegája, az ülnöki karnak hivatali resignatióját követő érzékeny elválás. — Nem tudva, ha váljon az ily válságos időkben juthat-e osztály részül ily osztatlan bizalom, buzgóság s kitartással párosult egyetértéssel működhetni Isten országa eljövetelére jelenlegi székbiráknak, csoda-e, ha e lemondással egybekötött elválást forró kézszoritások s érzékeny könyük szentelék meg az esperesi bezáró s szivhezszóló beszédben felemiitett istenhozzád után, midőn a szívről önkénytelenül szemekbe tolult könyek Jézus e szavait tolmácsolák mindenkinek: „Szegények mindenkor lesznek tivéletek, de én nem mindenkor leszek tiköztetek." Szálljunk már ez idei május 22. s több napjain Sz.Somlyón tartott r. zsinatunk rövid leírására. Legelőbb is felemlítem a termet, mely a hideg eső okozta rosz ut dacára is szép számmal megjelent papságot fogadta testvériesen kebelébe, mely szinte 12 kinos éveken át gyászolva várt az örökös gazdák- s tulajdonosokra. Az örökösök megérkeztek, kiknek feje, vezére b. Bánffy Albert ur ö nga főispán s egyszersmind e.-megyénk buzgó és vallásos fögondnoka első alkalommal is kimutatá a vallás és papság iránti kegyeletességét, midőn a megyei irt szép termet még előlegesen kinyittatni rendelte volt meg r. zsinatunk megtartandására, tudva azt, hogy e.-megyénknek e tekintetben nincs mi felett rendelkezhetni, mindig a szük kántori szálláson tartathatván meg a r. zsinat, hol még az ülnököknek sem jut, nem hogy más papoknak, vagy hallgatóknak, leülő hely; fönállva is szük levén népes gyűlés elfogadására. Hogy fögondnok ö mlgához, mint a testvériességet kimutató fögazdához, s kegyeletességet sokszor és most is kitüntető e.-megyei s világi, polgári főhöz, polgári hivatalos elfoglaltatásai miatt most nem lehetett szerencsénk, kit sokszor örömmel tisztelénk zsinati tanácskozásainkban, szivünkből sajnáljuk. — Azonban az ajánlott s kinyittatott termet a megye praet. helyén, a fentirt indokoktól s a kegyeletesség iránt tartozó tisztelettől vezéreltetve r. zsinatunk elfogadván, hol esperes kedves aa. rövid, de a válságos idők fölemlitését nem mellőző komolysággal, s egyszersmind azon örömmel, hogy legközelebbi gyűlésünk végén alig reményit e viszontlátás alkalmával újból üdvözölheti e szép számmal megjelent papságot, megnyitja a gyűlést azon jó kívánattal, hogy mindnyájan átlengetve a közbuzgóság szellemétől, az igazság, szeretet és jó rendnek lelke által vezéreltessünk e tanácskozási időszakon is. E gyűlésnek az lön alphája, ami a másiknak ómegája, t. i. a mult gyűlés végén beadott resignatio megújítása. — E.-megyei aljegyző t. Dombi Lajos ur az egész ülnöki kar nevében s képében visszaadja a közbizalom szülte hivatali állást az összes papságnak, mely koronként fűzte volt egybe bizalmával e jelenlegi ülnöki kar koszorúját, mely ha már hervadásnak indult s nem áraszthatja illatát az anyaszentegyház üdvére, itt az idő a bizalom uj koszorúja fűzésére, melyet, hogy egykor megnyert, köszönet érte, s baráti szeretetükbe ajánlja magát; igénytelen személye, s eddigi hivatalos társai s barátjai iránt is fonta rtván egyéni barátságukat. — Megjegyzendő, hogy ezelőtt 3 évvel ment volt határozatba az ülnöki karnak önkénytes feladása mellett a papság közkívánatára, hogy ne élethossziglan, mint eddig, hanem az esperest és főjegyzőt kivéve, a közzsinat és irt hivatalos állásokat betöltött személyek iránti respectusnál fogva több hivatalnokok 3 évenként restauráltassanak. Nem a reform, terére való lépése-e ez egyh.megyénknek ?! Krasznamegyei főügyész t. Dombi László ur e lemondást s azt követendő uj választást más, jobb időre elhalasztatni indítványozza. Indítványa komoly, de higgadt vitatkozás után kisebbségben marad,—a székbirák is csaknem egyenként viszhangozván a t. aljegyző ur által beadott lemondást s utómegjegyzéseket. — A választás megtartatik. Közíigyigazgató t. Fábián Dániel s aljegyző t. Dombi Lajos urak közfelkiáltással újból megválasztatván, a többi székbirák szavazásra bocsáttatnak. Esperes nt. Faragó József, főjegyző t. Török Ferenc, és az irt s már megválasztott két hivatalnok mellé a következő t. egyének választattak meg székbiróságra vagy ülnökségre.—Említést érdemel, hogy a régi ülnökök egy t. egyént beteges és gyenge erőtelen volta miatt kivévén, mind újból választattak, u. m. t. Fazakas József, t. Verestói Sándor, t. Kis György, t. Szász József, t. Kun Károly urak (t. Somogyi Mihály somlyói és t. Hésö Sándor aai. 1859. s 1860-ban jobb életre költözvén), kikhez még e következő t. papi egyének emeltettek a közbizalom székére, t. i. t. Fogarasi István, t. Rósa Károly, t. Költő László, t. Galo József, t. Kelemen Endre és t. Kis Pál urak. Nem feledkezett el a kegyeletes érzést kebelében ápoló papi közgyűlésünk újból, ez uj szervezési alkalommal is kifejezni határtalan tiszteletét e.-megyénknek az érdemben, s azt kivívott munkásságban megőszült — időben agg — s testben bár megfogyott, de lélekben meg nem tört, sőt ifju lelkű két apostola, mlgos Salamon József és nt.