Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-06-16 / 24. szám

fogadnak be. — Hogy azok a visitator urak másként cselekedték, sajnálatraméltó, de nem megrovandó. Hivatkozol a visitatiót megszüntetni akaró szavaid erősségéül a tolnai esperességre, hol a visitatio magát nélkülözhetőnek bizonyította be. Hidd el édes barátom, vannak sokszor oly helyi bajok, miket a helyszínén könnyebb elintézni, orvosolni. A miket ezután mondasz édes barátom, azokat aláírom én is. Mert az tagadhatatlan, hogy nálunk hanem ezt a szót kihagytad, a mi pedig hiba — tegyük azért oda, hogy — nálunk — valljuk meg őszintén, hogy hol lakunk, a kiilsösomogyi esperességben a visitatio bizony fogyatkozott immár hajdani hírében. Annyit azonban mondhatok, hogy remegés és félelemmel mi nem várjuk a visitatiót még sem!! Őszinte lélekkel, és bátran fogadjuk mindenkor; a remegés talán csak a te hallgatóidnak egy részét szállja meg; a németen hamarabb erőt vesz a félelem!! Azon eset, a mit felhozol végre, hogy egy visitatióért 21 ft. 74 krt vett fel egy visitatio — ha ugy áll, mint írod — szomorú és elég botrányos. — Nézz azért utána édes jó barátom, hátha azon összegbe van a kegyadomány is számítva, mit egyházad adott, mert hogy a te egyházadban történt, onnan tudom, hogy a te lakásod van dúcokkal megtámogatva.... Ekkor nem lehet a visitator urakat kárhoztatni. Hanem ha ugy van a dolog valósággal, a mint irod, ha azon visitator urak a magok számára húzták el egyházadtól azt a 21 ft. 74 krt; akkor édes barátom én is segítek feljajdulásodban, és oda állok melléd ostorozni azokat a lelketlen urakat. Csakhogy ekkor is nem ezen helyen kell ezt tennünk, — lásd édes barátom, eljöhettél volna legközelebb tartatott egyházmegyei gyülésünkbe — hiszen hallgatóid ugy is járultak oda panaszszal — ott felemlíthetted volna ezen ügyet, és én fogadom, hogy nemcsak én álltam volna melletted ezen huzavona elleni harcban, hanem igen sokan lettek volna melletted! Meglásd, ugy megvertük volna azokat a huzavona embereket, hogy elment volna kedvök jövőre hasonlót tenni. Ezen eset feletti indignatiódat tehát méltánylom és osztom s magamévá teszem ezen indignatio szülte eme szavaidat is : „félre tehát a lelketlen visitatioval!" Igen ! én is azt mondom, félre a lelketlen visitatioval, mely rombolni tud csak, építeni nem ; mely zavarni szokott csak, csendesíteni nem; mely hoz az egyházakba nyugtalanságot, és visz el magával nyugalmat; mely sarcot szed az egyházaktól ! Megvallom, az a napi dij nekem is furcsán tetszik, jobb szeretném, ha a helyett az esperesnek volna évenként bizonyos meghatározott fizetése; az esperes azután teljesítené ingyen kötelességeit; vagyis jobban formulázva indítványomat : egyházmegyei közszükségekre adna minden egyház népességéhez képest bizonyos összeget; ebből lenne azután kifizetendő az esperesi évi dij, és más egyházmegyei hivatalnokok évi dija. Igy nem lenne kénytelen az esperes sem a maga honoráriumát, minden egyes egyházban személyesen hajtani be!! — Ekkor azután a te híveid sem remegnének ugy az esperestől és a visitatiotól! Ne azon iparkodjunk azért édes barátom, hogy a visitatio megszűnjék, hanem azon, hogy annak szelleme változzék meg!! Talán utóvégre a te célod is csak ez volt. Ha igen: ugy fogadd baráti jobbomat, munkálkodjunk együtt; ama másik uton azonban nem mehetek veled, hanem azért akkor is jó barátok maradnánk!! Jer édes barátom! menjünk együtt, összejöttünk már valahogy!! A Prot. Egyh. és Isk. Lap 20-ik számában már 3. cikk jelent meg a Canonica visilatioról. Ezeknek elseje komolyan beszél igazságot! Ezt minden megjegyzés nélkül aláírhatjuk. A másik alkotója egy esperes, ki ismert szellemdusságának teljességében védi ellened a visitatiót, és kimutatja logikai következetlenségedet. Én is egyetértek nt. Sz. K. úrral, s bár barátom vagy — kimondom a kárhoztató ítéletet szavaid fölött. Hanem egy hasonlatát szabad legyen nem találónak mondanom, és azon hasonlat által támogatott elv következményeit tisztelettel visszautasítanom! — Azt mondja nt. Sz. K. ur, „hogy lehetnek olyanok, kik a maguk érdekében a visitatiót épen nem óhajtják, azt ép oly természetesnek találom, mint azt, hogy sok diák nem óhajtja az exament." Nekem ugy tetszik, mintha nt. cikkíró azon véleményt nyilatkoztatná ki — akarata ellenére ugy gondolom — hogy a visitatio: „examen," és mi visitatusok : „diák-gyerekek" vagyunk.... Sajnos, hogy ily vélemény nyilatkozik a visitatiót védő derék cikkben... Maradjon a visitatio hü rendeltetéséhez, mi tisztelettel hajlunk meg elölte; de ha holmi hamis tekintély püffeszkedö hangján szól bozzánk: akkor bizony elfordulunk tőle ! Ne tartson senkit gyereknek a visitator, kit examinálni kell, hanem nézzen mindenkit ugy, a mint érdemli . . . Bocsásson meg a nt. cikkíró — kinek én vagyok tán legnagyobb tisztelője — hogy ezen hasonlatában megütköztem. Hiszen ö sokkal gazdagabb a kifejezésekben, hasonlatokban, semhogy ily kétes kifejezésre volna szorulva. A mi utoljára a legutolsó cikket nt. Miskolcy esperes ur cikkét illeti: ebben is csak az van, a mi H. K. és Sz. K. urak cikkjeíben . . Értelem és igazság!! Hanem azon megjegyzését nt. cikkírónak, — melyet nem maga mond ugyan, hanem egy barátja szájából vesz ki, hogy „Fiatal az ember. Fiatal koromban én is sokat hencegtem sbt.u

— Szabad legyen M. T. barátom nevében ezennel visszautasítani!! Én jó lélekkel el merem mondani, hogy valamint én, ugy M. T. barátom is nem hencegésből irtuk, a mit irtunk. — Kár a fiatal léleknek nemes tüzét hencegésnek bélyegezni! Csak nem kívánják kegyetek — nagytiszteletü uraim! — hogy mi ifjabb nemzedék soha ne mondhassunk semmit, mindaddig mig hasunk ereszkedni és hajunk szürkülni kezd... Ha közülünk egy némelyik tapasztalatlanságból elhibázza a modort, melyen nyilatkozni kell —azért az még nem oly rettenetes dolog !! M. T. ur — midőn azon cikket irta, fájdalmas indignatióban lehetett; hogy indignatiója nem alap nélkül való, azt ő ha szükségeltetni fog — gondolom be fogja bizonyítani adatokkal . . . Méltóztassék tért és időt határozni, ilyen indignaliót előidéző adatokkal én is fogok szolgálni! ! Bocsássa meg a nt-