Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-06-16 / 24. szám

fizetést, s ezáltal, kényszeritné a lelkészeket akaratjának teljesítésére. Erné-e célját igy is a prot. papsággal? nem hiszem. Mert mint a honszeretetet, ugy a vallásos lelkesültséget, buzgóságot is a nyomás, a veszedelem szokta még égetó'bb lángokra gyulasztani; le fogna szállani a sz. lélek, ki munkálkodott az első apostolokban; ha hallgatásnak volna ideje, závárt vetne az igehirdetők ajkaira, ezt súgván nekik: legyetek okosak s vigyázzatok! s ha szólásnak volna ideje, megtisztitván ajkaikat, adna száj okba oly beszédeket, a melyek a lélek és élet! — De bocsánat! emberek vagyunk! ki tudja, nem fognánk-e inogni? Krisztus Istenember volt, maga választotta tanitványait, csak tizenkettőt választott , mégis találkozott ezek közt is egy Júdás, sőt az állhatatosságával dicsekvő Péter is megtagadta mesterét. Okoskodásom nem oda megy, hogy: ergo országos pénztárból ne fizettessünk, nehogy va­laha valami nem-magyar kormány, melynek ren­delkezése alá juthatna az ország pénze, önkényt gyakorolhasson vallásunk és egyházunk szent ügyeiben: hanem oda, hogy az emiitettem eshe­tőségek figyelembe vétetvén, innen következőleg az önkormányzatot semmi árért fel nem áldozható prot. egyháznak, a haza erős bástyájának, nev. a superintendentiáknak adassék át időről-időre az egyházak és iskolák szükségei fedezésére meg­határozandó pénzalap, mely eleinte nagy meny­nyiség nem lehetvén, csak apródonként szapo­rodhatván, bizonyos részből előbb csak a leg­szegényebb egyházak és iskolák szükségei fedez­tessenek *), s a tőke növekedésének aránya sze­rint a prot. nép túlterhelt vállain a teher mind inkább-inkább könnyittessék. Egyházunk s édes hazánk érdekében ez ohajtásom, s ez reményem. Kelt N.-Lónyán, máj. 24. 1861. Ecsedy Károly lelkipásztor. *) Nekünk épen ellenkező eljárásra van szükségünk a segélyezésre nézve, mint a német kormány akart gyakorlatba venni, mely a különben is jövedelmesebb egyházakban lakó superintendenseket s espereseket akarta busásan fizetni, midőn a legnagyobb szegény­séggel birkózó lelkészek s tanitók számára alig juttatott volna pár napi élelemre valót. E. K. IGÉNYTELEN SZAVAK A CANONICA VISITATIÓ ÜGYÉBEN. (Baráti kézszoritásul M. T. urnák). A Prot. Egyh. és Isk. Lap 15-dik számában térre van hozva a canonica visitatió ügye. — Ezen ügy azon számban két előadóra talált. — Ezen előadók közül az első, mind az ügynek — mit tárgyal, mind a helynek — hol azt elő­adni akarja, fontosságát szem előtt tartván, higgadtan és komolyan emel szót, mint egy férfiú, és beszél meggyőző hangján az igazságnak! A miket mond, azokat igazaknak ismeri bárki is, és beszédjének zárszavaira — mikben röviden összefoglalja a mondottakat —• mindenki rámond­hatja nyugodt lélekkel az „Amenu t. Ezen előadó a lap elején közlött „Tanulmányok egy­házmegyei életünkből" cikkirója : h. K. A másik előadó sein az ügyet, sem a helyet nem tekintvén, gyermekes humorában üstökön fogja az ügyet, és annálfogva vezeti a térre,épen a hogy komédiások szokták a bojazzót előrántani! Az általános küzdtérröl azután leszo­rítja az ügyet egyes sarkokba, ott azután torkon ragadja, s újra előhozza. Atalánosságból a részletességbe,.... ügyről emberekre tér át;., azokat fölrántja szinte a pakrócra, ott jól meghengergeti őket, azután kezeit dör­zsölve szépen megy a közönség közé, szedni egy kis apró­pénzt a nagyszerű productióért. — Valóságos komédia !! Ezen előadó M. T. ur. Gyermekkorának felemlitésén kezdi cikkét , s azt mondja, hogy miként gyermekkorában holmi morgodalmas neveknek hallásától titkos borzalom futotta végig: ugy hittanuló korában mindig meg-megrezzent e szótól: Canon! — Én nagyon jól ismertem cikkírót gyermekségétől fogva, együtt is tanultam vele Kecskeméten egy darab ideig, egy évig voltam szomszédja, egy darabig voltam vele egy koszton, és igy ötét, mint hittanulót, jól ismertem. Megval­lom, sokkal férfiasabbnak gondoltam, sokkal érettebbnek hittem ötét, semhogy azt mertem volna állítani felőle, hogy egy szótól meg tud rezzenni.—Igen szép, hogy ezt maga vallja be. — De vájjon ini az, a mi ugy megrezzenté ötet, és a mit most — mint már pap — oly flegmatice gombol fel a nadrágjára ? ? Canon ! Még előrebocsátom, hogy én szerencsés vagyok a cikkíróval egy egyházmegyében szolgálni, barátságával dicsekedni, és igy mint papot is ismerem ötet; annyira ismerem pedig, hogy tudom előre, miszerint nem fog leg­kevesebbé sem megharagudni szavaimért, ha azokban meg­mondom neki, hogy mi az a canon ? ! Jer hát édes barátom, van itt az én „könyvesházam­ban" is ; nem szükség érte valamelyik öreg pap könyves házába fáradnunk, a hol tán már a por is belepte ... Itt nálam, bár, mint tudod, fiatalabb pap vagyok nálad mind éveim, mind szolgálati időmre nézve — megtalálhatod e könyvet, a cirne ez : „Canones ecclsesiastici in quinque clas­ses distributi" stb. Készültek pedig a benne foglalt szabályok 1626-ban, s kiirdettettek az azon évben september 13-kán Komjáton

Next

/
Oldalképek
Tartalom