Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-06-16 / 24. szám

LEÁNYOSITÁSI ÜGY. A 16-ik sz. Prot. Lapban e tárgyat szőnyegre hozott igen tisztelt értekező urnák azon felhivása folytán, hogy ki megszereti az ő eszméit, mondja el azokat, miket ő elhagyott, bátorságot veszek, mint a tagositásnak magam is barátja, néhány szót szólani. 1. A leányositás szükségességének s minden tekintetben üdvös voltának mutogatására — a Prot. Lapban elmondottak után — szükség, azt hiszem, nincsen: beláthatja ezt minden, ki egyházi életünkön csak futva is eltekint. Annál szükségesebb szólani mikéntjéről. S ezt kisértem én meg. Nem, mintha e tárgy körüli nézeteimnek csalhatatlanságot követelnék; sokkal kisebb vagyok az egyház kormányán állók irányában, hogysem ilyesmi eszem ágába is megfordulna hanem: csak azért, hogy figyelem ébresztessék, s ez igen nagy fontosságú ügy körül ezáltal az eszmék előlegesen is tisztuljanak. A leányositásra nézve, mit mindaddig kivihetetlennek, legalább nagy baj s küzdelemmel tartok kivihetőnek, mig a szak jövedelmű lelkészállomásokra egyén vállalkozik, megvallom, én nem szeretnék — minek szinét látom értekező ur soraiban,—kényszeritő eszközt venni elő. Mert ez a kényszeritett egyházaknak nemes büszkeségén kivül, ugy lehet, vallásos buzgóságát is sértené. Pedig ez nem sértendő, sőt igen nagyra becsülendő. Én részemről nem tudok a legnagyobb tisztelettel eltelve nem lenni, látva, minő áldozattal tartatnak fel sok helyeken az evangy. szolgálat és iskolák. Nem az alföld népes és gazdag városaiban, hol alig pár forint esik talán egy prot. családra *), de nálunk, hol oly szegény a nép, hogy véres verejtékkel szerzett pénzén vásárolja meg nagyrészint mindennapi kenyerét, s hol egy család 12 —16 pforintot fizet, pap s tanitó részére, egyh. épületek fentartására szintén tetemes áldozattal járul, itt látszik tündöklő fényben a vallásos buzgóság, kivált pedig, mióta a német kormány általi nagy sarcoltatás megszűnt, még inkább szembetűnő. Egyházamban — mely 485 lelket számlál, az egyh. terhek emelésében résztvevőt — a gondnok pünköst másod napján a to-Nem bántom ón alföld jó népét. Minek is fizetne szükségtelenül többet ? E. K. rony fedése végett aláírási ivet bocsátván el a szegény nép közt, egy óra alatt 240 o. é. forint íratott alá. Oh, hol a nép ily áldozatra kész, nem szabad ott, bűn ott ennek vallásos érzületét bántani. Tartson ő külön lelkészt, mig kap, ha neki ugy tetszik. — Azonban mindenesetre kötelesség a lelkészekről is gondot viselni. Ez, tagadhatatlan, hogy hacsak az ország nem segit, másként nem történhetik, mint leányositás által. Véleményem ez • terjeszszük a leányositási eszmét ott, hol szükséges (mert vannak helyek, hol a bár kis egyházat nemzetiségi , vagy más szempontból anyaegyháznak hagynám meg), és ha valamelyik egyház hajlandónak mutatkozik rá, kapjunk rajta. Annyi lelkészek pedig ne bocsáttassanak ki, mint eddig történt. Emlékszem, hogy theologiae professoraink már az iskolában praedestináltak némelyeket Kakucsra. Nem helyesen, mert az ily egyházaknak még nagyobb szükségök van a jeles készíiltségü, minden tekintetben kiképzett lelki tanítókra. De nem e praedestinatio szerint történt, az életben. Hallottam, hogy kinél roszabb papi censurát senki sem adott, nagy és fényes egyház papja lett, K.-Lónyán pedig és Benében stb. kitűnők nyomorognak testileg és a testi szegénység miatt lelkileg; mert ők, abban bizva tán, hogy a bizodalom fölkeresi az érdemet, vagy természeti szerénységből is, nem nagyon szokták hajhászni az egyházak kegyét, másokra hagyván ezt. Távol legyen hát, hogy az történjék, miért legközelebb már petitio nyújtatott bizonyos e.keríilethez, hogy t. i. a vizsga elmaradjon, sőt inkább a tiszteletes lelkészi pályára lépendők mind exmissio, mind ordinatio alkalmával az V-dik canon szerint: „diligenter de doctrina ac eruditione examinandi sunt, et si rudes ac illiterati comperiantur, rejiciendi." Vagy a korszellem kivánata az, hogy mihelyt valaki vizsgára előáll, akár kellő képzettséggel, akár nem, átbocsáttassék"? Töröltessék el az a sup. rendelet — hol van ilyen, — mely a visszavettettek neveit köröztetni rendeli, s mindjárt lehet a humanitas megsértése nélkül a szó teljes értelmén vett szigorlatot kívánni. Kevesebb lelkész lesz, igaz, de mindnyája dignus, s épen ez lesz egy könnyű s hathatós eszköze a leányositásnak, s ezáltal a lelkészek sanyarú helyzete javításának. 2. A pénzfizetést nem tartom célszerűnek.