Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-06-09 / 23. szám

utolsó organicus részébe lehet söt, mint bölcsészeti szempontból tanítandó természettanba beis kell szőni." — Sic! — „A bölcsészeti söt, fokonkint kezdve az V. és VI. gymnasialis osztályban is, a szépírás órái magasabb fogalmazási, söt irodalmi önképző órákká magasuljanak." Dicső gondolat, dicső stil! Az utolsó pontra nézve (a többit sem értem ugyan) meg nem állhatom a kérdést: mirevaló a magyar nyelv és irodalom tanára, ha a szépírás órái magasabb fogalmazási és irodalmi órákká magasulnak, vagy miként nőhet ki a kalligraphiából a magyar irodalom ? A bölcsészeti osztályban négy csoport tudományt vesz fel cikkiró, melyek szerinte körben keringenek, keresztmetszetben állanak (a mü első felolvasásakor a gócz is szerepelt; kár volt száműzni!); szóval oly különös astronomiai csoportosulását látjuk itt a tudományoknak, melyet a tudós szerzőn kivül alig ha képes egy halandó is felfogni. Node ennyi szépség együtt és egyszerre elkábítja az embert; azért lássunk mást is! A praeparandiát 4 évre tervezi W. ur s azt mondja, hogy működjék abban 2 rendes és 2 segédtanár. Az előbbiek közül egy tanítsa a nevelés-és oktatástant, a másik adja elő a reáltudományokat azok tanmódszerével együtt. A két segédtanár tanítsa az éneklést, orgonázást, szépírást és rajzot és pedig nemcsak a praeparandiában, hanem a gymnasiumi, söt rendkivülileg a bölcsészeti osztályokban is.—Mind ezeket megelőzőleg azt mondja, hogy egy tanár se tanítson többet hetenként 20 óránál. Ha W. ur fáradságot vesz vala magának arra, hogy a tantárgyakra fordítandó órákat kiszámítsa : a kétszer-kettö segítsége mellett bizonyára nem fog kálkulusában azon furcsa eredmény kikerekedni, hogy mig egy tanár 20 órája 8-ra olvad le, addig a másik 20 órája legalább 40-re magasul. Hogy a két segédtanár külön-külön hány órát adjon, abba cikkiró nem bocsátkozik, de annyit mond, hogy ezeknek a technikumokból, jelesül éneklésből, zongorából, szépírásból és rajzból mindenik osztályban körülményszertileg 2—4 órát kell tanítani. Ha W. ur legkevésbbé is ismerné — pedig ismerhetné — a tanítóképezde feladatát és az ott tanítandó tudományokat; ha tudná, hogy az éneket és zenét, épen mert technikai gyakorlással vannak egybekötve, az ifjak csak az illető tanár vezetése és folytonos felügyelete alatt tehetik sajátukká; ha tudná, hogy minden tanitóképezdében az összes tanórák számának % vagy legalább %-od részét szokta igénybe venni az ének- és zenetanítás : oly célellenes órabeosztást nem ajánlana. Egyébiránt ebből is kilátszik, mily lelkiismeretes pontossággal (oder was?) járt el W. ur e cikke készítésében. A kormányzást illetőleg oly elveket állit fel W. ur, melyeket veszedelmes következményeik miatt szó nélkül hagyni nem lehet. Először is szétdarabolja azon tanári testületet, mely eddig a nevelés nem kis előnyére egy compact egészet tett. Válaszfalat huz a gymnasium és bölcsészeti osztályok és azok tanárai között, hogy a viszály alapkövét letegye. Felállít egy másodfokú törvényszéket, az ügynevezett iskolai széket, mely állana a kebelbeli minden különálló testületek választott tagjaiból, kik mellé ugyanannyi választott tag adatik az elöljárókból, a mennyi van a tanári testületekből, elnökéül adván egy az iskolaügy körében jártas egyént, alias magyar Mikulást, mint iskolafelügyelöt, ki, ha jól sejtem, helyben nem lehetne más, mint a nagyérdemű cikkiró, azt kiki eltalálhatja. Tehát, midőn egyfelől a külön testületeket együvé hozza, ugyanakkor azon testületek tagjainak legnagyobb részét az iskolai székből ezen ö másodfokú törvényszékéből kizárja, ellenére azon egyházkerületi végzésnek, mely szerint az iskolai széknek tagja kivétel nélkül minden tanár, ugyanannyi számú világiakkal. Nem kell mély belátás annak megítélésére, hogy ily eljárásnak mily szomorú következményei lennének. Az igazgatói hivatalt évenként változónak óhajtja W. ur,és elég alapos okokkal bizonyítja, miszerint legcélszerűbb, ha e tisztséget minden évben a tanárok közül más-más viszi. Ez állítás ellen nekem semmi kifogásom nincs, miután változatlanul e nézet mellett nyilatkoztam és nyilatkozom most is. De W. ur szájában, kinek kezéből a német uralom alatt erőszakkal sem lehetett az igazgatói pálcát kiragadni, igen furcsán hangzik e nyilatkozat s öt ujabbkori Proteusként tünteti fel. Azonban bocsánat! e téren nem megyek tovább, a fátyolt nem lebbentem fel egészen, mert ez a recriminatiok tömkelegébe vezetne, mitől Isten mentsen meg. Én ezúttal csak a cikk gyengéit akartam kiemelni, s a mit mondtam, azt a közügy érdekében kellett elmondanom, Észrevételeimet azon óhajtással zárom be: Ne adja Isten, hogy legyen hazánkban prot. testület vagy hatóság, melyet felsőbb tanintézetei rendezésében Warga nr meggondolatlan terve jégre vezessen ! Ballagi Károly. KÖNYVISMERTETÉS. VILÁGOSÍTÓ SZÓ E LAPOK T. KÖZÖNSÉGÉHEZ *). Valami Peti ur egy rakás semmit irt össze e lapok közelebbi számaiban a philosophiáról és csekély személyemről. *) Midőn lapomat e vitának megnyitottam, azt azon reményben tettem, hogy abból parlagon heverő hazai bölcsészetünkre nézve némi haszon háromlandik, a mennyiben joggal várhattam, hogy midőn fiatal bár, de kétségkívül hivatásos philosophiai elme, mint Peti tiszttársam, sikra száll egy irodalmi veterán hőssel, minő Brassai tisztelt barátom, ennek roppant tudománynyal párosult eredetisége, amannak szakavatottsága majd néhány philosophiai eszmét tisztába hoznak, mindenesetre érdeket támasztanak ezen annyira mellőzött tudomány iránt. Hogy e nyilatkozat lenéző és az illedelemmel aligha összeférő hangja által várakozásomat végkép meghiúsítva lenni látom, ez, megvallom, kellemetlenül hatott meg; azonban nem éreztem magamat jogosítva sem arra, hogy ne közöljem, sem arra, hogy egy Brassai müvén legkisebb változást tegyek. Szerk. 46