Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-06-09 / 23. szám

Vannak oly semmik, melyekben sok és igen fontos valami rejlik, s a melyek nagyon is hatályos szerepet visznek a tudományban — még a politikában is. Peti ur semmijei nem tartoznak ezek közé. Mennyire kitudtam venni homályosan, „kuszálás" és „hercehurca" akarna lenni egy cikkem s egyszersmind röpiratkám *) ellen, melyben a Hegeli törekvésekre s eredményekre igyekeztem kellő világot vetni. Viszonti kuszálásra s hercehurcára nem éreztem semmi hivatot magamban. Nem; mert emiitett röpiratkámban is Peti urat, fontos tényezőnek a fenforgó ügyben nem ismertem el; hozzája egy erősséget sem intéztem, s ő ott általában ugy jelen meg, mint ötödik kerék a szekérben. Nem ; mert nem látom át, miért áll ö velem szembe cikkében — kincsit parángmukha, kissé félrefordított arccal, mint a Mahábhárata vitézei, midőn haragusznak valakire — holott nekem semmi bajom sem volt vele. Nem; mert a mit itt-ott állítgat, arra röpiratkámban már előre meg van a felelet; a mire nincs, annak cáfolatáról maga gondoskodott Peti ur, vagy erősségei gyengesége, vagy tettleges maga-levágása által. Hanem három dolog okvetlenül megkívánja, hogy szóljak. Peti ur ugyanis azzal a pártfogói, hogy ne mondjam, atyai intéssel végzé be cikkét, hogy „polémiámat meritalisabb modorban folytassam." A hány szó, annyi a balhiedelem ebben a nyilatkozatban. Peti ur ellen nem polemizáltam, én felőle csak véleményt, illetőleg Ítéletet mondtam, s ez nem polémia. Philosophusnak meg kellene válogatni tudni a szavakat. Ha ö nem tudja megkülönböztetni a synonymákat, ki tudja ? Továbbá, mivel meg sem kezdtem a polémiát, nem is folytathatom: s általában Peti úrral soha polemizálni nem fogok. Harmadszor, e kifejezés alatt: „meritalis," csak azt tudom érteni, hogy az ö érdemeit ismerjem el jobban. Mint embert, és mint tanárt nincs szerencsém ismerni. Mint philosophusról, — hercehurcája után is csak annyit tartok, mint azelőtt. Quod scripsi, scripsi. De meg irtam én azt is, hogy én keresztyén theologiával megegyezőnek nem tartok oly philosophiai tant, mely „personalis istenséget nem ismer." Peti ur ezt az észrevételemet denunciationak bélyegzi. Ismét egy antiphilosophiai példája a synonymák meg nem különböztetésének, tán szándékos összezavarásának. Talleyrand és Tomlinson nagy emberek voltak! ,,Denunciálni" csók felsőbbség ének lehet valakit**^). *) Irodalmi pör a philosophia ügyében. Species facti. Eléadó Brassai Sámuel. Kolozsvár 1861. Stein Jánosnál. **) „DÉNONCER, signifie particuliérement, Déferer, signaler á la justice, á l'autorité, á un supérieur." Dictionnaire de l'académie frangaise 6-me édit. I. köt. 511. 1. második hasáb. Mihelyt e lényeges vonást kihagyjuk, azonnal ferdévé, csalfává, még rosz indulatuvá is válik e szó használata. Ha egy physicai tanár a Cartesius vortexeit kezdené tanitni kerülő szókkal, ha egy Mormon missionarius — mi nem lehetetlen — keresztyén theologiai cathedrába jutna s egy jóakaratú ember az illető tanítványokat, s a tanárt magát is figyelmeztetné, hogy roszban jár — denuncialás-e ez ? Midőn a criticus egy munka bírálatában a szerző hibáit kimutatja a közönség előtt, denuncial-e ? Utoljára az esküttszék is, midőn verdictében a vádlottra a „bünös"t kimondja ; denuncial! Oh Bábel! Én már egyszer ezzel az állítólagos „denunciatio"val roszul jártam, még másnak is bajt csináltam. Midőn egykor egy akadémiai tudóst figyeltettem, hogy illőbb és hasznosabb volna az akadémiák értesítőit olvasni, mint zongorát hangolni: figyelmeztetésem akadémiai tagságomba s Beregszászinak egy zongorájába került, melynek hangolatát a gyarkorlati ellenpróba után sohase tudta helyrehozni. Ez a mostani vád, melyet én helyesben nevezhetnék „aspersio"nak, vagy „denigratio"nak, reputatiomba kerülhetne, mi aztán több volna, mint az akadémiai tagság. Ezért ítéltem másodszor — szükségesnek a felvilágosítást iránta : megfontolván , hogy „semper aliquid haeret." Harmadik körülmény, mely szólásra ingerelt, az, hogy Peti ur IV-ik közleményében vallástétel gyanánt elmondta nekünk — a Heidelbergai káté kivonatát. Mire lön ez ? Nem tudom megmagyarázni magamnak. Nekem szól-e, vagy a közönségnek? Ha nekem: olyformán kell felelnem reá, mint az az ember, a kit egy pap szivreható prédikációja nem tudván megríkatni, azzal mentette magát, hogy „Ő nem abból a parochiából való. Ha a közönségnek, ismét ujabb kétségek támadnak. Vagy csak rhetoricai figura, mely minden kapcsolat nélkül a hegelianismussal, arról akar bizonyságot tenni, hogy Peti ur, ámbár hegelianus, mégis jó kálomista. Hacsak ez: ugy a Hegel philosophiája mellett, melynek védelmére irta volna, hogy már, I., II., III., IV. cikkjét Peti ur — nem bizonyít semmit. De bizonyítja ám azt, hogy Írójában következetesség és komoly meggyőződés, minden kardja villogtatása dacára hiányzik. És ez a hiány — nem philosophus jellemvonása. Vagy pedig kapcsolatban van nyilatkozata a Hegelismussal. Ez a fölvétel azonban megint kételyben hágy, váljon azt akarja-e bizonyitni Peti ur: hogy a Hegel philosophia igaz, mert a keresztyén vallással egyezik; vagy a keresztyén vallás igaz, mert a Hegel-philosophiával egyezik ? Akármelyik legyen, lehet Hegel-philosophiai, de bizony nem igazi philosophiai modor, ugy adni elő valamit, hogy az ember ne tudja, mit véljen róla két elle nkezö közül