Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-05-26 / 21. szám

gyar hazánkban, — mely a mult télen zilahi oskolánk Szent falai között illatozva sietett volt a múzsák temploma áldozárjai és védenceivel hirdetni az érző szíveknek, hogy itt is elmúlt a tél sat. s ifjainkban a hon reményvirágai láttatván, eljött a hymnus éneklésének ,,Isten áldd meg a magyart" stb. s a múzsák ajkain elzengett szózatnak „Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar" elzengése ideje: ^de a közbejött gátló körülmények miatt a természet és hon tavaszának jutott a honfikebel ez érzett örömhangjait mint öröm-koszorut hallottam és láttam földünkön. Azért hát nt. sz. ur engedelmével szabadjon néhány pillanatig oda vezetni az olvasó figyelmét, honnan mint szent kútfőből buzog fel a haza ésnépszabadság óhajtott édenére, az üdv és boldogság kristály-folyója, t. i. az oskola szentelt falai közé. — Hisz különben is szebb jövőnknek — mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán — reményvirágai ott fogamszanak. Egy ily szebb jövő reményvirágait ápoló növeldénk a zilahi 3 elemi s 6 gymnasiális osztályú ref. tanodánk, melynek szinte 200-ra menő növendékei téli vizsgája Febr. hó 4-kén kezdődve, 8-kán végzödék be,—a legszebb sükerrel, a hallgatók és szülék szív-és lélekemelő öröms gyönyörűségével. Öröm volt látni hallani az alaposan okoztat tanár s tanítóknak, ugy az értelmesen felelt tanulóknak szép szorgalmi mutatványát, — a nyomasztó entwurfi §-sok lélekölő szelleme dacára is. — Emlékemből kitörülhetlen lesz e néhány napja életemnek. Mint kis völgy ölében zöldelő fák árnyaiban felbuzgó forrás csöndesen szivárogtatja annak ezen virágaira az éltető nedve : ugy e kis tanodánk is már régóta szivárogtatja hazánk s nemzetünk életébe a tudomány világával lángoló honfiúi tiszta szellemet s romlatlan jellemet. Sok derék fiai voltak s vannak hazánknak, kik itt kezdték szivni a tudomány tejét, itt növelni a nemzet intelligentiája koszorúját.— És mindezt kinek másnak, mint a gondviselés őrködő kegyelmének köszönhetni, mely koronként támasztott s rendelt tanodánknak nagylelkű moecenásokat, igen hü és lelkes gondnokokat, s buzgó tanárokat. A régieket most mellőzve, egy parányi tért vennék igénybe, engedelmével a t. sz. urnák, becses lapja hasábjain, melyekben különben is, nem a világ tónusaként, mindig csak fris újdonságokon kapkodó, hanem a szellemvirágokon állandóbb gyümölcsöket, örök vívmányokat tenyésztő, — feltüntető — cél van kitűzve az egyház és oskola virágoztatása által a haza és emberiség szebb jövendőjére, —• megemlíthetni jelenleg buzgolkodó pártfogókat s működő lelkes tanárokat, tanítókat. — Hiszen oskoláink tanárai, hazánk azon hü és munkás napszámosai, kiknek fáradalmok, küzdésök méltánylása legédesebb jutalmuk szokott lenni. — A hon és nemzet kegyeletesége oltárán számunkra égő áldozat édesebb az ő napszámuk bizony nem szédítő dijánál. — A vagy hallgatag mellőzzük e méltánylásunkat azok iránt, — mi szülék, hallgatók s szilágysági ref. egyházmegye, — mert mindhárman képviselve valánk, s mindhárom részről az örömben osztozánk, — azok iránt, mondom, kik ez alkalommal is ily szép bizonyítványát adák, mit tehet mit mutathat fel csak egy rövid fél évről is az ernyedetlen szorgalom, kitartás a tanoncok kiképzésében; s azok iránt, kik élénk színben tünteték s varázsiák elő ifjúi szorgalmuk szent tüzével pindus, Pelion Parnassus zöld lombokkal koszorúzta szép hegyeit, virányait, berkeit, mint meg annyi kedves jó reményű múzsái magyar Helikonunknak. A gyászos korszak kezdetén — a mult évtized elején — leszoríttatva az [akkori két jeles tanár Hiri Ferenc és Sami László müködésök teréről, mint a vallás és hon ügyének mindig méltányolt s nagyra becsült fölkentjei, — oskolánk pusztán és kietlenül állva kiáltá „jöjj segítségül"— midőn bölcs egyházi kormányunk rendelkezése nyomán kezdé megfűni a múzsák uj tárogatóját. Török István, — jelenleg igazgató tanár,—sok érdemet szerezve tanodánk eléggé nem méltányolható uj szervezési buzgósága s ügyes tapintatával nem soká. Kerekes Sándor tanárral osztá a terheket, ki oskolánknak a szerencsétlen 11 évi gyászos korszak első éveiben rendeltetett mellé hü bajnoktársul. — Későbbre a még hazánk felett most is borongó Nemesis nyomása alatt, —melynek ködfátyol képei még most isboronganak hazánk egén, — eljővén a megpróbáltatás napjai, iskolánk élethalál kérdése, a lenni és nem lenni nagy próbája, midőn igy szóla az Ur lelke sugallatával a zilahi lelkes polgárság, vidékünk, egyházmegyénk buzgó hitteljes hivei Szilágyunk egyházi és polgári lelkes mentorai, papjai, iskolatanitói s népeinek testvéresült serge : „legyen világosság", s lön világosság, tanodánk élete, nyilvánossága biztasitva lön (zárjel közé tévén azon ohajtásom s reményemet, hogy a közbuzgóság ezen tavasz virágait, a zordon nyomasztó télies rendszer dacára is igy tüntette fel vidékünk, a boldogabb kor e tavaszló, s még virulandó szebb kikeletében gyümölcsökké érlelendi, zilahi iskolánkat oda emelte, hol állanak több honi tanodáink, mire csak akarat kellend). Poenixként kelve ki a nagy elődök hamvaiból uj lelkesedéssel a Wesselényiek buzgósága is, mely örökemlékü jeleket hagyott s hagyand ez iskolánk lételében, — hirdetendő, hogy az utódok szép példái, erényei nem vetnek árnyat a jeles és buzgó elődök fényére, sőt szépen ragyogó napjok világába koronként vegyitnek egy-egy fénysugárt. Avagy, hogy csak egy szépen tündöklő égi-jelt mutassak fel sub hoc signo vinces : fanodánk élte felett, hazánk, nemzetünk, vallásunk iránti buzgóság és kegyeletesség követendő példányképe gyanánt, mely több ily égi-jelek lesugárzása mellett zilahi iskolánkra nézve is elmondhatnám, hogy az „nem volt, hanem lesz," mint például, midőn egy pár évvel ezelőtt az ó vagy régi emeletes iskolai épülettel szemben, hasonnagyságu épület kezdett a közbuzgóság alapján emelkedni. És midőn a fölemelkedett falak ég felé nyulánkozva kezdék a múzsák aggódó bus dalát: „oh népek Istene, küldj egy remény sugárt" viszhangzani, el sem hangozhaték a szentelt falak