Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-04-21 / 16. szám

III. Az öszvehivásnak idein minden lelkipásztor az megmondatott órára jelen legyen, egy magyar forint büntetés alatt. IV. Minden atyafi kétszer egy esztendőben tegyen le tizenkét pénzt a ládában. V. Minden fizetések és büntetések Szent György napjára teljeségesen megadassanak. VI. Ha a lelkipásztor valakit megbántand, ne vádoltassák az világi magistratus előtt, hanem az espereshez vitessék. Ha pediglen közrendbeli lészen a Lelkipásztornak bosszúságot tévője, először az helységnek birája előtt vádoltassák, hogy a megbántásért az Lelkipásztornak eleget tégyen; ha különben, a dolog az Esperest eliben terjesztessék. VII. Kérjük az földes urakat magoknak a Lelkipásztorokon valami hatalmat ne tulajdonítsanak, mind addiglan, meddig igazán lanitanak és igazán élnek. Ha valamiek vagyon azok ellen, jelentsék meg az Esperesnek. VIII. A mellyek jönak egész esztendőn által akármi módon megtartassanak a jegyzés szerint az Esperesnek hűséges kezénél. Ha valamit elköltend az atyafiságnak nevével esztendő eltelve számot kell adni Szent György napja tájában, a mikor előadja mindazokat is, a mellyek a közönséges ládájában ő reá bizottattak. IX. Minden esztendőben Szent György ünnepe tájába föl kell adni tisztét az Esperesnek, hogy az atyafiaknak legyen szabad hatalma a szokott rend szerint mást választani. Közli Bartholomáidesz János gömöri esperes. KÖNYVISMERTETÉS. *) TÁJÉKOZÁS, A BÖLCSÉSZET ÜGYÉBEN FENFORGÓ VITÁHOZ. I. Nincs oly igazság a világon, melynek ne akadna ellensége, — valamint nincs igazságtalanság is , melynek több, vagy kevesebb védője ne találkoznék. — Szakadatlan küzdelmek, végnélküli tusák töltik be az időt és tért, a testi és szellemvilágot egyiránt. Ezt az élet fogalma hozza magával. Küzdünk pedig azért, hogy győzzünk, illetőleg győzzön az ügy, mely mellett harcolunk, győzzön az igazság. A cél mindenkinél ez, ebbe minden küzdő egyetért. Természetes. — De már a győzelem mikénti kivivására, a használandó fegyverekre nézve, nagy eltérések szoktak mutatkozni. Egyik csak nemes, férfihoz illő fegyvereket hasz*) Helyet engedtünk e polemicus cikknek abban a meggyőződésben, hogy az, egy fontos tudományos kérdés tisztázására fog szolgálni, s e tekintetből előre kijelentjük , hogy Brassai barátunk viszonválaszát is szivesen veendjük. Szerk. .i nál; a másik erre nem ügyel; csak győzni akar minden áron, bármi uton győzni. — És ez lényeges különbség. Közelebb , a képviselő választások alkalmával — némely helyütt az a botrányos eset fordult elő, hogy a kisebbségben levő párt, előre látva bekövetkezendő elbukását, az ellenfél győzelmének meggátlása, vagy legalább hátráltatása végett, nem átallott azon megszégyenítő módhoz folyamodni, hogy a más pártbelieket botokkal, kövekkel, s mindenféle durvaságokkal igyekezett a szabad választás szent teréről elriasztani. Miként Ítélte meg ez eljárást a közvélemény, s az annak jogait képviselő sajtó ? nem szükség említenem ; — ez itélet csak egy, és nem lehet egyéb a kérlelhetlen megbélyegezésnél. De mit szóljunk akkor, mikor irodalomban, komoly, tudományos vitában, a lehető legeszmeibb küzdelemben — bölcsészeti vitában is hasonló eset fordul elő ? A tapasztalat ugyan azt mutatja, hogy a nyilvános életben, a sok és nagy lármának, az elbizakodottságnak, a minden dologban való föltolakodásnak, átalában a nyers erő föllépésének nem ritkán sikerül túlkiabálni az igazság csöndes szavait, s kijátszani annak képviselőit. Ezért nem csuda, hogy a kik minden áron kitűnni, vezérkedni, s bármi uton és módon is uralomra jutni vágyakoznak: gyakran folyamodnak ilyféle fegyverekhez. Ámde, hogy valaki, ki magát az eszmék harcosának, a tudomány emberének, a gondolatvilág polgárának, és pedig előkelő, kitűnő polgárának kivánja tekintetni; ki az emberi szellem legmagasabb functiójában, a végokok földerítésében, az ön- és világismeret rendszeresítésében participálni akar — hogy az is képes legyen olynemü fegyverek használatát megkísérteni: már ezt részemről lehetetlennek tartottam ; s meg vagyok győződve, hogy minden ép velejü ember, kinek a gondolatszabadságról, s a szellemi nagykorúságról egy kis fogalma van, velem együtt annak fogja tartani. Fogalmilag — eszmeileg, valóban lehetetlen is az. Nyilvánságos, és csak az imént történt példa mutatja azonban, hogy nem lehetetlen tapasztalatilag. A „Korunk" folyó évi 70—74. számaiban megjelent „Philosophiai pöre" Brassai Sámuelnek, szolgáltatja ezen tapasztalatot. — Erre nézve szándékom a t. olvasó közönséget tájékozni. Mihez képest mielőtt Brassainak érintett pőrét (maga nevezte igy; sőt azt is bevallja, hogy az a botrány kedvelöknek lesz csak tanúságos) közelebbről illustrálnám: a dolog tisztább megérthetése végett, szükségesnek látom röviden előadni az előzményeket. Köztudomásu dolog, hogy az ujabb időkben nagyon divatossá vált, kisebb és nagyobb értekezéseknek tárgyául szokott választatni, a Hegel bölcsészetének ostorozása. Boldog, boldogtalan, ismerte vagy nem ismerte Hegelt, — az mindegy: neki állt, hogy öt cáfolja; s el akarta hitetni magával és a világgal, hogy miután valamit tud mondani ellene, ezért öt philosophusnak kell tekinteni. Elmondták aztán róla, hogy pantheista, atheista, újkori Gorgiás, szemv t fényvesztő; akadt még olyan is, ki munkáit „Örült naplója-