Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-04-21 / 16. szám

nak" cimezgette. Ez a divat nálunk is lábra kapott; találkoztak itt is emberek, kik szinte irtak Hegel ellen. Egyik illő komolysággal és tüzetes, tisztességes polémiával. A másik igazságtalan szenvedélylyel, s hozzá nem értéssel. —- A harmadik pedig irt ellene, mert szokása levén mindenbe bele szólni: itt sem akarta, hogy szava nélkül döntsék el az ügyet. — Ez a harmadik Brassai. E megtámadások ellen bocsátottam közre a mult év folytán egy védiratot *), — melyben kimutattam, hogy a Hegel ellen intézett támadások részben a levegőből kapottak ; a mennyiben pedig az általa fölállított „általános eszmeiség" ellen a tapasztalatot és az értelemnek az ellentételekből kiemelkedni nem biró álláspontját sürgetik: retrográd irányt követnek, sőt elvégre a tapasztalati tudományok közé akarják visszasülyeszteni a philosophiát; holott annak feladata épen abban áll — kimutatni — miszerint a nagy mindenség, minden mutatkozó különbségeiben s ellentételeiben is, egy összefüggő, lépcsőzetes, öszhangzó egészet képez, s minden pontján az okosság, az eszme nyilatkozik. Szólni kelle tehát emiitett vádiratomban Brassainak lélektani alapon fejtegetett logikájáról is. Őszintén megvallva, nem annyira azért, mivel hogy ö is ostromolja Hegelt. Mert mint kiviláglott, ezen ö ostromlása nem egyéb, mint Hegel logikájából csak ugy találomra kikapott egy pár, át nem értett, s félremagyarázott, egyébként is másodrendű tételnek betűin való rágódás **). — Hanem szóltam róla leginkább azért, mert a pártfelekezethez való tartozás gyanújának legkisebb árnyékát is elakartam hárítani. Vádiratomról a „Sárospataki Füzetek" ez évi folyamának I-sö füzete egy terjedelmes ismertetést hozott; a kis munkácskát elismerésben s némi dicséretben is részeltetvén. — Az ismertetésben nem lehet fel nem ismerni, hogy irója magasan áll csekélységem felett; avatottabb, hatalmasabb bajnoka a bölcsészetnek, melynek bizony én még — egész készséggel megvallom — csak napszámosa vagyok. — Ezért az ismertetés nem is maradt puszta ismertetés; hanem az enyimeknél sokkal hatalmasabb kardcsapásokat osztogató küzdés, a Hegel-ellenesek ellen; melyekből aztán Brassainak is jutott egy pár olyan, hogy miattuk lehetlen volt magát cl nem kiáltani. Semmi egyéb, mint a mélyen vágó seb égető fájdalmának nyilatkozata azon félig pörlekedő, félig lamentáló beszéd, mely a „Korunk" emiitett számaiban a vonalon alul, majd külön füzetben is megjelent. S hogy mily égető a seb, mutatja csak azon körülmény is: miszerint a fájdalom kitöréseinek még a „Családi Kör" lapjai is kénytelenek voltak tért engedni. Az is rendkívül bántja, hogy egy először föllépő phi-Iosophusnak dolgozata annyira elismerésben részesül; és pedig egy oly ismertető részéről, ki saját szavai szerint is *) Az eszmeelviség védelme. Tapasztalati s értelmi álláspontú bölcsészeink ellen. Lauffer és Stolp. Pest. 1860. **) E logika jutalmat nyert ugyan ; de csak azért, mert nem volt más; s az akadémia bírálata is kimondta rá, hogy az ujabb philosophiávali ismeretlenséget árul el. magasan áll fölötte; róla pedig az mondatik, hogy ó tömlő, mely az uj philosophia befogadására alkalmatlan. Ily körülmények közt mit tegyen már ?! Van egy fegyvere, melyhez hasonlóval senki rajta kivül nem dicsekedhetik; melyet rendesen elő is vesz, valahányszor ügye veszedelemben forog — nevezetesen a gorombaság, piszkolódás. — Kicsinyli , ócsárolja ellenfelét, s minden áron szeretné a küzdtérröl elriasztani. Azt gondolta, hogy igy fog tehetni velem is. — Szertelen aristocrata fenhéjázásában, elakarja hitetni magával és a közönséggel, hogy velem már nem marad egyéb, mint sebeimet a Sárospataki babérral enyhítenem; nemcsak, hanem magát a Hegelismust is leverte, s mindörökre sirba temette. De persze, hogy ezt ö csak maga hiszi. Mert a figyelmes olvasónak lehetetlen észre nem vennie, mint akarná ő a dolgot, a voltaképi vitakérdést másfelé terelni; mint hord összevissza mindent, a mi ahhoz nem tartozik, szólván annál kevesebbet a tárgy meritumáról! De ne kíméljük a fáradságot: hogy azt tüzetesen is kimutassuk majd jövő alkalommal. Peti József. T. Elefánt Mihály a confirmátióról és conjirmitionális könyvecskékröli értekezésére. Quod capita tot sensus. Kedves barátom! Sok helyes állítás van értekezésedben, s áment mondanék rá, ha épen nekem nem szólna a lecke, de mivel látom, hogy nekem szól, lássuk rövideden miben különböznek nézeteink? Neked a confirmatiót megelőző oktatás — ugy látszik — nem egyéb mint előkészület magához a confirmatióhoz, a confirmationális actushoz tudniillik. Nézetem szerint e tanítás több; előkészítés az nem csak a confirmátióra, de az egész életre ; s feladata: előadni a vallástant általjában véve ; hogy a confirmálandó gyermeknek fogalma legyen arról, mi a keresztyén hit- és erkölcstan? mit kell a keresztyénnek hinni ? reményiem ? mikép kell eleget tennie Krisztus ama sarkalatos törvényének: „uj parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek, valamint én szeretlek titeket ?" — Továbbá, hogy s mikép keletkezett a keresztyén egyház ? mikép fejlődött az időben ? hogy jött létre az evangeliomi egyház ? minő viszonyban áll ez a római kath. egyházhoz ? minőben magok az evangyeliomi hitfelekezetek egymásközt? stb. Ha már mindezekről oly terjedelmesen értekeznénk a confirmationális könyvecskékben, mint te azt az urvacsorájára és magára a confirmátióra vonatkozólag kívánod, akkor nem vezérfonalakat, de compendiumokat kéne írni. De hát miért nem irtok compendiumokat ? Azért, mert a sok memorizálásnak e tekintetben nem vagyunk baráti, s ha jól elkészült, érettebb, s elegendő előismeretekkel ellátott nevendékeink volnának, egyáltaljában kiküszöbölnénk minden kézikönyveket a confirmálandók oktatásában, s beszélgetve adnók elő az elöadandókat. Itt a betű öl! De mivel — fájdalom — ily nevendékeink ritkán *