Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-01-13 / 2. szám

nemcskeblü adakozókra, kik a sz. Pál (II. Korinthus IX: 7.) szavai értelmében nyújtott jótéteményeik által egyházunkat ekként felsegélték vala, bezárom cikkemet ama szívből fakadt óhajtással: vajha a tolcsvai h. h. egyház mielébb elérné ama szerencsés állapotot, melyben jelenlegi ideiglenes helyzetéből kimenekülve, mind lelkészt, mind iskolatanitót tarthatna, melyet a kegyességéről országszerte ismeretes méltóságos asszonyság, özvegy Szirmay Adámné a közel kilátásba helyzeit tagosztály alkalmával egyházi buzgóságához mért adományozása által — teljes jogunk van reményleni — hathatósan eszközölui legkedvesebb hivatásának tartandja. Segítse is öt a minden erőnek és áldásnak örök kútfeje, a kegyelmes Isten, hogy nemes példája hassa meg a többi, kisebb rendű földbiliokos urakat is és ihlesse meg a nagy apostol emez intése : „Ne nézze kiki mind az ö hasznait, hanem minden az egyebek hasznokat is nézze." Filippi II: 4. Tolcsván, dec. 16. 1860. Török István. s.-lelkész és tanító. KÖNYVISMERTETÉS Két alkalmi egyházi beszéd. 1. „A keresztyéni vigasztalás oszlopa a jeles emberek sírjánál", halotti beszéd n. b. e. Jakahfalvy András felett elmondta a f.-bátori templomban 1859. mart. 5. Kún Bertalan miskolci lelkész. 2. ,,Mi örökíti s teszi áldotta köztünk a nagy emberek emlékezetét ? egyházi beszéd, melyet n. gr. Széchenyi István gyászemlék-ünnepe alkalmával, a miskolci h. h. avasi templomában. 1860. apr, 22. elinoudott Kún Bertalan h. h. lelkész. Beménylein megbocsát az én kedves jó barátom, ha jelenleg bemutatott müveire vonatkozólag egy pár észrevételt teszek. E két beszéd átlagos tekintettel, iskolai merev rendszer, kidolgozási kerekdedség, ép logikai eszmefüzés, es nyelvre viszonyítva : egyik jobb a másiknál, s ezt szerzőről, mint klassikus tollú kerületi főjegyzőről már előre is jogosan föltételezzük. Ezen méltó elismeréssel azonban nem akarjuk azt állitan;, mintha e két beszéd magasztos fölemelkedettségben, észre és szívre egyiránt hatva, választékos szellemi túlsúlyban , a valódi egyházi szónoklatok „netovábbja" lenne: nem! mert ezeknek is meg vannak árnyoldalaik, tán azért, hogy belőlük, a fénylő gyöngyszemek annál szebben ragyogjanak fel. El kell ismernünk azt is, hogy — mi különben szerző tehetségdús lélekerejét tünteti ki — mikép alkalmi beszédek rögtönzése nem utolsó munka, kivált mikor, mint itt is történt, lelkipásztorát az egyháztanács csak ugy röviden megszorítja, s mellé még tárgyát is maga jelöli ki. E kis előzmény után, keressük fel tehát szerzőt, az ő világában, hol a vallásos hit csendes kikötőjében vet horgonyt — „hol nincsenek zúgó habok." 1. Sz. halotti beszédnek nincs leckéje; tárgya „a keresztyéni vigasztalás oszlopa", melyről leolvashatni, 1) hogy jeleseink is csak emberek levén : le kell fizetniök a természet adóját, 2) de szellemi létkört alkotván maguknak, az haláluk után is megmarad, s abból ránk fényt árasztanak — s végre: szellemi létkörök fenmaradván, ők maguk is, miként mieink voltak életükben, mieink maradnak haláluk után is. Az exordium valami kedvesen megható — csendesen percenként olvadozó érzelmek közt vezet be a fájdalmak ama kínos édes hazájába, melyben: „szivünk saját sebébe mártja azon tollat, melylyel okokat, erősségeket ír a veszteség feletti kiengesztelődésre." A részek is mind jók — egyenként olyanok, mint egy külön vidék, melynek rónáin elragadó tájak emelkednek — mint egy-egy külön folyó, melynek partjain szebbnélszebb virágok díszlenek s illatoznak. De ám elszorul keblünk, ha „a keresztyéni vigasztalás oszlopára" tekintünk, s ott a szentírás betűi helyett összegartnadolt pogány bölcsek tanait olvassuk, s a szelíd Jézus helyett, Cicero, Socrates, Plató s több efléléktől kell az örökkévalóság igéit hallani. Nem hiányzanak itt az élet és események képei, Apelles, Raphael, Correggio, Zénó, Aristoteles, Nicomachos, Plinius, Seneca, Husz, Homer, Caesar, Atticus, Demosthenes, Pindarus, Solon, Pericles, Fabriciusok, Mátyás, Hunyadi: mind, mind szerepelnek [itt, mig Nehémiás, Dániel s Krisztus urunk csak egy alig oda tévedt pár szóval érintetnek .... Ez nem jól van igy kedves barátom ! . . . vagy ha : igen ? akkor bizton várnunk kell, hogy a megtestesült rationalismus viharrá fajulandó szele, palástjainkat mielőbb leszaggatja vállainkról .... Azonban ezt leszámítván, „a keresztyén vigasztalás oszlopa" méltó az életre, méltó arra, hogy bárminő drága sírt ékesítsen, s róla, különösen mi lelkészek s tanárok a vigasztalás betűit olvasgassuk, s megszerezzük, annyival inkább, miért „a jövedelem a miskolci helv. hitv. gymnasiumbeli tanári nyugdíjintézet alapjának nevelésére fordítlatik." A 2-dik sz. alatti egyházi beszéd élén, igen egyszerű elöfohász áll, melyet tüzetesen keresztül olvasván, akaratlanul is azon gondolatra jövünk, mikép: a derék szerző, bár szónoklattan mestere, nem tud ugy imádkozni, mint szónokolni. De ezen egyenes baráti vallomás ne legyen félreértett, mert szerintem a kettő közt nagy különbség is van. Mig Révész Bálint s Szász Károly imái, át meg áthalva a kebel minden érzéseit, a menny magas régióin hordozzák a lelket, s nemes resignatio könnyei közt emelik fel a porhalandót a Mindenhatóhoz: addig Dobos és Medgyes velőket és veséket villámként hasogató szónoklatokban inkább erősek, s mondhatnám, utolérhetlenek. Hideg ész fegyvereivel harcolva, szónoklattal meggyőzni az észt — vagy szelíd hitté olvadott imával a sziveket megindítani: egészen különböző hivatás, s kiben a