Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1861 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1861-03-31 / 13. szám

EGYHÁZI ÉNEKEINK TÖRTÉNETE, ISMERTETÉSE, ÁTNÉZÉSE. AZ ÉNEK FOGALMÁNAK MEGHATÁROZÁSA. JAVALLATOK AZ ÉNEKESKÖNYV MEGJOBBITÁSÁRA. (Folytatás). A mi az énekeskönyvek rendszerét illeti, mint olyan, melynek legfőbb kelléke a különbféle énekek egységesítése, valami magas tökélylyel szinte nem dicsekedhetik, mivel a költészet szabta határt átlépve, tudományos formát öltött magára. Oka azon tényben keresendő,hogy az énekeskönyvkiadók tudós férfiak, nem pedig költök valának. Első mozzanatul az egyházi év szerinti rendezést kell tekintenünk, mely bár kezdetnek elég, de arra, hogy egységesítsen, teljesen képtelen. Mert miután Krisztus élete^ t. i. mennyből alájövetele, e földön működése, és ismét mennybe fölszállása, mind a mellett is, hogy a pünkösdi szentlélek kitöltetése a kerekséget zavarni látszik, de csak is látszik, mert az csak ugy tekintendő, mint Krisztusnak az ég és föld előtt lett legfönségesebb megdicsöittetése, — tehát miután ezen történet már magában egy kerek egészet képez, s ehhez járul még az, hogy az ezt tartalmazó énekeket a könyvekben midég az első helyre méltatták, az utána ragasztott darabok csak függelékenként tűnnek fel , a minthogy valóban azok is. E rendszer pedig a később^ időkig föntartotta magát az énekeskönyvekben, azon hozzá, adással, hogy a kiadók, mivel a történetet a philosophus dogmával nem tudták összeegyeztetni, mellé mindég ujabb és ujabb részeket állítottak fel. Igy p. Bornemisza Péter három részre osztott könyvében a praktikus irányú, de az egyházi év szerinti rendezethez oda nem illő confessionalis énekeket, miután az első részhez hozzácsatolta; egy más dogmatikai menetű részt állított fel, mely a teremtéstől kezdve egész végső dolgokig vezeti az olvasó figyelmét. Természetes, hogy valami nagy szabatosságot nem lehet benne keresni. A harmadik részt, minthogy a szerző maga is tankölteményekül szánta, csak erkölcsjavitó olvasmánynak tekintem. Később ismét, miután az ez időben élt Danaeus Lambertus 1577-ben kibocsátott „Ethica christiana"-jával a morált a dogmától külön választotta, s miután a világ is ennek hasznos voltáról meggyőződött, s a morálnak, mint különálló tudománynak tárgyalásával nemcsak megbotránkozott, hanem még teljes mértékben meg is kedvelte: az énekeskönyvek ismét egy ujabb, a morális részszel gyarapodtak. De ez határozottabban csak az 1805-diki lutheránus énekeskönyvvel, a dunántuli superintendentiától kibocsátva lépett életbe. Ugyancsak különálló résznek veendők még a különös alkalmakra való énekek majd egy, majd más cim alatt, melyeket előbb kellett volna említenem, miután a morális tartamú énekeknél elébb vétettek fel az énekeskönyvbe stb. Ebből látni való, hogy az egyházi év szerint való rendezés által az énekeskönyvek tartalmilag egész a szétmállásig eltágittattak. Másik nem oly hosszú idejű rendszer volt az éneknem szerinti felosztás: psalmusokból való isteni dicséretekre (melyek a zsoltároknak molnár Albert által lett kiadása után elenyésztek), isteni dicséretek és dicséretek, vagy énekekre (psalmus, hymnus, oda). De mivel e rendezelben is, kivévén a psalmusokat és az ezekből készített isteni dicséreteket, az egyházi év vétetett fel zsinórmértékül, mint tényleg létező módosítás, s mint olyan, mely korának gondolkodásmódját áz énekekről jelzi, megemlítendő ugyan, de semmi fontossággal sem bir. Ide sorozhatjuk Szenczi Kertész Ábrahám és Márgitai György énekeskönyvét. Csak az ujabb időkben történt nevezetesebb változás a mi, reformátusok mostani és Kiss János 1811-diki énekeskönyve által., A mi az elsöt'iUeti, rendezésével legkevésbbé sem vitte tovább az egységesítés kérdését, s csak is annyiban nevezetes, a mennyiben ujjal mutat az énekek egységesítésének szükségességére. Áz eltérés abban rejlik, hogy itt az egyházi év helyett a polgári esztendő vétetett fel alapul, s ezáltal céloztatott az egységesítés eszméjének végrehajtása. Igaz, hogy e laza kapocs közé, legelöl állván az újévi, leghátulsó pedig az esztendő utolsó napjára való énekek, nemcsak azon kétszáz és egynéhány éneket lehet bele foglalni, a mely benne van; hanem az összes világ bárminemű alkalmakra szóló énekeit is: de épen azért, mivel ily véghetetlen öblös, nem ér semmit, s csak álköntös a különben szép belbecscsel biró énekeskönyvünkön. Másként áll már a dolog Kiss János énekeskönyvével, mely bár négy részre oszlik, mégis nevezetes előhaladást mutat ,,a hittudománynak nevezetesebb ágazatairól szóló énekek" cimü részében az által, hogy azon adventi, karácsom stb. énekek, melyek eddig legelöl szoktak állani, itt a közép helyre tétettek. Nevezetesen Kiss János ugy rendezte e részt, hogy miután szólt az Istenről és annak tulajdonságairól, a teremtésről, az isteni gondviselésről, az emberi természetnek méltóságáról, és végső céljáról, csak akkor tér át a váltság munkájára, ide helyezvén be igen ügyesen és helyesen, az emiitett sátoros ünnepi énekeket. S csak miután mindezeket igy elrendezte, beszél az anyaszentegyházról, Isten igéjéről, a sacramentumokról stb. a halálról, feltámadásról és az örök életről. Azonban ezen énekeskönyv rendszere, hogy ítéletemet kimondjam felette, fölemlített fényoldala mellett is több részre daraboltságánál fogva (lásd az ismertetési rovatot 11. szám) szinte, mint a többi énekeskönyveké, hibás és helytelen. S figyelmet csak annyiban érdemel, a mennyiben emiitett részével uttörés az egységesítésre. Még többet is lehetne beszélni a rendszerezésről, de minthogy az elmaradottak olyanok, hogy különösebb figyelmet nem érdemelnek, de meg ha elösorolnók is, valami kedvezőbb eredményt ugy sem nyerhetnénk, — róla ez úttal emlékezni feleslegesnek tartóin, annyival is inkább pedig, mivel legújabb rovatában értekezésünknek a tárgyalás végett kitüzöttek mindegyike befejeztével midkét lábbal a jelenbe jutottunk; s most már egy más, nevezetesen az a kérdés merül föl: micsoda Ösvényen kell haladni, ha azt akarjuk, hogy mind egyházköltészetünk, mind énekeskönyvi rendszerünk alacsony helyzetéből dicsőbb, magasztosabb polcra emelkedjék ? Mindkettőre könnyű a felelet, különösen ez utolsóra,