Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-12-16 / 50. szám

tiszteletek részére sirkerteinkben állítani célszerű helyiségeket; de az éneklés tekintetéből, melyben búcsúztatnak is, heterodoxáktól sem ovakodnak, természetesen, az orthodoxat is alig sejtő kántoraink, oda látszik érlelődni a jóknak kivánata, hogy közegyházi tekintély rendelne ide legillöbb liturgicumot. Ennek ismét a közönség által is szóló lelke — az ének. Mihezképest ideje volna minéltöbb jó magánkisérletekkel találkoznunk. Avagy bevárjuk-e, míg ez ilyenek szerencséjét megalapítsák egy magyar Young ,,Éjszakái"val és Hervey „Sirhalmai"val. ? Messze tőlünk ez idő szerint reménye is annak, hogy igy felboldogitva lássuk e nembeli szegény szakirodalmunkat. Ébredjetek azért ti, szép hívatásu kornak gyermekei!. mert ha a közönséges és alkalmi templomi énekekre pályázás nem könnyű dolog; ez még nehezebb lészen a mostanig divatozó egyházvidék — s majdnem gyülekezetenkénti különbözés mellett. De épen maga e sokféleség, ez a még ki sem paródiázott hasonlatlanság, oly sok rendbeli részletes érdemeivel, bizonyít a mellett, hogy a tulajdonképen silány és viszszataszitó elmulási eszmének csakis az evangyéliomi ker. hittan és erkölcsi alkalmazhatóság adhat költői diszöltönyt, kizárólag és egyedül. Van-e valahol nyíltabb tér a költő előtt, hogy a kebelnek ellágyult érzelmei útján a lélek legbensőbb szentélyéhez — oly közelről—férkezhessen, — és e romlatag testi életet örökkévalóságra átnemesitő alapigazságokat tárgyaljon. ? . Mert azzal ismét eltévedünk a céltól, ha merő azon gyöngédséges érzékenységgel, ugy mondatott ríkatással kívánjuk zaklatni a sziveket. Az ily nemű költészetnek megáldatott múzsája aztán nem is andalító, virányos Ternpevölgyböl kéjlehelö Helikontetöre; hanem a síroknak — emberileg tekintve — kietlen éjszakájából az örök világosság dicső hónába leng fölfelé, s ragadja magával a krisztusban foglyul ejtett hivő lelkeket, — fő szempontúi vévén az erkölcsileg építésnek minden vallási cselekményeinknél túlnyomóan épitö hatályát. Midőn az énektől különböző e. költészeti nemekre átjövünk, — mi legelöl vala említendő, ide lön fentartva, mint legfontosabb kriterion — s ez az: hogy „tisztán bibliai alapon építsünk!" Az örök evangyéliornnak eszmeköréből, s a hol csak lehető, annak meglepően élénk s gyakorlati irányú előadási modorával lássuk el minden ágozataiban e. költészetünket. Nem ismerjük-e még jól ? vagy alkalmazásában vagyunk kissé gyakorlatlanok ama hóditó erélynek, melyet népszerű e. költészet utján a közerkölcsiségre gyakorolnunk kellene és lehetne — a Biblia által. Nehéz volna elhatározólag szólani e kérdésre: valljon ha osztályozzunke, mint Gellert, — különösen értelemhez, és legkülönösebben szívhez szóló, vagy intézendő e. költészeti alfajokat ? . Wielandnál legalább a „Prüfung Abrahams" és már emiitett „Psalmen" olvasásakor, az élvezet körben felednök az osztályba rendezést, azaz : mindkét részről kielégítést találunk ; ugy több másoknál is. Ha igy hatásosabb, a mi tagadhatlan: tehát igy osztatlanul egységes maradjon a mienk is; most kezdetleg nálunk ez mutatkozik célosabbnak; későbbre majd, ha föltenyészend egy élet — és eröteli sudár, — bocsásson bár két, vagy több ágat. — Igy, a mint vagyunk jelenleg, ugy látszik, mintha gyakorlatlanság és szigorú példányiskolázás hiányának volna felrovandó részünkről az, hogy némely — eszmékben gazdag, jól feltalált darabjainknál a nyelv homályos, ingadozó, a kifejezések erőltetett — és keresettség szinét viselik; mig ellenkezőleg — szép sorokban feladott eszmék szegénysége hat, elkedvetlenitöleg — az olvasóra. Idő és szorgalom majd lesimítják az érdességet!. De az eszmetár kimerithetlen gazdagsága egyedül a Bibliában keresendő, — egészen az eredeti nyelveken tanulmányozásig; valamint ajánlatos Niemayer „Charakteristik der Bibel" — és hasonlókkal közelebbről megbarátkozás. Ezek képezik az itten éj- s nappalon forgatandó példányokat. Sajnos, de szintén uralkodóvá lett balvélemény továbbá az, hogy az általánosan szépirodalmi, s a dolog természeténél fogva, erkölcsi nemesbülést célzó darabok szépmütörvényeinek szigorából néha soknál is többet leengedtetni kívánunk a sajátlag vallási költészet termékeire nézve, mintha mondatnék, pedig ugyan balga beszéd : ha egyébre nem alkalmas a fiu, majd jó lesz papnak.. Ám legyen; kell ide az engedély, miután fődolog a tárgy maga, és az alakiság csupán szolgája annak, — mint nem történhet amott; — de hát akkor mi leend, ha a tárgy fönségét megillető alaki tökélyt is elsajátítani fogtuk. ? . Vannak, végezetre, a mi nyilvános egyházi közéletünknek olyas, minden kegyelettel fölfedezendő és kimélyesen kiépítendő gyengéi, nem csekély számú fogyatkozásai, melyeket nem tanácsos kelletinél pajzánabb irányra hajló szépirodalmi népköltészetünkre s kivált annak sokszorosan hibás illustratioira bíznunk; e. költészetnek illetékes tárgyak ezek. Azonban itt ne véljen senki valamely derogament az ev. egyetemes papságra nézve, mintha e szakot sinórral kivánnók örökségül osztani és kizárólag juttatni az egyházi férfiaknak. Sokkal inkább várjuk és reméljük azon boldog mult idők visszatérendését, midőn e. énekek és hasonlók szerkezésében is érdemet, dicsőséget kerestenek széplelkü, mivelt világiak. Csak arra nem lehet itt fájdalmason nem gondolnunk, hogy mind általában a felekezet, mind különösen a költői tollra hivatalos feleink mulasztása engedett már ekkorig felette nagy térfoglalást a mi e. érdekeinkkel nem mindenkor egy kézre dolgozó népies irodalomnak. Nem valamely fendicsöitett és olyas ragyogó érdemek, zajosan ünnepelt méltánylások, kitüntetések terére szólítjuk a szives figyelmet, a minő élményekkel toborzza híveit a szépirodalom. Mi csak jámbor óhajtásban fejezzük ki azt, hogy bár az önzetlen, és keresztyénség által nemesült resignationak ide fordított szives igyekezetén kivül és felül, épen itt kedvteléses lángelmék ihlete is fogja fel magyar prot. e. költészetünk ügyét: Ugy legyen! — Paul. Németi szerint: „Sic psallet sacra Jerusalem, Et iugum cantu resonans Sionis, Regis aeterni monumenta laeto Pectore dicet." Kentron.. —