Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-12-10 / 49. szám

jon, az 574 forintból egy harminc éves élete biztosítására fordít száz ftig 2 ft 21 krt.; egy harmincöt évesére száz ftig 2 ft. 54 krt., egy ötven éves életére száz ftig 4 ft. 31 krt. s lesz a kilencedik évre 2100 biztositot s564 kamatozó tó'kéje. Kilencedik évben az 564 tőke a 33 forint kamattal s ötven pótlékkal lesz 647 ft. kamatozó és 2100 forint biztosított tőke. Tizedik évre egy hatvan éves ember életére biztosit száz forintot s ezért fizet hét forintot s lesz N. N. megyének a tizedik évben kamattal s pótlékkal mintegy 700 forint kamatozó s 2200 biztosított tőkéje. Körülbelől ilyenformán emelkednék N. N. egyházmegyei gyámolda tőkéje; de annak kiszámítását, hogy a 80 forint harmadrész törvényes kamatoztatás utján hogyan szaporodnék, senki ne kívánja tőlünk, mert ennyi számot is tizenkét év lefolyása alatt sem irtunk össze. Ily tetemes öszszegre bizonyosan nem emelkednék s annyit, mondhatunk, hogy az életben a gyakorlat terén még kedvezőbb eredményt lehetne felmutatni, mint a papíron irva van. Most már befejezhetném értekezésemet, de még néhány itt s ott támadható ellenvetést kell eleve megcáfolnom s néhány szerény tanácsot adnom azoknak, kik ily gyámoldák vezetésével megbíz vák. Azt mondhatná valaki, hogy tiz év alatt nem nagy szaporodék az, melyet felmutattam. Igaz, de azt is gondolóra kell venni, hogy 80 forint alaptökéből indultam ki, s tiz év alatt 80 forintot pár ezer forintra szaporítani izrael bármelyik élelmes fiának is becsületére válnék. Azt is mondhatná valuki, hátha tiz év alatt nem hal meg két biztosított egyén, s akkor nem szaporodik a kamatozó tőke 300 forinttal ? Igaz, de miután mindnyájan halandók vagyunk, nem halhat-e meg öt egyén is, s akkor nem szaporodhatik-e a kamatozó tőke 5 — 600 forinttal? Egyébiránt tegyük fel, hogy senki sem hal meg, mégis ki kívánná felebarátja halálát azért, hogy halála után száz forintot kapjon a gyámolda, hiszen, ha nem hal meg lelkész, nem marad özvegy, és igy segélyezendő. Azt is mondhatná valaki, hol veszünk annyi hatvan éves lelkészt? Ha nem lesz az egyházmegyében hatvan éves lelkész, tessék a 40, 45, 50, 55 évesek életére biztosítani, vagy előfogni egy érdemes polgártárst s annak életére rakni be a száz, vagy kétszáz forint tőke kamatját, a polgártárs halála esetére csak ugy örökölhet a gyámolda, mintha lelkész halt volna meg, sőt az a nyeresége lenne ez utóbbi esetben, hogy örökölt, a nélkül, hogy az özvegyek száma szaporodott volna. Ezzel elszámláltam, ugy hiszem, a felhozható ellenvetéseket s most szerény tanácsaimat adom elő. Biztosítás utján tetemesen lehet szaporítani a gyámoldák tőkéjét az által is, ha egyes világi jóltevők saját életükre, vagy egy másik életére száz-kétszáz forintot biztosítanak a gyámolda számára ugy, hogy biztosított egyén halálakor mindig a gyámolda örököljön. Lehet szaporítani ugy is, hogy a lelkészek rábírják gyülekezetüket, hogy az vagy egyik polgártárs, vagy épen a lelkész életére száz, vagy kétszáz forintot biztosit. Mindezen biztositások mellett a lelkészek se mulaszszák el a saját személyükre való biztosítást, mert, ha haláluk után az özvegynő s árvák még pár száz forint magántőkét is örökölnek, az igen szépen megfér a segélypénzzel. Az egyházmegye pedig igyekezzék, hogy a kebelbeli lelkészek közül mindegyiknek életére biztosítson, mert bármikor történhető haláluk esetében mindig fog örökölni, mert hiszen senki sem kötött szövetséget a halállal , hogy 25 vagy 75 éves korában hal meg. Ha a papi özvegy- s árva-gyámoldák tőkéi biztosítás által szaporittatnak, természetesnek látom, hogy az özvegyek és árvák egyenlően részesíttessenek a segélyezésben, mert hiszen minden lelkész életére egyenlő összeg biztosíttatott, habár 8, 6, vagy 4 forintot fizetett is a gyámpénztárba. Vannak gyámintézetek, hol az özvegy azon arányban részesittetik a segélyben, a mely arányban járult férje az évi betételekhez Én ezen eljárást embertelennek, igaztalannak s Jézus tanaival ellenkezőnek találom. Idvezítőnk a jerusalemi templom ajtajában ülvén, midőn látná, hogy a gazdagok aranyokat hánynak a pörsölybe, a szegény pedig fillért, azt mondá, hogy a szegény többet adott, mint a gazdagok, mert az mindenét oda adta. Miért különböznék tehát tanítvány a mesterétől? Igaztalan azért, mert a gyámolda