Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-11-18 / 46. szám

morant." És ha tovább olvasunk, a pironságunkra felidézett s tán épen ez alkalommal ugyanott történt botrányos jeleneten végig, az 1669. évre érkeztünkben látjuk, hogy mi célból helyeztettek vissza az elűzött szerzetesek, s milyen dicsérő bizonyítványt nyernek a felül, quod pagatim in quatuor Comitatibus Beregh. Ugocha, Szathmár et Marmaros, „Parochis r. catholicae religionis absolute destitutis et non existentibus" excurrerint, et continuo pro incremento. S. matris Ecclesiae ac consolatione Spirituali fidelium zelose in Vinea Domini pro suorum et aliorum salute indefesse laboraverint" (Notitia pag. 97—99) :kétségtelen bizonyosságra emelkedik felyebb kifejezettt állitásunk. A már emiitett tatárjárásnak irtóztató dulásait előző korból egy ,,Renovavi Anno 1713. 16. Aprili" cimü félívnyi jegyzetünk van: ,,Az Isten dicsőségéhez és a parochiához hagyatlatott szántóföldek"röl; egy másik ujabbkori s még kisebb darabon hat rendbeli ily célú földadományozás után jegyezve: „Haec legata sunt Ao. 1680." — és 1710-dik év után szinte ily jegyzés alakban írva : „tempore Pestis." — Egészen határozatlanul áll némely földek jegyzéke után: „tempore Rev. Dni Mich. Viski," — a ki e szerint — tudtunkra legrégiebb korbeli lelkipásztora fogott lenni sz. gyülekezetünknek. Maga a jegyzék irója, Mich. P. Gyarmatthy felül nem bizonyos: pap-e vagy gondnok ? csak ennyi utániratot hagyván nevével: in Keresztúr ; a hihetőség inkább előbbi sejtelem mellé szavaz. Nem egyházi, hanem köztudományossági s legközelebbről nyelvészeti szempontból érdekes régisége e. levéltárunknak egy 1616-dik évi mart. 6. keltű eredeti okirat: Az Kerezturi erdes tilalinarol való level, — az akkor itt legfőbb birtokos Újhelyi-család tagjaitól. — Ezeknek alapján lehet immár fogalmunk, söt meggyőződésünk arról, hogy valóban létezett, és tán a kicsinyek közt nem legcsekélyebb volt a t. keresztúri e. közönség a 16. és 17. század folytán, és hogy a tisztább hitigazságok által élénkebb lángra gyulasztott vallási buzgóság, egyházi közszellem ki is mutatta jó cselekedetekben az ö munkásságát, ennél fogva eléggé tisztességes önállást vívott ki és biztosított itt nálunk ö magának, mint anyaegyház, melynek nevében is aláíratott 1567. a Helvetica Confessio a debreceni zsinaton; bár akkor még s azóta is 1822-ig a beregi egyházmegyéhez tartozott (mint História Eccl. reform. Lampe pag. 608. Processus IV. följegyezve találjuk) több ugocsamegyei testvéreivel. II. A világosabban láthatás, adatokkal támogatható történelem korszakát reánk nézve megnyitja, melyről már többször emlékeztünk: az 1717. évi siralmas pusztulás. Erre nézve is pedig egyenesen szóló bizonyságunk — a Notitia mellett — ismét csak a honi köztörténelem, — és közelebbről nálunk meglevő 1783. május 16. keltű okirat, melyben ezt olvassuk: „ . . . . asszonynak idejövetele Chozzávethetöleg 1750 vagy 60) előtt a tatár által megégetett fedelét a templomnak s belső részit megépitteté, parochialis fundust is acquiralt az ecclesia." — Hogy ezen ujból fedelezés a mostanig szilárdul fenálló s emlékezetbaladó korbeli vastag kőfalakra történt, az kétséget nem szenved; inkább annak fölidézése nem dicsér bennünket, hogy a mint az 1834. oct. 15. reggeli istenitisztelet alatt történt földrengés itt-ott megsebzé azok épségét, csak mostan jutnak eszünkbe a kijavittatásnak s általában némi belső tisztogatásnak gondjai. A templom, mint ódon, fél— gótszerii épitmény, egy nagyobb és kisebb részből áll, — s a nagyobb résznek mennyezete — mint felirata mutatja — 1753. junius hóban készült el, és ezen distichonnal ékeskedik : „Martini (B) Kaposi Pastoris tempore Templi Hoc Laquear structum est San .... ipse Deus." A kisebb rész mennyezetén felirat: 1807. Pünköst havának 6. — Nem egészen önerejéből fogta ezt cselekedhetni kis egyházközségünk, hanem a szeretetnek fillérei segélendették reá, mit tanusit az egyház ládájában levő, könyöradományoknak kiküldöttek által gyűjtésére használtatni szokott diplomaticus bádogpersely, vagy belakatolható buksza, és hihetőleg ennek alkalmából gyülekezett hozzánk azon 30 darab ezüst pénz, leginkább I. Leopold, I. József, porosz (nagy) Fridrik idejükből valók —, melyekkel épen szándékozunk valamelyik tudományos intézetünk ilynemű gyűjteményét megajándékozni. De nyilvános bizonyság az is, hogy 1742. január 16. Vásárhelyi P. Sámuel — akkori lelkipásztor — egy darabka papiron beszámol az egyház javára : „Isten szerelméből collectalt"- 22. vonás forintokkal; — ugy szinte ez időtájról való lesz bizonyos tekintetes nemes céhhez folyamodása a t. keresztúri papnak híveivel együtt, évszám és név aláirás nélkül; céhtársaság pedig közelünkben alig lehetett más helyütt, mint a dél felöl szomszédos T.-Ujlakon. — Még akkoron a kelet felől jövőnek két házsor egyenközü vonalai közepén, egészen szemközt a díszes, vagy akkor sárfertöben ülö téren először a paplak, utána templom, — ettől külön, de mindjárt előtte a torony s ugy folytatólag és végezetre az iskolaház feküdtek. Azóta már eltűnvén helyéről a paplak, jutányos zálogváltási szerződés utján előbb a t. Újhelyi-családtól 1760., majd ismét 1783. csere által T. Dobsa F. úrtól az északi oldalon házsorban fekvő telek lön megszerezve, melyre 1741-ben kezdett építtetni a mostan fenálló, különben eléggé diszes, kényelmes, de hibás alaptervezetü papilak. Jelenlegi iskolaházunk építése iránt 1799-dik évben szerződött az egyház uszkai ácsmerter Molnár Györgygyei. 1783. august. 18. jött le a megyéről a helytartósági engedély a rozzant torony megépithetésére, melyet bámulatos ügyességgel és igen szerencsésen eltalált torony alakra, egészen fából, bezsindelyezett oldalakkal és alsó ernyővel, készítvén mesterei, emlékezetüket ily feliratban adták át a maradékra: „Mi Nagy Mihály és Márton István csináltuk Anno 1784. Főcurator Diják István ur, Főbíró Ilosvai János ur, egyházfi Varga István uraimék idejekben." Ezen toronyban levő nagyohb, most egyetlen harang körirata : „In nomine Dei fusa est haec campana ad usum Ecclesiae reformatae T.-Kereszturiensis 1787. Die 3-a Augusti." Súlya 3 mázsa, 12 font. A kisebbik, melyet 1849-dik évi emlékezetes viszontagságai után jelenleg — mint tudjuk — a cs. k. aradvári szertárból 1856. febr. 12 téritvény mellett használatra a rác-csanádi n. e. gör. katholika egyház vett által és