Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-11-11 / 45. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI ES ISKOLAI LAP SZERKESZTŐ- ES KIADO-li i v a t a I : Lövészutca, 10. szám. 1. emelet. ELŐFIZETÉSI DIJ : Helyben : házhozliordással félévre 3 frt. 50 kr., egész évre 7 forint — Vidéken: postán szétküldéssel félévre 3 frt. 70 kr., egész évre 7 frt. 40 kr. Előfizethetni minden cs. k. postahivatalnál; helyben akiadóhivatalban. HIRDETESEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 ujkr. Moldva és Oláhországi missic. (B. M.) Lapunk mult számának vezércikkét azzal fejeztük be, hogy darab ideig- házi dolgaink rendezésével foglalkozni feladatunk. S mégis ime első alkalommal is oly ügyre hivjuk fel a protestáns közönség figyelmét és részvétét, mely első tekintetre épen nem házi ügynek látszik. Látszik mondom, mert valósággal a keresztyén egyház egészséges és erőteljes volta minden időben abban nyilatkozott, mennyire jár el abban, a mit az evangyéliomigy fejez ki: „Az embernek fia azért jött, hogy megtartsa azt a mi" elveszett valau (Máté 18, 11). Minél erősebb a keresztyén meggyőződés, minél világosabb a tudat az evangyéliom világidvezitő hatásáról, annál nagyobb az ösztön, azt minden népekkel közleni, azt terjeszteni, annál nagyobb a missiói hivatás. Szóval a missiói munkásság mindig legbiztosabb hévmerője a keresztyén vallásos életnek. A magyar protestántismus e téren még semmi eredményt sem tud felmutatni, ami nem legkedvezőbb tanúbizonyságot tenne vallásos életünkről; ha azt is fel nem tudnók mutatni, hogy a magyar protestántismus mint ecclesia pressa annyira el volt eddig foglalva önfentartási küzdelmeivel s belügyei rendezgetésével, hogy a kivüle esőkre — ha akart volna is — legkisebb gondot sem fordíthatott. Istennek hála, a magyar haza fölött mindinkább derül az ég s a mely mértékben visszanyeri az vesztett jogait, teljes reményünk lehet, hogy a protestáns egyház azon mértékben bontakozik ki azon nyomott és küzdelmes állapotból, melyben századok óta nyomorgott s elérkezettnek látjuk az időt, hogy tegyünk valamit benső egyházi életünk erősbitésére. Paradoxonnak látszik és mégis igaz, hogy a buzgóság annál jobban növekszik, minél gyakrabban vesszük igénybe s hasonlit a sareptobeli özvegyasszony olajos korsójához, melyben annál inkább szaporodott az áldás, minél többször nyúlt annak tartalmához. Ne gondolja mind a mellett senki, hogy talán távol pogány világrészekben élő embertársaink ügyében akarom olvasóink figyelmét felhívni. Nem, mint semmiben sem vagyok kedvelője a hirtelen s nagy ugrásnak: ugy most is egy hozzánk közel eső érdekben akarok szót emelni. Véreinkről, idegen nép és más vallásúak közt elszórt véreinkről van itt szó; azon a haza kebeléről leszakadt magyarokról, kik Moldva és Oláhországban elszórva élnek s valamint anyai nyelvük édes hangjait gyéren hallják: ugy csak elvétve részesülnek a vallás íidvözitő áldásában is, s közel a veszély, hogy magukra hagyatva, maholnap megszűnnek magyarok és reformált keresztyének lenni. A ki ismeri azt a kölcsönyviszonyt, a mely van a protestáns vallás és nemzetiség közt; a ki tudja, hogy a mely nyelven hirdettetik valakinek Isten igéje, mely nyelven imádkozik Istenéhez, azt, és csak azt lehet anyanyelvének mondani : megérteni fog, ha azt mondjuk: mentsük meg Moldva és Oláhországi testvéreinket egyházunknak és megmentettük őket nemzetünk számára is. Ugyanazon köteléknél fogva, a melylyel érezni fogják magukat a magyar protestáns egyházhoz kapcsoltatva lenni, érezni fogják magukat Magyarország fiainak is lenni. Kettős kötelesség tehát az, melynek teljesítésére olvasóim figyelmét ezúttal felhívni bátorkodom. Vallásunk és