Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-10-21 / 42. szám

csalárd testvérek gyanúsításainak — a kik nem gondolva régibi) elveikkel, — most az autonom egyház legelkeseredettebb ellenségei—köszönhetjük a dolgok ilyetén szomorú fordulatát. — Azzal vádoltatunk jelenleg, hogy iskoláinkban oly szellemet ébresztünk, táplálunk és terjesztünk, mely a német elemmel egyenesen ellenséges irányú. Folytonos pénzbeli szükségeink fölötti panaszaink azzal a szemrehányással utasíttatnak vissza, hogy annak magunk nem akarjuk jobbrafordulását, — minthogy szerencsétlen megvakultságunk s nyakaskodásunkban a m. kormány által felajánlott segélyt dacosan visszautasítjuk; sőt hitbuzgalmukban attól is tartanak, hogy a G.-A.-egylet szemrehányást vonhatna magára az által, hogyha ezen úgynevezett ellenszegülő gyülekezeteket továbbra is segélyezi s ez által a magas kormány irányábani dacolásukban erősíti, — sőt utoljára az austriai statusokban működési teréről is leszoríttathatnék. Ezen szemrehányások és vádak megcáfolása e nagyon tisztelt gyülekezet előtt nem szándékom; hanem a hálakötelesség által kényszeríttetve vagyok azon kérésem megújítására: őrizkedjék kiki elhamarkodott ítélettételtől, bízza azt az időre, a mely német testvéreinket bizonyosan jobb véleményre s azon meggyőződésre birandja : hogy az igazság és szent jog, mi velünk van szövetkezve. II. Nyilatkozat és terv. Több izben már tétetett említés a lapokban, miszerint a németországi Gusztáv-Adolf-féle társulat , mult, Ulm városában tartatott nagygyűlésében, a magyarhoni protestáns egyházaknak nyújtandó segélyezést, „bizonyos elvek megtagadásához" kötötte volna. Ezen általunk megtagadandó elvek alatt pedig, az illető tisztelt cikkírók, részint autonomiánkhoz való hűséges ragaszkodást, részint pedig nemzetiségünk iránti buzgalmat érteni látszanak. Én, ki a kérdéses egylet mindennemű tagjaival több évek óta folytonos érintkezésben vagyok, s azokkal az emiitett elvekre nézve is, kivált az utolsó időkben nézeteinket közlöttem, s viszont ők nézeteiket velem, oly helyzetben vagyok, miszerint mindenkit biztosíthatok, hogy azon vélemény, mintha az egylet kegyes adományait, altaljában véve, bizonyos elvekhez kötné, „alaptalan," s hogy e hír kútfeje nem lehet más, mint „félreértés." Sőt bizonyos az, hogy miután épen e szállongó hir következtében , az egylet elöljáróit directe megkérdeztem volna : váljon igaz-e az, hogy az egylet ezután csak a pátens szerint szervezett egyházakat fogja segilni? a központi elnökségnek (Centravorstand) egy jelentékeny s nagy befolyású tagjától választ kaptam, melyben szórulszóra következő nyilatkozat áll: „In Ilire nationalen Fragen können wir uns nicht mengen, und von allén Unternehmungen, die mit der Verfassungsfrage zusammenhangend, deren Unsicherheit theilen, haltén wir uns yöllig fern. Das hievon unabhángige rein kirchliche Gemeindeleben werden wir nach wie vor nach Kráften zu unterstützen suchen. Bei unserm fortgesetzten Wirken für Ungarn werden wir uns übrigens wieder mehr auf dieses rein gemeindliche Kirchenleben zurückziehen, und in der Unterstützung des Gymnasialwesens — die állmaiig weit über unsere Iíráfte angespaunt war — uns auf ein Minimum beschránken." — Ehhez nem kell commentar! Igenis, mint a Samaritanus, ki a megfosztott és megsebesített vándort, nem nézve arra, váljon pogány-e vagy zsidó, Samaritanus, Sadducaeus, vagy Essáus-e? ápolá: ugy működik a Gusztáv-Adolf-féle egylet a protestáns világban, segítve és ápolva, hol segítségére s ápolására szükség van; nem nézve arra, váljon melyik zászlóhoz tartozik, emez vagy, amaz szerencsétlen egyház. Ne gyanusitgassunk tehát, uraim, hanem imádkozzunk inkább a mennyei atyához, hogy a protestantismus ezen legiidvösebb egyletét, — mint a legtisztább keresztyén elvekből kinőtt gyümölcsfát, — oltalma alá véve, annak működését a legnagyobb sikerrel koronázni kegyeskedjék! Én egyébiránt tökéletesen osztom azoknak véleményét, kik azt mondják, hogy ideje volna a koldulással felhagyni, és saját zsebeinkbe nyúlni. Igenis, nyuljunk azokba, még pedig jó mélyen; mert ki magamagán segíthetne, és nem segit, az nem érdemes, hogy mások rajta segítsenek! — Ha károsult, leégett, szétdúlt, szóval szerencsétlen egyházaink a kérdéses egylethez fordulnak, nála segélyezést keresendők, ez a maga helyén van, ezt roszalni, kárhoztatni nem lehet; de hogy mi seregesen oda járulunk, hogy nevezetesen „tanodáink fentartására segélyezést kérünk," ez csakugyan szégyen! Tanodáink, tudniillik többnyire nem egyes egyházak, hanem egész esperességek, sőt egyházkerületek vállalatai. Már pedig azon esperesség, vagy egyházkerület, mely a neki szükséges tanodát, vagy tanodákat fentartani nem akarná, nem érdemes, hogy tanodái legyenek ! De mikép segítsünk már a dolgon ? A megadóztatásnak nem vagyok barátja, mert nem igen practicabilis. Néhai nagytiszt. Schtcartz Mihály a tiszai kerületi gyűléseken az ö garasát, mint Cato Carthagó szétrombolását minden alkalomkor sürgeté, s egy krajcárt sem kapott! Megpróbálhatjuk egyébiránt ezt is, s eszközöljük a mennyire lehet, de azonfelül tegyünk mást is, nevezetesen ezt: Alapítsunk egy „központi egyházi segélypénztárt," még pedig igy: Minden egyházban tartassék egy nagy közgyűlés, melyben az elnökség a segélypénztár alapítását az egyházzal tudatni, s a híveket annak erélyes és buzgó pártfogására felhívni fogja. Ez történjék a szószékekről is. Ezután rögtön aláírási ivek köröztessenek az egyházakban, melyekkel előkelő, tisztességes presbyterek egyházaikat bejárni, s mindenkit — kivétel nélkül — egyszermindenkorra adandó „önkénytes adakozásra felszólitni fogják. Nekünk, ágost. hitv. evangyélikusoknak van kerek szám szerint 550 anyaegyházunk. Vegyük már most, hogy ily erélyes és szorgalmatos gyűjtés következtében, az egyházak egyremásra adnak például 50 ftot; lesz azonnal 27,500 ftunk. Továbbá, minden egyházban ezen segélypénztár javára offertorium tartassék, mely az egyes egyházra egyremásra csak 5 ftot számítva, behozna 2750 ft. s