Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-09-25 / 38. szám

PROTESTÁNS EGYHÁZI IS ISKOLAI LAP SZERKESZTŐ- ÉS KIADÓ-hivatal: Lövészutca, 10. szám. 1. emelet. ELŐFIZETÉSI Dl J: Helyben : házhozhordással félévre 3 irt. 50 kr., egész évre 7 forint — Vidéken: postán szétküldéssel félévre 3 frt. 70 kr., egész évre 7 frt. 40 kr. Előfizethetni minden cs. k. postahivatalnál; helyben akiadóhivatalban. HIRDETÉSEK DIJA: 4 hasábos petit sor többszöri beiktatásánál 5 ujkr., egyszeriért 7 ujkr. sorja. Bélyegdij külön 30 Hjkr. Többíelölröl érkezett felszólítások következtében negyedéves előfizetést is nyitunk (oct.—dec.) 1 fr. 85. krjával. Egyébiránt még egész és félévi példányokkal is szolgálhatunk. Szerk. Esdőszózat a Libanonon lakó keresztyének nevében. Már néhány hét óta minden irányú lapok hasábjai azon bőszült vérengzések leírásával telvék, melyeknek színhelye Libánon vidéke. Ezen vérrel irt tudósítások nemcsak elkeseredett boszankodást idéztek elő minden becsületes keresztyén kebelében, hanem egész Európa rokonszenvének fájdalomérzetét is felküllötték. Tizenhatezer keresztyén férfi, nő és gyermek meggyilkoltatott. Hetven, nyolcvan ezer hazájából elűzetett s azok közt mintegy húszezer Özvegy s árva hontalan bujdosik kenyér, ruha és fedél nélkül. Háromszáz falu és város hamuvá égettetett; magában Damaskusban hatezer ház leromboltatott. Háromezer hajadon és nő török hárembe hurcoltatott. Az elfogotlak kínoztattak, meggyilkoltattak, kifosztattak, megégettettek, megcsonkíttattak, hitük megtagadására, török nőkkeli házasságra kényszerittettek, míg a leányok megfertőztettek. Mindezek oly számok és tények, melyek hangosabban kiáltanak minden segélykiáltásnál s képesebbek szánalmat gerjeszteni, mint minden ékesszólás. Római kalholikus keresztyének, sőt zsidók hordják össze áldozataikat azon nyomorultak számára, kikre drüzok és törökök kiengesztelhetlen dühök egész mértékét kiöntötték; hát mi protestánsok hidegen hátra állanánk-e ? ily nyomasztó körülmények közt nem sietnénk-e keresztyéni szeretetünket hitmunkásságunkat kitüntetni. Ne kérdezzük, kik azok a „maronilák ?" Elég tudnunk, hogy Jézus nevében imádkoznak, Krisztus az ö megváltójuk, Uruk és Istenük. Elég az, hogy szenvedésük hitbajnokokká s kínos haláluk vértanúkká szentelte őket a mi szemünk előtt, mert még halálhörgéseik közt is ellenségeikért imádkoztak. Az ö ellenségeik, hitünk ellenségei. A kasbeyai vérfürdőnél 200 protestáns keresztyén is kigyilkoltatott s csak kettő menekülhetett Beyruthba, a protestáns hittéritők megölettek, megcsonkíttattak, házaik, templomaik leromboltattak. Azonban tegyük fel, hogy Syriában nevét sem ismerik a protestántismnsnak — a mi pedig nem áll — nem ez e azon kínálkozó alkalom, mely hathatósan int és serkent, hogy épen most minden hitfelekezetességen felülemelkedjünk, az egyes egyházakat elkülönítő válaszfalakat ledöntsük s a római és görög egyház jajveszéklö tagjaiban Krisztus testének szenvedő tagjaira ismerjünk, szánalomkönyüinket az ö fájdalomkönyüikkel egyesítsük s szivük által szivünket a részvét érzetének feltárjuk s kezük állal irgalmas s alamizsnálkodó kezünk után nyúljunk ? A pogány Róma egyik híres írója ezt mondja : „Ember vagyok, azért nem hiszem, hogy a mi a nagy embercsaládot érdekli, tőlem idegen maradhatna." Hát mi keresztyének nem jogosabban mondhatjuk e: „Mi keresztyének vagyunk és a mi Idvezítönk vallásával érintkezés-vagy összefüggésben áll, nyilatkozzék az bármely néven vagy alakban, szivünk, hitünk s szánalmunk ajtaján meghallgattatás nélkül nem zörgethet." Ugy van, lehetlen, hogy az elűzött, kifosztott s tátongó sebeikben fetrengő maronitákban testvéreinket ne tekintsük, kiket drusok és törökök azért üldöznek és sanyargatnak, mert mint mi, Krisztus nevére kereszteltettek. Fel tehát hitsorsosok, tárjuk fel szivünk ajtaját, vessünk el minden előítéletet s felekezetességet; ne dugjuk be fülünket a jajveszéklö özvegyek és árvák segélykiáltása előtt, kik nemcsak földi vagyonukat, hanem férjeiket s szüleiket ís siratják; Istenért, Isten szerelmeért ne taszítsuk vissza a felénk nyújtott rimánkodó kezet, hanem ahhoz való szeretetből, ki ámbár gazdag volt, érettünk szegénynyé lett, hogy szegénysége által minket meggazdagitson, nyissuk meg erszényünket, hordjuk össze áldozatainkig szenvedő embertársaink javára, megemlékezvén Ií^vT szavára : „Jobb adni, mint venni."