Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)

1860-08-19 / 33. szám

egyszerre sokat markolunk, s keveset szorítunk; egyszerre mindent alaposan, rendszeresen — semmit alaposan, semmit rendszeresen. — IV. A tantárgyak mily mértékben s mi tanmódszer szer ént tanittasanak. Leronthatlan elv: ,,A tudomány becsét nem az méri, mennyi, kézzel fogható haszna van az életben; hanem mennyire táplálja, és fejleszti a lelket." Ennél fogva a tantervben foglalt tudományok ; mind tanitandók; de sohasem teljesen kimerítő mértékben. Az algymnasiumban, vagy a lelki tehetségek első fokán, csak mint alak, és anyag a fögymnasiurftban, vagy a lelki tehetségek második fokán, csak mint lényeges tartalom, s alap törvény, mi buzdításul s segédül szolgál a tanulónak arra, hogy magán szorgalommal magát ez vagy amaz tudományban tovább képezhesse. Ebből következik, hogy a tanulót túl terhelni nem szabad. A tanmódszer nem csak a tudományhoz, de a tanítandó lélekhez is alkalmazandó. Mert valamint a magában legjobb eledel is meg nem emészthetve — nem válik vérré; ugy a tudomány is bár mi tudományos rendszerrel előadva, ha föl nem fogható, meg nem érthető — nem lesz lélek. . . Ennél fogva az algymnasiumban, hol az értelmiség csak alapja, a teljesebben fejlődő tehetségeknek — a rendszer is csak alap legyen, csupán világosság: tehát épen nem szabad a tudomány rendszerét adni, csak „az eltanitandó részekben legyen rendszer," az az világosság, értelmesség. A tankönyvek cz alapon írandók: tehát csak anyagot és alakot adjanak az érzelemnek, emlékezetnek s képzeletnek. Az író lángelméje, a tankönyv remeksége ott tűnik ki, hogy a tudomány nagy egészéből, miként tudja, mind később a tudomány rendszeréhez alkalmazható, mind most a lélek rendszeréhez alkalmazandó részeket legkellöbben kiválasztani : s a legvonzóbb alakba öntve a legvilágosabban, s rövidebben előadni. A főgymnasiumban, mind inkább inkább előtérbe lép a rendszer, az irodalom, a költészet, s szónoklattan már rendszeresen taníttatik, csak hogy az első két osztályban az értelem számára, tehát nem annyira egészben, mint részletesen; főleg az alakok, s az egyes fajok részleges ismertetése: az irodalom igazi rendszere, a felsőbb osztályokban az észtannak, és szépészetnek hagyatván fenn. A vallástanból a heidelbergai káté magyarázandó; utána a hittan, s az egyháztörténete, szervezete, s joga, következvén rendszeres, összefüggő magyarázattal. Az 5-ik s 6-ik osztályban a görög s római világ részletesen tárgyalandó, mivel ez e humanitás igazi világa. Ezután az egész világ történet-rendszerben. A mórtanból, természetrajzból szinte a legjobb részek tárgyalandók részletesen, hogy a mértan, s természettan külön külön egy éven, a történet s természetrajz két vagy három éven keresztül rendszeresen taníttassak. A bölcsészetet is előzze meg az elemező logika s aestheti<?a. A tankönyvek ez alapon írandók. FŐleg azon tankönyvek, hol a rendszer adatik, legyenek a lehető rövidek, csupán a lényeges részek emelendők ki, az apróbb részletek — tudottakul, vagy megtanűlhatókul vétetvén. Hogy így a tudomány rendszere, világosan, határozottan, s maradandón olvadjon át az ész rendszerébe ; s a tanuló tankönyvének tartalmát tisztán, s egészen sajátjává tevén — ne higyje, hogy mindent tud, delegyen bátor magát e szakban magán szorgalommal tovább képezni, s tankönyve segítségével, képes legyen az e szakban irt könyveket áttanulmányozni s megérteni. A vastag kötetek tehát, hol a fa miatt nem látni az erdőt, a rendszer ürességében nem találni a részeket, a részek halmazában, nem látni a rendszert kiküszöbölendők. Ha maga a tanitás géniális tanárt kiván; a jó tankönyvek, csak lángelmék szüleményi: ezért tankönyvekre a legnagyobb jutalmak tüzendök ki; mert jó tankönyvek nélkül a tanrendszerben nem lesz beszélő lélek. A tankönyvek Íratását, megbirálását, s jutalmazását, nem lehet az illetőknek eléggé lelkükre kötni. Én nem ismerek minden tankönyvet, de a nyelvekre, s irodalomra, miket ismerek — tankönyvül egyiket se fogadnám el. — V. A tanítás minő rendszerben történjék. Az algymnasiumban osztályrendszerrel, azon lélektani oknál fogva, hogy a gyermek lelkében, erkölcsi, s tudományos képzésében — az egység csak igy állhat elő. Azon ellenvetés, hogy több szem többet lát, a gyermeket mind erkölcsi, mind tudományos tekintetben jobban kiismeri — megcáfolható: „quot capita tot sensus." A hány tanár annyikép gondolkozik, s tapasztalatból mondhatom, hogy erkölcsi-, nevelési tekintetben a sok tanár a gyermeknek ártalmára van. Mert föltéve, — a mi mindig csak postulatum — marad, hogy tanárok, mind egyetértők, de egyik gyöngébb, másik keményebb, egyik folytonos figyelemmel kiséri a növendékeket, másik nem, egyik a kicsiségig szigorú, másik elnéző sat. — mind ez a gyermeknél mind tanárai irányában, mind magában rosz hatást szül. A tanításra nézve pedig szinte káros a sok tanár. Mert a mint lélektanilag kimutattam — a gyermek „alak" által sajátít; a tanuló, a tudó lélek pedig, bár megkülönböztessék is — mindig „egy:" az alaknak tehát a tanitás modorának a lehető „egynek" kell lenni. Sok tanár különböző modorával ugy megzavarja a legjobb tehetséget is, hogy tudományában egység, világosság s bátorság soha se lesz. Az algymnasium tárgyait tudhatja, minden erre készült tanár, legalább oly mértékben, mint ezt a tudomány s idő egy kézbe jöni megengedi. A fögymnasiumnál ellenkező eset van. Azért itt a tanitás „szakrendszerrel" történjék, azon lélektani oknál fogva, hogy az ifjú lelkében, az algynasiumban nyert egység minél gazdagabb részletekre fejlődjék. Erkölcsi tekintetben is, e serdülő korban, midőn az indulatok forrongani kezdenek, a test a lélekkel harcra kél: igaz, és üdvös, hogy több szem többet lát, nagyobb erő inkább fékez. A tanításnál pedig fődolog, hogy a növendék, a mit tanul — értse; az értelemnek pedig egyedüli próbája, ha *