Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1860 (3. évfolyam, 2-52. szám)
1860-08-19 / 33. szám
minden oldalról megforgattatik; a több tanár különböző modorban, de egy iránynyal hatván az értelemre, ezt csak ébreszti, fejleszti, világositja, és erösiti. A fögymnasium tantárgyai külön tanárokat kívánnak. Mivel pedig az erkölcsnek minden osztályban, egyenlőnek, azaz jónak kell lenni: legyen az egész gymnasiumon keresztül minden osztályban, osztálytanár, ki az erkölcsi felügyelet s fegyelem egységét képviselje. Mivel pedig a tanításnak, az egész gymnasinmon keresztül összevágón kell történni: legyen a tanári karban egy igazgató tanár; a ki a lelke és szive legyen a tanári testületnek, s ne járjon sorra évről évre, hanem évenkint, vagy legfelebb minden három évben újra választassék, s ha erre az volt — érdemes: választassék újra meg újra, mig csak megérdemli. — Mivel Sebessi a tanárokon kezdi értekezését; a tanárokról lévén szó; erre is akarok felelni. Én nem tudom,; ha van-e pálya, mi a társadalomra nézve hasznos, hol meg ne kívánnánk, hogy emberei szívvel s lélekkel reá termettek legyenek. így Sebessinek szép igényei, bár helyén vannak, csak a már ismert kivánatok ismétlései szónoki nyelven, mire én, a szónokok legnagyobbikával, Demosthenessel felelhetek. Midőn ez az athénieknek szemére lobbantja, hogy Fülöp, nem annyira saját ereje, mint az athénieknek gondatlansága által jutott oly nagy hatalomra: elmésen ezt jegyzi meg, hogy ,,ha Fülöp valamit szenved is: szerencsénknek köszönhetjük, a. mi mindig jobban gondoskodott rólunk, mint mi magunkról." így vagyunk mi tanárainkat illetőleg. Még mindig ifjaink közül a legkitűnőbbeket kiszemelhettük elválaszthattuk — és ez a tanárságot örömmel elfogadta. Tanáraink között talán nem találhatunk egyet, ki igy ne lett volna elválasztva. Én ha az életpályákon végig nézek, s látom a kitűnő emberek itt erkölcsi, s anyagi jutalmakkal mint méltányoltatnak, s a legkitűnőbb, s legfáradhatlanabb tanárnak, jelenben s jövőben, anyagilag mi a jutalma, erkölcsileg mi az elismerő méltánylata, vagy hogy egyházunkból ki ne menjek, csak egy jó papsághoz képest is mi az állása : Demosthenessel kell felkiáltanom: ,,a szerencse még eddig jobban gondoskodott rólunk, mint mi tanárainkról." Szép szó ez : „keressük, kérjük, kívánjuk, ébreszszíik és tartsuk ébren a tanárok egyenkinti, de főleg együvé ható tántorithatlan buzgóságát: irtsuk ki ellenben az olyan tanárt, sőt ha kell az olyan tanári testületet is, kik a szolgai kötelesség és nyomorult kenyérkeresetből gyötrik önmagukat, megrontják a társadalmat, elorozzák lelketlenül az egyház drága kincseit, a fejlődni kivánó, de mesterségesen megrontható ifjak szellemét:" De erre csak egy a felelet: emeljük, képességük s fáradozásukhoz méltóvá állásukat, biztosítsuk jövőjüket. A kirtást illetőleg pedig, ha van ily tanár, vagy épen testület — szégyen az illetőkre, ha a kiirtásra figyelmeztetni kell. Mióta a reáltudományok a gyakorlati életben ennyire fejlődtek s jutalmaztatnak, manna nem hull az égből: tehát adjunk tanárainknak kenyeret, hogy ne kénytelenittessenek keresni. Mióta az életből az erkölcsi szép ügy eltöröltetett, a legtöbb ember csak kötelességből cselekszik: tehát hogy tanáraink igy ne tanítsanak; vegyük körül őket erkölcsi szeretettel, s tisztelettel. Mig ezt nem tehetjük, ne philipikázzunk annyira ellenük, hanem adjunk hálát az eddigiekért Istenünknek, s kérjük továbbra is, hogy gondoskodjék jobban rólunk, mint mi tanárainkról, s adjon, mint eddig ezután is csekély jutatalomra — kitűnő tanárokat. — VI. A tanórák. A gymnasium csak előkészület az életre: tehát fő, hogy erre idő engedtessék. A gymnasiumban telik el az élet legszebb kora — a serdülő, és ifjú kor: az Isten e legdrágább, senkitől vissza nem adható adományát elrabolni — semmi jövő reménye alatt; az ifjúból a szép érzetét kioltani, az ifjútól a szép gyönyört s mulatságot elvenni — a jövőnek semmi komoly szine alatt, nem szabad. Mert a gymnasiumban, mindig csak embert, s csak emberré: tehát testet és lelket, szivet, és észt — együtt, s eggyé növelünk. Ennél fogva a tanórák csak annyira szabandók, s ugy beoszdók; hogy az ifjúság szépen, életkedvvel fejlődhessék, a tudományok iránt, tanulás közben szeretetre ébredjen, tehát azokban se bele ne fáradjon, se bele ne unjon. Ez magában igen szép s igen könnyű kívánat, de valósítása legnehezebb, s ki itt határozottan nyilatkozni mer, legtöbb ellenmondásra talál. Ha az órák számát kevésre szabja : a tudós urak mondják; nem ért a tudományhoz. Ha sokra méri, az emberbarátok fölszólalnak, megöli a tehetségeket, a sokkal nem megy semmire. Azonban nekem, ki a tudományok alapjául a lelki tetehetségeket, s a lelkitehetségek táplálékául a tudományokat vettem: az órák számát határozottan kimondani nem nehéz, azokkal kik ellenkező nézeten vannak, szembe nézni, nem nagy bátorság kívántatik, mert tudom, a kik sok órát kívánnak, a tudományokat tul becsülik, kik a kellőnél kevesebbet óhajtanának — a tudományokat igaz értékükben nem méltányolják. Azonban mielőtt határozottan szólanék, egy kivánatot, s egy elvet kell előre bocsátanom. E „kivánatot:" hogy a tanár teljesen tisztában legyen tárgyával azt mind részeiben, mind rendszerében a lehetőleg ismerje ; igy tud rövid lenni alaposan, hosszú, gyönyörködtetön, világosan; külömben ugy nem végez 5, mint 10 óra alatt. Ez elv: hogy a növendéknek legalább is annyi idő engedtessék az átdolgozásra elsajátításra, mint a tanárnak a magyarázatra; azon lélektani oknál fogva, hogy az algymnasiumban az „emlékezetnek" idő kell az alakszerénti betanulásra, a főgymnasiumban pedig idő kell as „értelemnek," és „észnek," a részek jó megforgatására, az egésznek alapos átgondolására, s ezek nyomain a gyakorlati dolgozatokra. — Sebessi tantervében van szabva hetenkint 30—40 óra, naponkint (5 napot véve) 6—8 óra; tehát 12—16 óra, a tanítást, s tanulást összevéve.
